A baleseti jegyzőkönyv szerint 53 helyett 58 ülés volt a buszban és engedély nélkül egy 320 literes póttartályt is beszereltek.

Veronai buszbaleset: Több ülést és egy póttartályt is engedély nélkül szereltek be a járműbe

(Fotó: YouTube/ATVzrt)

Illegális tartozékok voltak a Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulóit és tanárait szállító buszban, amely Veronában szenvedett végzetes balesetet január 20-án. Itthon és Olaszországban is tart még a nyomozás, a szakértői vizsgálat kint azonban már véget ért. A szülők a napokban kapták kézhez a lefordított baleseti jegyzőkönyvet, amely szerint

a Setra típusú buszt 2003-ban 53 üléssel helyezték forgalomba, és később – engedély nélkül – átalakítottak, így a járművön 58 személy is elfért.

A veronai buszbalesetben érintett gyerekek szülei szeptember 21-én egy Facebookon közzé tett nyílt levélben mentek neki a Pizolit Személyszállító Kft.-nek. Februárban szivárgott ki, hogy a diákokat szállító buszban illegálisan beszerelt üzemanyagtartály volt, ezt viszont Czakó Tibor, a buszos cég ügyvezetője akkor cáfolta.

A Facebookon is nyilvánosságra hozott baleseti jegyzőkönyv szerint azonban a buszon három tartály volt: elöl egy 160 és egy 320 literes, valamint

a busz közepén egy 370 literes engedély nélkül beépített póttartály,

amelyek össze voltak kötve egymással.

Álló állapotban a sofőrök egy átfejtő készülékkel az üzemanyagot hátulról az első tankba tudták fecskendezni, így a jobb első tartály mindig tele volt.

(Zoom.hu)

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
papa.49
Akkor most ki is a HUNYÓ, hát a busz társaság, legalábbis szerintem !!!
kokopelli
@papa.49: csak találnak vakiket a határon túl,mint bűnbakot!Egyébként
a sofőrnek meg kell tagadnia a fuvart ilyen esetben! (Öcsém és bátyám te-
heren gályáztak évtizedekig! Tőlük hallottam! Az öcsém még a BKV-nál is
buszozott pár évig! A német TV adása az "Achtung!Kontroll!" hetente mutatja
a nemzetközi teher-és buszforgalmat az autópályákon,nációra való tekintet
nélkül! Katasztrófa,és mindig szomorúbb lesz a helyzet a munkaadók nyo-
mása miatt! Vagy vezeti a roncsot,vagy "ki van vágva a csórikám"!A SzGk-sok
is életveszélyben vannak,akkor is ha ők mindent betartanak! :--((
Csizmás Kond
...sok a szakértő...,,,a hunyó az aki engedélyt adott egy ilyen jármű közlekedésére.
staro2
Az akkori hírekben sokszor elmondták,leírták, hogy ezeket a buszokat milyen műszaki vizsgálatoknak vetik alá, mielőtt megkapja a műszakiját,sőt valami olyasmiről is szó volt hogy a busz állapota miatt megkapta az engedélyt a nagyobb sebességgel való haladásra is .
Ezek szerint a +5 ülés és a harmadik tartály nem tünt fel senkinek a sok vizsgáztatás alatt???
papa.49
@staro2: Ja hát ha van szembekötő akkor nem tűnik fel !!!
Pálinkafőző Rézüst
A tulaj nagy fideszes, ellesz sikálva az egész ügy. Nem véletlenül húzódik az egész. A szülők helyében rájuk gyújtanám a hivatalt, oszt jónapot...
kokopelli
@staro2:... ezek a "kiegészítések" a műszaki vizsgák után kerülnek beépítésre!
A fiatalok errefelé a pecsét és a matrica után "tuningolnak"! Egy ország sem kivétel
az ilyen ß@r alól!Minden változtatást le kell papíroztatni a járműáveknél! Nem hi-
szem,hogy ez meg volt ennél a "fuserált" busznál! :--((
Sámannus
Csíszár Jenő elkészült a fordítással. Feltárta minden részletét ennek az ügynek is.
Meg kapja a fizuját, és ezért ágyba viszik neki a reggelit.
staro2
@kokopelli:Pontosan errő beszélek én is. Évente műszaki vizsga+ max félévente biztonsági ellenőrzés , szerviznapló vezetése stb.
Nem igaz, hogy vizsgáztató szerelő, műhelyfőnök stb nem vett észre egy majdnem 400 literes tartályt, mikor a szerelőaknából felfelé nézett.Ráadásul a saját űhelyben minden hosszabb út előtt át kell nézni a buszt.
Összefoglalva :sok ember sáros az ügyben
kokopelli
@staro2: Egyszer szereltettem be a Fordomba egy billenthető ill. kivehető
üvegtetőt,és minden alkalommal a vizsgánál a "biztos" már messziről látta,
hogy utólagosan történt,holott a Ford-service csinálta!A papírt minden alka-
lommal kérte! ...soha többé utólagos akármi! A mi cégünknek van 20db Mer-
cedes 20 tonnás nyerges hűtőteherje és egy marha jól felszerelt műhelye!
Nincs meló fusiban és gányolva!! Akkora lenne a kiesés és a büntetés ill. a
negatív reklám,hogy belerokkanna a cég a kokurenciaharcban!
Eladott Ország
kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2017/10/00414455.jpeg
Az pedig, hogy a baleset utáni órákban a kamerák kereszttüzében komoly kivizsgálást ígért a
kormány, megint csak tételesen bizonyíthatóan hazugság volt. Addig volt számukra fontos az
eset, ameddig a média figyelmének középpontjában voltak, ennek elmúltával huszadrangú üggyé vált. A Magyar Közlekedési Hatóság – melynek ez feladta lenne – nem indított felülvizsgálatot a busztársaság működésével kapcsolatban. Indoklásuk szerint azért nem, mert nem érkezett bejelentés. Ezt teljesen komolyan képesek megnyilatkozni? Mi kell ahhoz, hogy egy ügyet kivizsgáljon a közlekedési hatóság? Teljesen abszurd az egész. A hozzátartozók által posztolt közlemény kitér arra is, hogy mivel a busztársaság tevékenysége a mai napig nem lett felfüggesztve, megkezdték a vagyon kimentését, valamint szerkezeti változásokat eszközöltek. Ezt a magyar hatóságok rezzenéstelen arccal nézik, noha pontosan tisztában vannak a baleset tényével. Ez a hozzátartozókat és – szerintem mindannyiunk nevében
állíthatom – , minden tisztességes embert felháborít. A következmények nélküli ország kifejezés hétről hétre újra új értelmet nyer. Ugyanis itt tartunk. 17 – többségében gyermek – vesztette életét egy szörnyű tragédiában, felelős még sincs a mai napig. A hatóságok semmit nem közölnek a hozzátartozókkal, az ügyben indított vizsgálat pedig a vicc kategóriába tartozik.
Eladott Ország
24.hu/belfold/2017/07/03/veronai-tragedia-a-busztarsasag-nyert-az-allamnal/
A busztársaság a Honvédelmi Minisztérium közbeszerzési pályázatán győzött.
Honvédelmi Minisztérium Védelemgazdasági Hivatalának pályázatán 54,4 milliót nyert a Pizolit Kft., amelynek feladata úgynevezett különjáratok biztosítása a hét minden munkanapján Orosháza és Hódmezővásárhely között.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.