A tyukodi önkormányzatnál dolgozó anyakönyvvezető, Németh Pálma részletesen beszámolt arról, milyen megaláztatásokon kell keresztülmennie Czibere József polgármester hivatalában.

Az RTL Híradó riportjában Németh Pálma arról beszélt, hogy Czibere három hónapon keresztül fenyegette és zaklatta azzal, hogy polgármesterként bármikor kirúghatja őt és az óvodában dolgozó lányát is.

Májusban egy alkalommal aztán kivárta, hogy az anyakönyvvezető egyedül maradjon a szobájában és fogdosni, molesztálni kezdte, csak egy belépő kolléga miatt tudott kiszabadulni a helyzetből. Az eset után Németh Pálma júniusban feljelentést tett, de ügye a mai napig rendőrségi szakaszban van.

A riportban a nő elmondja, hogy több kolléganője járt már hasonlóan, de ők inkább munkahelyet váltottak, szembeszállás helyett. A hölgy nincs ebben a helyzetben, 3 éves gyerekét apja halála óta óvodapedagógus kezeli, idősebb lánya pedig ott dolgozott – és egyébként sem érzi hibásnak magát a kialakult helyzet miatt.

"Így porig alázni egy nőt, még beszélni róla is megalázó. A poklok poklát teremtette meg"

- mondta az anyakönyvvezető.

Az eset után a kollégái szinte őrizték, hogy ne zaklathassa újra a polgármester. Németh Pálma jelenleg is a hivatalban dolgozik, de nem beszélnek egymással a polgármesterrel.

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

volvós
A többi ( férfi ) kollegának kellene ezt a férget molesztálni
mondjuk egy baseball ütővel a tökeit egy kicsit elkalapálni
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
cikicakk55
Fogalmam sincs ki ez a Weinstein, de mióta ez hír lett,azóta megugrottak Magyarországon is a megerőszakolások száma.Bocsánat,rosszul fogalmaztam. A bevallott,kitudódott megerőszakolások száma.Természetesen ezzel nem a molesztáltakat akarom bántani,csak ez olyan,mint ha egy lökést adott volna azoknak,akik eddig nem mertek megszólalni.Persze,ahogy én a médiát ismerem,csak azért ugrott meg ez a szám,mert most keresik az újságírók azokat,akiket molesztáltak.Természetesen én nagyon szeretném,ha ezeket az aljas férgeket elkapnák,akik kihasználják a munkájuk adta felsőbbrendűség érzését.
peterkelemen
Az elképesztő az, hogy ezen egyesek viccelődnek holott ez nem vicc. Normális országban már régen megindult volna az eljárás és azonnal felfüggesztették, majd kibaszták volna az állásából. Ilyenkor akár az egész falunak ki kellene vonulnia és követleni de ugye jól tudjuk, hogy jelenleg a magyar nép a leggyávább nép a világon. Sajnos ez van így lezüllöttek.
ittott
van egy rossz hírem. nem fogják tudni bizonyítani.
A MEGOLDÁS
egy sötét helyen le kell csapni, és kimiskárolni.
szaboria1
Az éremnek két oldal van. Láttam a riportot. Nekem inkább egy lejáratásnak jön le az egész.
Klubtag
Na ja! Ha a bepanaszolt illető fidesz-kdnp kegyelt, akkor fújfúj lejáratás. Ha más a politikai meggyőződése, akkor jöhet a TV-ben egyenesen közvetített vezetőszáron való sétáltatás, különösen így választások közeli időkben.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.