A gyermek anyja is végignézte a "mutatványt", sőt, szórakoztatónak találta a kislány kínzását.

Vádat emelnek a másfél éves kislányt cigiztető "Lakatos Brendon" ellen
Fotó: Youtube

Védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat a Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Ügyészség egy 24 éves pesterzsébeti férfi ellen, aki még májusban a másfél éves unokahúgát cigarettáztatta – közölte a fővárosi főügyész csütörtökön az MTI-vel.

Ibolya Tibor azt írta: a gyerek 22 éves édesanyját kiskorú veszélyeztetésével vádolják.

A vádlottak – akik testvérek – május 25-én a kislánnyal és másokkal együtt egy XX. kerületi lakásban voltak, a férfi ekkor egy másik büntetőeljárás miatt házi őrizetben volt.

A vádirat szerint a "Lakatos Brendon" művésznéven futó férfi az ölébe vett kislány szájába többször is betett egy égő cigarettát, miközben arra biztatta a gyereket, hogy a füstöt "tüdőzze le". A kislány tiltakozott, fintorgott és mindkét kezével hadonászott.

Mindezt a sértett anyja végignézte, de semmit nem tett a történtek megakadályozására, az ügyészség szerint a nő a jelenlévőkkel együtt

"szórakoztatónak tartotta testvére tettét".

A jelenleg más ügyben előzetes letartóztatásban levő férfi a telefonjával rögzítette az egész cselekménysort, majd a felvételt megosztotta egy közösségi portálon, így az széles körben megismerhetővé vált.

A vád szerint ha a gyerek a cigarettába akár csak egyszer is beleszívott volna, akkor a légcsövébe, illetve a tüdejébe kerülő dohányfüst akár nyolc napon túl gyógyuló hörgőgörcsöt, asztmás rohamot is kiválthatott volna. Az ügyészség szerint a kislány hadonászó mozdulatai miatt fennállt annak a veszélye is, hogy égési sérüléseket szenved.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Idióta. Nemrég volt cikk a szülőkről akik éheztették a gyereküket aki meg is halt. Kiderült, hogy a nőtől már vettek el gyereket hasonló okból. Ennek ellenére sem az orvos sem a védőnők nem figyelték kiemelten a családot, hogy nehogy megismétlődjön a korábbi eset. És tessék, halál lett az eredménye. Nem feltétlenül a szakemberek a hibásak. Talán a rendszer, ami használhatatlan arra, hogy előre jelezze, ha egy gyerek veszélyeztetett lehet.
GeoCravker
Aztán amikor megjelennek azok a reakciók, amelyek egy égő szivar parázzsal előre való felhelyezését javasolják az ilyen barmoknak és kedves hugicájuknak, akkor megy a nagy csodálkozás.
A magam részéről azon is elgondolkodom, hogy vajon a láthatóan kiskorúként dohányzó, "dohányos betgségel (légcsőgyulladás, hörgőgörcsös asztma, stb.)" orvoshoz ekrülő gyermekek esetében hol van a gyermekjóléti jelzőrendszer. Mert az, hogy a helyén nincs, az tuti.
KisGenyo2
@human: Ebben a két konkrét esetben talán nem is olyan nagy baj a szaporulat csökkenése/hiánya...
mackoka46
Orbáncot vádolják be a pálinka törvényével, ide vezetett az ócskasága.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.