A kormány sosem látott emelésről beszél, miközben a pedagógusok fizetésének reálértéke alig üti meg a tíz évvel korábbi szintet. A szakszervezet szerint becsapták az oktatókat. Duplán csapta be a pedagógusokat a kormány – állítja a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke azokra a hírekre reagálva, melyek szerint az életpályamodellnek köszönhetően duplájára nőtt a tanárok fizetése az elmúlt négy-öt évben. Galló Istvánné szerint ez a kijelentés nem teljesen állja meg a helyét, ráadásul a kormány két korábbi ígéretét sem tartotta be: az egyik a pedagógusbérek mindenkori minimálbérhez igazításáról szólt, amivel biztosítani lehetne a fizetések értékállóságát. A 2013-ban indult életpályamodell első évében még így is történt, ám a 2014-es választásokat követően változtattak a jogszabályokon, a minimálbér helyére vetítési alap került, amely – a minimálbérrel ellentétben – azóta nem emelkedett. Ezzel a lépéssel havi 70 ezer forintot vettek ki csak a pályakezdő tanárok zsebéből.

(Forrás: nepszava.hu, peterkelemen által)

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Clavigo
Gallóné majd megint egyeztet...oszt jó napot.
Rockxy
Az átvert hülye tanárok, meg az okos népszaga.
papa.49
Remélem a ,,borítéknak,, jobban hisznek, mint a ,,szirén hangoknak,, !!!
division
Az MSZP idején nejem 120 ezret kapott, jelenleg majd 250 ezret, mindezt nettóban. Hol itt az átverés, még mindig nem értem?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél