Azbej Tristan, az új üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkár szerint a világon ma leginkább a keresztényeket üldözik. Szerinte a liberalizmus miatt nem hallani a keresztényüldözésről olyan sokat.

Minden öt olyan ember közül, akit a vallása miatt üldöznek a világon, négy keresztény, vagyis kimondhatjuk, hogy ma a kereszténység a legüldözöttebb vallás – jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának az üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.

Ebben a helyzetben a magyar kormány célja, hogy támogatási programokkal tegye lehetővé a Közel-Keleten, illetve Afrikában, hogy az őshonos keresztény közösségek a szülőföldjükön maradhassanak és szabadon gyakorolhassák a vallásukat – mondta el Azbej Tristan.

Hozzátette, fontos feladatuknak tekintik azt is, hogy ledöntsék azt a tabut, ami a nyugati világban a keresztényüldözés témáját övezi. Ugyanis a keresztényüldözés egy olyan jelenség, amely nem kap különösebb figyelmet a világban, különösen annak nyugati felén – mondta.

Úgy vélekedett: nyugaton azért nem hallják meg az üldözött keresztények segélykiáltását, mert az a tény, hogy a kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon, nem fér bele a nyugati liberális, politikailag korrekt narratívába.

Ezért a magyar kormány büszke lehet arra, hogy az egyetlen a világon, amely ilyen magas szinten foglalkozik az üldözött keresztények képviseletével – mondta a helyettes államtitkár.

Arról is beszámolt, hogy a Magyar Nemzeti Múzeumban egy kiállítás látható, amely szakrális tárgyakon keresztül mutatja be a közel-keleti keresztényüldözés borzalmait.

(MTI)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

peterkelemen
A menekült az menekült és elsősorban ember. Már leve megkülönbözteti a náci Orbán-kormány vallások szerint.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.