Bár tagadják, de a Soros-terv számos elemében és számos formában köszön vissza az unió intézményeinek javaslataiban, döntéseiben – mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő sajtótájékoztatón.

A kormányszóvivő elmondta:

a Soros-terv végrehajtása halad előre az Európai Unió intézményeiben.

Ez nem csoda – folytatta – , mert Soros György Nyílt Társadalom Alapítványa, illetve a milliárdos szervezetei több száz fővel képviseltetik magukat Brüsszelben és mindent elkövetnek azért, hogy az elképzeléseik a lehető legnagyobb mértékben megvalósuljanak.

Hozzátette:

volt olyan hét, hogy Soros György maga is Brüsszelben járt, ahol az Európai Bizottság elnökével és több uniós biztossal is találkozott.

Kovács Zoltán rögzítette:

rendkívül veszélyesnek tartják a Soros György által megfogalmazottakat, mert azok ellentmondanak az uniós döntéshozatali rendszernek és veszélyeztetik Európa jövőjét.

Kifejtette:

Soros György bevándorlással akarja Európát megerősíteni, Magyarország szerint azonban a migráció komoly veszélyt jelent, Európának a belső erőforrásaira kellene inkább támaszkodnia.

A kormányszóvivő a Soros-terv elemeit látta a menekültügyi rendszer szétosztási mechanizmusában.

Elmondta:

Soros György úgy véli, hogy a migránsok beáramlását Európába menedzselni kell, nem pedig megállítani, tervében egy állandó elosztási mechanizmust javasol.

A határzár, a nemzeti határok, az unió határainak megvédése jelentik ebben Soros Györgynek a legnagyobb akadályt, ezért elutasítja a kerítés felhúzását – mondta.

Kormányszóvivő: bár tagadják, de a Soros-terv halad előre az Európai Unióban

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Megjegyezte: Frans Timmermans, az EB alelnöke és mások is számos alkalommal nyilatkoztak arról, hogy az EU elvi alapon ellenzi a kerítést.

Kovács Zoltán közölte, Magyarország szerint a nemzeti határokat, az unió határát kell megvédeni legelőször.

Ma a kerítés a leghatékonyabb eszköz ahhoz, hogy az illegális migránsok áradatát meg lehessen állítani

- tette hozzá.

A kormányszóvivő szerint Soros György elképzelései közé tartozik az egységes menekültügyi ügynökség létrehozása, amelyet Magyarország elutasít, ehelyett a határőrizet erősítését javasolja. Elmondta, a menekültügyi ügynökség alapvetően megszervezné a migrációt.

A Soros-terv részeként beszélt arról, hogy a migráció, a bevándorlók integrációjának költségét a tagállamokkal fizettetnék meg. Ez történhetne akár úgy, hogy csökkentik az uniós támogatásokat, vagy úgy, megbüntetik tagállamokat – magyarázta.

Kitért arra, hogy már folyik a nemzeti konzultációs kérdőívek kézbesítése a postán keresztül, a jövő hónap elejéig vidékre is megérkeznek a kérdőívek.

A szóvivőt kérdezték arról, hogy megoldották-e már azt a problémát, hogy hamis adatokkal online akár többször is ki lehet tölteni a konzultációs kérdőívet. Kovács Zoltán azt mondta, a rendszer alapvetően a tisztességes hozzáálláson alapul, azon, hogy az emberek nem fognak ezért hamis e-mail-címeket létrehozni.

Jelezte, az online kitöltött kérdőívek száma általában "eltörpül" a postán visszaküldöttek mellett. A hatályos adatvédelmi szabályoknak megfelelően alakították ki a rendszert – tette hozzá.

Kapott kérdést arról is, hogy az országvédelmi alapból a kormányzati kommunikációval és konzultációval kapcsolatos feladatokra 6 milliárd 625 millió forintot csoportosított át a kormány. Kovács Zoltán közölte: ez nem a jelenlegi konzultációra vonatkozik. Az országvédelmi alap arra szolgál, hogy előre nem látható problémák esetére legyen tartalék – mutatott rá. Hozzátette: az év vége felé az alapban lévő forrásokat fokozatosan felszabadítják az államháztartási adatok függvényében.

Kérdezték arról is, hogy sajtóhírek szerint a fóti gyermekközpont bezárása miatt a kormány az Aszódi Javítóintézetbe helyezné el a kísérő nélkül érkezett menekült vagy menedékkérő gyerekeket.

Kovács Zoltán azt mondta:

szó sincs arról, hogy bármiféle büntetés-végrehajtási intézménybe helyeznének el bárkit is, ahogy eddig is, gyermekotthonban helyezik el ezeket a kiskorúakat.

Szóba került a felcsúti kisvasút nemrég nyilvánosságra került megvalósíthatósági tanulmánya. A kormányszóvivő elmondta, a felcsúti kisvasút egy több kisvasút felújításáról szóló program egyik eleme, így a vállalásokat egészében kell nézni. Ha az EU rendben találta a forrásfelhasználását – folytatta – , márpedig nem érkezett olyan jelzés, hogy nincs rendben, akkor a beruházás megfelel az eredeti célkitűzésnek.

Forrás: MTI

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
Zotyoka, nyugi csak a te agyrohadásod halad tovább a fejedben! =))
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
mackoka46
Halad hát, a Soros tervvel tömik degeszre a fidesz kdnp patkányok a zsebeket, de egyszer rajta vesznek.
Nessy
Mivel halad? Repülő, vonat, gépjármű, lovas hintó,apostolok lova?
Bakondy már ismeri az útvonalat?
Ami a borzasztó, hogy sokan vevők ezekre az orbitális hazugságokra, és el is hiszik!
Tényleg már nem csak szemből, de profilból is hülyének néznek bennünket.
a helység kalapácsa
Nincs Soros-terv, de mi szavazhatunk róla, mert megérdemeljük..
"Rólunk szól" - vagy nem.

Ahogy sír a síróarcú ember...
Ahogy sír a gitár...

www.youtube.com/watch?v=DuVl2j3RYHk

Sírjunk sokat.
Sírsz sokat?
Nem?
Akkor, Soros!
desiro
zolika a te fejedben az agy tumor halad élőre, de az nagyon gyorsan.
peterkelemen
Nincs Soros-terv csak Orbán-terv van, ami kivégzi a magyarokat.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.