Nemcsak a nyugdíjkorhatárt betöltött idősek, hanem a fiatalabb, nyugdíjszerű ellátásban részesülők is megkapják novemberben a nyugdíjprémiumot a kormány legutóbbi ülésén hozott döntés értelmében – jelentette be az emberi erőforrások minisztere hétfőn Budapesten.

Nem csak a nyugdíjas korúak kapnak a nyugdíjprémiumból

(Fotó: Nemes János/MTI)

Balog Zoltán az idősek világnapja alkalmából mondott beszédet és adott át díjakat, elismeréseket. Megerősítette: a nyugdíjprémiumot és az egyszeri kiegészítést is a novemberi nyugdíjakkal együtt fizetik ki.

Az intézkedés 2 millió 750 ezer embert érint; például azokat is, akiknek az ellátását a nyugdíj alapján számítják, köztük a megváltozott munkaképességűeket vagy a fogyatékossági ellátásban részesülőket, a politikai rehabilitáltakat, az özvegyi nyugdíjasokat. Átlagnyugdíjjal számolva novemberben 24 ezer forinttal többet kapnak az érintettek – jelezte a miniszter.

Balog Zoltán kitért arra is: 2011 és 2017 novembere között a nyugdíjak 26 százalékkal emelkedtek.

(MTI)

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
még az Orbán családnak is osztanak, igaz néhány nullával többet!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
még az Orbán családnak is osztanak, igaz néhány nullával többet!
lópicigáspár
Na kíváncsi vagyok, hogy a szolgálati járulékosoknak jut e!
elnyomott
Igérni, ígérni, ígérni orrvérzésig.
Aztán majd sz@rnak az egészre, kamatostól visszavesznek mindent. :(
simmering73
Én is kapok? Bár még aktív dolgozó vagyok, de a fizetésem olyan nyugdíjszerű. Marharépa.
Sega
Szép napot @elnyomott: jól mondod,amit adnak
azt szépen vissza is fogják venni,sőt még többet
is.
Rohadjon meg szemét (fidessz)bagázs
tudode
Mi az, hogy "kapnak"?
.
Jobban jár(na) jogszerűen, mint a csutinak az EU-s lóvé, mert nagyon sok FEKETE PONTOT szerzett, na nem az országnak, saját magát MUTOGATJA BE!
.
Már folyik a kofa szintű ülésszak!
.
www.parlament.hu/plenaris-elokozvetites
..
A tiszteletes bácsi bizonyára tudatában van annak, hogy 22,8%+13. havi nyugdíjjal vágták át az időseket ISTEN, v az ő nevében, de a CSUTIT fényezni kell!!!
volvós
..." Átlagnyugdíjjal számolva novemberben 24 ezer forinttal többet kapnak az érintettek – jelezte a miniszter " ...
Csuháska !! Az átlagnyugdíjban bent van ugye a párttársaid horribilis csúsztatott
nyugdíja is a képviselői díj, a caffeteria és egyéb juttatás is, így jön ki az " átlag "
Csak egy kérdésem lenne, gazemberek ! Mennyit kap az a nyugdíjas, akinek
54.000 a havi nyugdíja ???
Sámannus
A nyuggernek legikább a szája jár.
Majd jár még annak az egy milliónak is aki a gorbán biznicébe belépett.
nemfideszes
Nyugdíjemelések:
2003 13,1%
2004 9.6%
2005 9,5%
2006 7,6%
2007 6,5%
2008 7,3%
2009 -1,9%
2010 1,6%

Akárhogy is számolom ez 53,3%... úgyhogy húzzatok bele Balog mert a 26% qurva karcsú, főleg most, hogy az ország jobban teljesít!
Amúgy mi a helyzet azokkal a nyugdíjasokkal akik még mindig nem kapták meg a 10 ezer forintos Böske utalványt?
namihami
Ezekről a pénzekről és főleg az indoklásukról mindig valamiért, de a választás közeledte jut eszembe. Vajon miért?
cikicakk55
Az idősek világnapján hány nyugdíjas óvónő, tanár, ápolónő,kőműves, gyári munkás, hétköznapi ember kapott jutalmat?
A másik,hogy az átlagnyugdíjt egész mást jelent a valóságban,mint a kurmány számítása, elgondolása, és az Ő nyugdíjasaik szerint kapunk. Ha az átlag( szerintük 125.000 ft) kap 24.000 ft-ot akkor az mennyit jelent a valós nyugdíjaknál? 7.000? talán? Arról meg inkább ne is szólt volna mennyit emeltek a nyugdíjakon. Nekem az utolsó 5 évben például 800 ft-ot,amit el is vitt és visz az élelmiszerek, és az ingatlanadó. ára.és ezeknek az emelkedése.A rezsicsökkentés valahogy.nálunk nem látható.Igaz,hogy átalánydíjt fizetünk,így egy évben 1x olvassák le a villanyt és a gázt,de valahogy nem lett olcsóbb egyik sem. Hideg volt az utolsó tél,na de nem ennyire.
maci0427
Na erről írtam a múltkor ! Célhoz ért látom ! Kapnak a Nők 40 évesében lévők és a Korhatár Előtti Ellátottak is !
quadrocopter
"Balog Zoltán kitért arra is: 2011 és 2017 novembere között a nyugdíjak 26 százalékkal emelkedtek." Mondta a Pösze Sunyi Tapó! És az árak?
Qqberci
@Sega: Nem jól mondod. Amit már eddig elloptak, abból visszacsepegtetnek egy kicsit, aztán majd azt is ellopják...
Sega
@Qqberci: Kellemes estét!
Az is igaz,hiszen a lopásban is profik mocskok.
egyvandor
Volna ott több is a z eddig lenyúl pénzből. Nem indítványozom csak kérdezem. Miért nem adják vissza a tizenharmadik havit ha mindig ezt vetik a szocik szemére? Lenne miből. Az elmúlt hét év alatt ennek többszörösét vasalták(rafkós adók tömkelege, leértékelt forint, ...) be az embereken.
egyvandor
@egyvandor: ... az átlag embert érintő valós inflációt nem is említettem.
Lepényleső
Nagy kegyet gyakorolnak;amit tőlünk elrabolnak,dobnak belőle a nyugdíjasoknak?
Desischado
Hazug féreg. 800 ft-okat "emelnek" év elején, erre büszke? Hogy mennétek már oda,ahová gondolom.
kukac50
Decemberben hozzá írják az inflációval növelt összeget százalékosan a nyugdíjhoz és januárban jön rá az újabb emelés vagy csak trükköznek,hogy minden nyugdíjastól ellopják a januári emelés és a valós infláció közti pénzt. Azért nevezik prémiumnak?
Felesleges dicsekedni akkor amikor lesznek sokan az országban akiknek 2-3 kg kenyér árával emelik a nyugdíját. A Villany árán a rendszer használati díj 3-4 ezer forinttal növekedett,ezért tud a villamos művek a CÖF-nek 500 milliókat adni. Ezt is számolják bele az inflációba mert Nekünk ezt is kell fizetni. Gyurcsány idején szénipari hozzájárulás volt 240 forint.
magyarbakancs
Csak nem kegyet osztatok?
Elvetettek a szerzet jogot meg szüntettétek a rokkant nyugdíjt most meg nyugdíjprémiumot adtok?
Van bőr a képén erőforrás miniszter?
Sámannus
Vagyis évente 3,25%! A nulladik hónapban megemelt áfa és infláció egyből elvitte az egészet.
Ügyes.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.