A Jobbik feljelentést tett Soros György ellen, hogy így derítsék ki, valóban létezik-e a Soros-terv. A feljelentést a kormánypárti politikusok közelmúltbeli kijelentései alapján állították össze – közölte a párt szóvivője csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

A Jobbik feljelentette Soros Györgyöt
Kép: Youtube

Mirkóczki Ádám hangsúlyozta: amennyiben a rendőrség mégsem rendeli el a nyomozást, a kormánynak és Orbán Viktor miniszterelnöknek is papírja lesz arról, hogy

amit tesznek, az egy "hatalmas agymosás, egy hatalmas hazugság".

A képviselő elmondta, hogy a Papp Károly országos rendőrfőkapitánynak címzett feljelentést alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának előkészülete, alkotmányos rend elleni szervezkedés, rombolás, hazaárulás és lázadás miatt tették.

Az indoklásban hivatkoznak Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkárra, idézik Bakondi Györgyöt, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadóját, Halász Jánost, a Fidesz frakciószóvivőjét, Németh Szilárdot, a nemzetbiztonsági bizottság fideszes alelnökét, Aradszki András energiaügyért felelős államtitkárt, Budai Gyula fideszes képviselőt, Kovács Zoltán kormányszóvivőt, valamint Fodor Csabát, a Nézőpont intézet ügyvezetőjét.

A titkosszolgálatok titkolóznak

Mirkóczki Ádám azt is elmondta, hogy a parlament nemzetbiztonsági bizottságának szerdai, zárt ülésén megkérdezte a titkosszolgálatok jelenlévő vezetőit, hogy létezik-e a Soros-terv. Kiemelte, hogy a kérdésre nem kapott választ tőlük.

Úgy fogalmazott, hogy az olyan emberekre, mint Soros György, nagyon is oda kell figyelni, ugyanis aki ekkora befolyással rendelkezik, azt nem lehet elbagatellizálni. A Fidesz viszont azzal, hogy "ilyen szinten túltolja azt a bizonyos biciklit", csak azt éri el, mint aki a közmondásban farkast kiáltott – tette hozzá.

Egy kérdésre válaszolva azt felelte, hogy Soros György valóban nyilatkozott olyanokat, amiket a kormány idéz tőle, de eközben ezekkel ellentétes nyilatkozatokat is tett. A nyilatkozatok alapján pedig "még nem beszélhetünk tervről" – mondta.

A szóvivő visszakérdezett, hogy a kormány miért nem beszél például Merkel-tervről, amikor Angela Merkel német kancellár vagy Jean-Claude Juncker, az az Európai Bizottság elnöke sokkal "meredekebb" igényeket, illetve cselekvési pontokat fogalmaztak meg. Ezzel együtt ezek is csak nyilatkozatok és nem tervek – emelte ki Mirkóczki Ádám.

Komolytalannak minősítette az Origo információját, amelyik szerint a szocialista Botka Lászlóhoz hasonló Vona Gábor, a Jobbik elnöke is visszaléphet a miniszterelnök-jelöltségről.

83 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
quadrocopter
@durbincs: Ótvaros pofád befogd, primitív, buta, nyálkás jószág, betegesen perverz, iskolázatlan büdösbogár, még mindig nem menni magyar nyelv - te húgyagyú idióta debil vegetáció?
Hogyan mersz te azzal az egy bites primó agykezdeményeddel embert megszólítani?
quadrocopter
@durbincs: Neked kuss van, primitív büdösbogár, még mindig nem menni magyar nyelv - te román ótvar?
kukac50
@huKKK: Orbántól biztosan rendesebb ember! Ha már fizette Orbánnak a sátán iskolát!
huKKK
@kukac50: :)
Komoly dolog ez, ne tessen elviccelni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.