A Közös Ország Mozgalom nevében szervezett volna ellenzéki tüntetést a Kossuth térre Gulyás Márton.

Mégsem lesz nagy közös ellenzéki tüntetés október 23-án
Fotó: Youtube

A megmozduláson a DK, az Együtt, az LMP, a Liberálisok, az MSZP, a MOMA, a Momentum és a Párbeszéd vett volna részt, azok a pártok, amelyek kidolgozták az új választási rendszer koncepcióját.

Gulyás a blogján jelentette be, hogy a tüntetés elmarad, a 444.hu kérdésére azt az indoklást adta, hogy végül több párt is kihátrált az együttműködés mögül.

előbb az LMP jelezte, hogy nem vesznek részt a tüntetésen, majd csatlakozott hozzájuk a Momentum és az Együtt is, ezzel pedig olyan szinten sérült az a konszenzus, amit szerettek volna felmutatni a tüntetésen, hogy értelmét vesztette az eredeti koncepció, és a szervezők visszamondták a többi pártot is, és ők maguk, civilekkel együtt tartják meg a tüntetést

- idézi a szervező szavait a portál.

Gulyás Márton azt is elmondta, nem adják fel, és a Közös Ország Mozgalom újra megpróbálja összehozni az ellenzéki pártokat.

36 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Rózsika Hatházi
Sebaj! Az orbánviktor hátradől és rendel a pezsi mellé egy kávét, hurkátkolbászt, pályinkát. Ja, majd' kifelejtettem a szotyit! Oszt jónapot kíván. Oszt, a plebs meg szív, még vagy nyócévig. Hát basszus, meg is érdemeljük!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Béla333
@Eladott Ország: 11.51
Hogy mennyire nincs igazad, arra csak emlékeztetlek, hogy pl. Hadházy bejelentette, hogy ha 2018-ban nem tud az LMP átütő sikert elérni, akkor visszamegy állatorvosnak!
Ez nem egy olyan bejelentés, ami azt igazolná, hogy az LMP-sek csak a biztos képviselői jövedelemre hajtanának!
Miért nem lehet elhinni, hogy egy jobb országot, egy korrupciótól mentes közéletet szeretnének?
Itt a lehetőség, ha valóban ezt akarjuk, de ha hagyjuk ezt a vonatot is elmenni, akkor utána senkinek nincs joga siránkozni, hogy dehát milyenek ezek a pártok...
Béla333
@anka: 14.17
Akkor nyisd fel a szememet!
Ne csak sejtelmeskedj! De ne a bütyköd jajgásából jósolj, hanem konkrétumokat idézz ide!
Tehát: hol nyilatkozott olyat Szél Bernadett, hogy ő egyetért a kettős állampolgárok levélben történő szavazásával?
Hol nyilatkozott olyat, hogy ezt ő jónak tartja, miközben azon küzd az LMP már évek óta, hogy a külföldön dolgozó magyar állampolgárokat legalább olyan jogok illessék meg, mint a levélben szavazó kettős állampolgárokat!
Tehát?
anka
@Béla333: Te mindig azt várod, hogy más bizonyítson neked, holott te még semmit sem bizonyítottál..., sőt érdemben még a kérdésre sem válaszolsz csak terelsz!
Béla333
@anka: 14.35
Mindig az igazol, aki állít valamit!
Te sejtelmeskedsz úgy, hogy sok mindent nem tudok az LMP-ről, ezért kértelek, hogy akkor mond már itt el, mindenki előtt, hogy mit nem tudok az LMP-ről, amit szerinted tudnom kellene!
MOndjuk most éppen a külföldi magyarok szavazásával kapcsolatos és a külföldön dolgozó magyar állampolgárok szavazásával kapcsolatos LMP álláspontról?!
szep napot
Basszus; Viktor miniszterelnokkent fog nyugdijba vonulni.
Eladott Ország
@Béla333: Hadházyról el is hiszem, hogy ha 2018-ban nem tud az LMP átütő sikert elérni, akkor visszamegy állatorvosnak! De a "balerina" igen ragaszkodik a képviselői székhez.
static.femina.hu/terasz/szel_bernadett_eder_krisztian/szel_3_kesz.jpeg

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.