Összehangolt nemzetközi fellépésre van szükség a keresztényüldözés problémájának megoldásához. Erről a külgazdasági és külügyminiszter beszélt Budapesten, a keresztényüldözésről tartott nemzetközi konferencián.

Szijjártó Péter azt mondta, hogy

a világban egyre jobban terjed a szélsőségesség, milliók kénytelenek elhagyni otthonukat, és ezeket a problémákat nem országonként kell kezelni, hanem nemzetközi, összehangolt válaszra van szükség.

Szijjártó: nemzetközi összefogás kell a keresztényüldözés megszüntetéséhez

Fotó: MTI/Kovács Attila

A miniszter szerint vissza kell utasítani minden olyan hazug megközelítést, amely a keresztény közösségek védelmét valakik elleni tevékenységként próbálja beállítani.

Szijjártó Péter közölte:

becsüli muzulmán kollégáinak azt az elkötelezettségét, ahogyan a muzulmánok megvédéséről beszélnek.

Véleménye szerint a keresztény politikusoknak is hasonló lelkesedéssel kellene kiállniuk a keresztény közösségek mellett. A politikailag korrekt elvárások azonban távol tartják őket attól, hogy őszintén tudják képviselni ezt a megközelítést – jelentette ki.

Hozzátette:

nemzetközi sztenderdek ugyanígy azt sem engedik kimondani, hogy mára a keresztény közösségek váltak a világ legüldözöttebb vallási közösségévé, hiszen öt hite miatt üldözött emberből négy keresztény.

Meg kell változtatni ezt a képmutatást – hangsúlyozta Szijjártó Péter.

Rétvári Bence: a rászorulóknak helyben kell segíteni

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára előadásában kiemelte, hogy Magyarország szerint a rászorulóknak helyben kell segíteni.

Az ugyanis nem megoldás, hogy a nélkülözők egy részét kiemelik és áttelepítik Európába vagy Amerikába, hiszen az ott maradók továbbra is szegénységben élnek majd. Csak a helyi segítség tudja valóban megoldani a problémákat

- jelentette ki.

Az Európai Unió által szorgalmazott kvótarendszer ezzel szemben semmilyen problémát nem old meg, csak a belső feszültséget növeli

- vélekedett.

Az államtitkár úgy fogalmazott, egyes nyugat-európai politikusok a keresztényüldözés problémájával szemben "direkt süketek és vakok, hogy némák maradhassanak". Ennek azonban meg kell szűnnie és a tetteknek kell következniük – tette hozzá.

Elmondta, Magyarország olyan segítséget igyekszik nyújtani a közel-keleti keresztényeknek, amilyet ők kérnek, hiszen megtanulta – a határon túli magyarság helyzetén keresztül –, hogy nem Budapestről kell megmondani másoknak, mi a jó nekik, hanem meg kell kérdezni őket arról, mire van szükségük.

Az államtitkár Magyarország keresztényüldözés ellen fellépő, illetve bevándorlást kezelő politikáját egy piramishoz hasonlította. Az alap a természetes védelem és biztonság szintje, amelyet a déli határon kiépített kerítés szolgál. A középső szintet képezi a Hungary Helps program, amely helyi szinten nyújt segítséget mindenkinek, akinek szüksége van rá. A piramis csúcsa pedig az üldözött keresztények támogatása – mondta.

Forrás: MTI

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kokopelli
@Eladott Ország: Nekem a "Mosoly országa" és Magyarország közötti különb-
ség mint vicc jut egyre sűrűbben eszembe! Mivel én humorban nem ismerek tréfát,
sokszor csalódom,még mindig nem érzem náluk,hogy valami komoly vagy paródia!
Nessy
Mikor indul Orbán a hívei élén keresztes háborúba? Mészáros cége már készíti az erényöveket, az itthon maradó felesége számára!
Szijjártó viszi elöl a zászlót, Semjén a keresztet!
kokopelli
@Nessy: Aratásra gondoltál,a "kereszteknél"? Van egy népcsoport amelyiknek
nincs kapcsolata a "nem engedjük a magyar mezőgazdaságot..stb" mozgalommal!
Nessy
@kokopelli: Nos sokan vannak, akik kis hazánkban nem vetnek, de aratnak! :-((
kokopelli
@Nessy: (14:35)
...és a szomszéd utánakiált a harcbavonuló férjnek:
"Te barom rossz kulcsot hagytál it!"... ;--)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.