Kirúgták a betegszállítót, aki késő éjjel megállt társával hamburgerezni és cigit venni miközben egy trombózisos asszonyt szállítottak két kórház között.

Felmondtak a betegszállítónak, aki megállt hamburgerezni a trombózisos beteggel

(Illusztráció: Pixabay, cc0)

Mint megírtuk, egy 73 éves, daganatos beteget éjjel kettőkor szállítottak át egyik kórházból a másikba, pedig szó sem volt sürgősségi esetről, pusztán akkor került sorra. A fennálló trombózisveszély miatt kizárólag fekve, hordágyon szállítható asszonyt felszólították, hogy magától szálljon be a mentőautóba, ahol végig ülnie kellett. Majd menet közben a betegszállítók még megálltak hamburgerezni és cigit venni, végül ott hagyták egy kórházi folyosón anélkül, hogy átadták volna egy orvosnak.

Az érintett AMS cégtől sokáig semmilyen reagálásra nem futotta, de a sorozatos cikkek után végül a napokban arról tájékoztatták az idős asszony lányát, hogy a kollégákat meghallgatták, és „részben megerősítették” a történteket. Így elismerték az egyik legsúlyosabb szabályszegést is, hogy „sajnos valóban ülve szállították az édesanyját, amely nem felel meg a megrendelésnek, ezzel súlyos szakmai vétséget követett el a betegkísérő kolléga” – írták.

„A vásárlás ténye is beismerésre került, amely emberileg érthető, de mindenképpen etikátlan magatartás” – közölte a cég illetékese.

A „szakma szabályainak megsértése miatt” a betegkísérő munkaviszonya közös megegyezéssel felmondásra került.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

cikicakk55
Miért csak a betegkísérő? Az autó vezetőjének pisztolyt tartott a fejéhez,hogy azonnal álljon meg? A másik dolog meg az,hogy ,mint írják azért szállították éjjel,mert akkorra került sorra.Ez nekem úgy jön le,hogy még ki nem derült mi a hölgy baja,addig lehet,hogy széken ülve várakozott? Amilyen bajban van a betegszállítás,elég lett volna egy fegyelmi is.A férjemnek a berendelés előtti napon rendelte meg az orvos a betegszállítót,úgy,hogy másnap reggel 6-ra érjen ide. Délután 15:20-ra értek ide,de addigra már a fél nyugdíjamat eltelefonálgattuk utána. Ha nem Szegedre kellett volna átvinni,egész biztos inkább taxival vitettem volna be.Akkor arra hívatkoztak,hogy kevés az autó és Ők csak alvállalkozók.
karma1
Most elbocsajtjak, mert annak meg kell lennie ekkora sajtovisszhang utan. Majd holnap visszaveszik ujra, ebben nincs gond semmi, csak ha majd egy masik beteg is meghal miatta.
Szerintem a mentoauto parancsnokanak kellett volna eloszor is felelni ezert a tetteert, ugyanis o felel a betegszallitas mikentjeert, es o volt a volannal, o kanyarodott a hamburgereshez, stb.
Nalunk minden felelosseg a mentoparancsnokon van (altalaban 3 ember tartozik egy rohamkocsi szemelyzetehez), es a mentoparancsnoknak kell masfel percen belul diagnosztizalni a beteget, mikor felveszi a rohamkocsiba, tehat ezert is o a felelos: ha felrediagnosztizalta a beteget, akkor meg azert, mert hibasan allapitotta meg a diagnozist. Semmikeppen nem a "legjkisebb" kirugasa volt erre a szitura a megoldas...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.