A schengeni megállapodás megvédésére, betartására szólította fel az Európai Unió intézményeit Orbán Viktor.

Erről a pozsonyi várban beszélt a miniszterelnök, ahol uniós találkozót tartottak az élelmiszerek kettős termékminősége gyakorlatának megszüntetéséért a visegrádi négyek kormányfői, illetve az összes EU-s tagország képviselői és uniós szakpolitikusok részvételével.

Orbán Viktor: Schengent meg kell védeni

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs

A tanácskozás után a magyar kormányfő úgy fogalmazott, a magyar álláspont az EU jövőjéről – ami egybeesik a visegrádi állásponttal – abban összegezhető, hogy ha előre akarunk haladni, akkor ne kezdjük azzal, hogy visszalépünk. Ezzel szemben ma több területen visszalépés tapasztalható a már elért eredményektől, aminek a legnyilvánvalóbb példája éppen a schengeni övezet sorsa – hangoztatta.

Néhány éve Európa úgy nézett ki, hogy a külső határok zárva voltak, a belsők nyitva, ezzel szemben ma a külső határok vannak nyitva és a belsők zárva

- hívta fel a figyelmet a miniszterelnök.

Megjegyezte: annak ellenére így van, hogy egy éve éppen itt, Pozsonyban rögzítették, hogy a kormányfők egyik legfontosabb teendője visszatérni Schengenhez. Orbán Viktor hozzátette, az európai intézményeknek be kell tartaniuk az európai jogrendet, vissza kell térni a schengeni megállapodáshoz.

Határozottan azt kell mondania, hogy az EU intézményei kudarcot vallottak: sem a bizottság, sem a tanács, sem a parlament nem védte meg a schengeni szerződést.

Ezért vagyunk ma ott, ahol vagyunk – fűzte hozzá.

Közölte: meggyőződése, hogy ezt a gyakorlatot nem lehet és nem is szabad folytatni.

Orbán Viktor: Schengent meg kell védeniFotó: MTI/Illyés Tibor

Emlékeztetett arra, hogy a visegrádi négyek két olyan dokumentumot is kibocsátottak már, amelyben rögzítették az Európa jövőjéről alkotott véleményüket. Arra is felhívta a figyelmet, hogy januárban Budapesten tartanak egy nagy konferenciát Európa jövőjéről és az arról szóló viták állásáról.

Kitért arra: személyes véleménye szerint nincs olyan, hogy európai nép. Magyarok, szlovákok, csehek, lengyelek, németek vannak, és még jó néhány más nép – sorolta.

Ha meg akarjuk erősíteni az Európa iránti bizalmat, Európa legitimitását, akkor a tagállamokat kell megerősíteni

- mondta.

Az Európai Bizottság a szerződések őre, ne a tagállamok csendőre legyen

- jelentette ki.

Orbán Viktor elmondta:

az európai intézményektől azt várják, hogy megvédjék az unió már meglévő eredményeit.

A miniszterelnök a "Soros-tervről" szóló nemzeti konzultációra vonatkozó kérdésre azt mondta, hogy a tárgyaláson a migráció is szóba került, mert arról mindig beszélnek.

Az élelmiszer-minőségről szólva, kérdésre felelve úgy fogalmazott: "az a tény, hogy néhány multinacionális cég szemetet akar velünk megetetni", nemcsak elfogadhatatlan, hanem a belső piac szabályainak megsértése is.

A belső piac megvédése a bizottság kötelezettsége – szögezte le, hozzáfűzve: ha az intézmény nem tesz így, akkor nemzeti alapon kell majd megvédeni a belső piacot.

Ez azt jelenti, hogy várunk még egy kicsit, és ha a bizottság nem indít saját jogalkotási kezdeményezést, akkor nemzeti alapon magyar jogszabályt fogok majd kezdeményezni

- mondta a magyar kormányfő.

A találkozóra Orbán Viktor magyar, Bohuslav Sobotka cseh, Beata Szydlo lengyel és Robert Fico szlovák miniszterelnök mellett a többi uniós tagállam kormányszintű képviseletét, Vera Jourová cseh politikust, az Európai Bizottság fogyasztóvédelemért is felelős biztosát, az Európai Parlament mezőgazdaságért és belső piacért felelős képviselőit, valamint néhány fogyasztóvédelmi egyesület képviselőjét is meghívták.

Orbán Viktor: Schengent meg kell védeni

Robert Fico szlovák miniszterelnök fogadja Orbán Viktor miniszterelnököt a pozsonyi várban. Fotó: MTI/Illyés Tibor

Egy előzetes közleményben azt írták, a rendezvényen lehetőség nyílik megoldásokat keresve megvitatni azt a gyakorlatot, hogy két csoportra osztják a fogyasztókat. Fontos, hogy megtegyék a szükséges lépéseket a probléma megoldására – fűzték hozzá.

A kettős élelmiszer-minőségre – egyes multinacionális vállalatok ugyanazon márkanév alatt alacsonyabb minőségű termékeket értékesítenek a közép- és kelet-európai piacokon, mint Nyugat-Európában – az év elején hívták fel a figyelmet a visegrádi négyek kormányfői, akik csalásnak, veszélyes politikai üzenetnek nyilvánították a gyakorlatot, és a helyzet sürgős kivizsgálására szólították fel az EU illetékes szerveit.

A magyarok mellett a csehek, a szlovákok, a szlovének, a horvátok, a románok, a bolgárok és a görögök szerint is elfogadhatatlan, hogy csaknem százmillió európai állampolgár juthat silányabb termékekhez, mert a nagy gyártók kettős mércét alkalmaznak.

Forrás: MTI

54 hozzászólásarrow_drop_down_circle

dr. prédikátor
Igazad van szopkin! Schengent meg kell védeni!!! Tőletek és a fityfasz csürhétől!!! geci!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
quadrocopter
@durbincs: Neked kuss van, primitív büdösbogár, még mindig nem menni magyar nyelv - te román ótvar?
quadrocopter
@durbincs: Neked kuss van, primitív büdösbogár, még mindig nem menni magyar nyelv - te román ótvar?
egyvandor
Gorbán ezzel az akarod mondani, annyira véded a határokat, hogy az osztrákoknak már nincs is szükségük az ideiglenes határ ellenőrzésekre? Nahát!!!
bence
@division: ! Miért is lenne ? Hiszen közéjük tartozol ! Nem mellé beszélni kell ! Ugye nem akarod magaddal elhitetni , hogy több millió ember a saját tehetetlenségének köszönheti sanyarú sorsát vagy , hogy az életben maradásért menekülnie kell a hazájából ?! Hol élsz te ? Mert , hogy nem itt az biztos ! De ha mégis , akkor nagyon jól tudsz helyezkedni ! Neked minden jó , mindennel meg vagy elégedve . Igyekszel úgy trükközni , hogy mindenütt megtaláld a számításaidat . Ezt nem mindenki képes megtenni , mert vannak olyanok is akik merik felemelni a szavukat ha visszaéléseket tapasztalnak ! Ezek közé te nem tartozol ! Ez van !
division
@bence: Az van hogy szart se tudsz rólam csak ítélkezel. Igazi magyarként viselkedsz, ezért nem is haragszom rád. A magadfajták el sem tudják azt képzelni hogy a munka és a tudás elég ebben az országban is ahhoz hogy jól élj, azt verték a fejedbe a baloldali propagandával hogy itt csak az érvényesülhet aki jól helyezkedik, stb. A lényeg hogy nagyon buta vagy:-)
Lepényleső
Én is felszólítsam az unió intézményeit,védjenek meg a bántól?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.