Minél többen kell közösen tiszteletünket tennünk 1956 emléke előtt, hogy együtt ünnepeljük hőseinket – mondta a Fidesz szóvivője újságíróknak hétfőn Budapesten.

A Fidesz közös ünneplésre buzdít 23-án
A 2016-os ünnepség – fotó: Youtube

Puskás Imre emlékeztetett: Orbán Viktor miniszterelnök október 23-án 15 órakor mond beszédet a Terror Háza Múzeum előtt.

Az 1956-os forradalom "nem először bizonyította a történelem során, hogy a magyar a szabadság népe és megküzd az igazságért még akkor is, ha az nem mindig a legegyszerűbb út" – fogalmazott.

Mint mondta, jó lenne, "ha hőseink előtt minél többen tisztelegnénk október 23-án", és megemlékeznénk arról, hogy akkor nagyon sokan áldozták az életüket a mai szabadságunkért.

A Fidesz szóvivője kiemelte: az egyik legfontosabb nemzeti ünnepünkkel kapcsolatban mindig különös jelentősége van annak, hogy "a nemzet az egységét, a történelmi esemény melletti kiállását" tudja azzal megmutatni, hogy az ünnepi alkalommal sokan összejönnek és kifejezik szabadságvágyukat, a szabadság melletti elköltekezettségüket. Ez kifejezi azt is, hogy ez a fajta szabadságvágy és elkötelezettség nemcsak "valamikor a történelemben nyilvánult meg", hanem a mai magyarokra, a mai Magyarországra is igaz – mutatott rá.

Úgy vélte, ezért "igazán felemelő, ha ezt az ünnepet közösen, együtt töltjük", és remélhetőleg ez október 23-án így lesz a Terror Háza Múzeum előtt.

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Clavigo
Mit ünnepeljek közösen egy szarházi Putyin-csicskával,,és körösztyénszájszagú nyaloncaival ??
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Csizmás Kond
...más az ünneplés és más a megemlékezés...de ezt a mai média nem tudja.
Clavigo
Mit ünnepeljek közösen egy szarházi Putyin-csicskával,,és körösztyénszájszagú nyaloncaival ??
egyvandor
Hallgassak fidesz médiát és ünnepeljek együtt a tolvajokkal. Bravó!!!
Béla333
Idén nem sípolunk? Orbán nyilvánosan lép fel és Juhász azt ígérte...
Hellcat
De örülnék ha a csúti patkánynál elpattanna a húr...úgy a nagy nyilvánosság előtt jönne egy mentális meltdown...az kéne ide..
namihami
@Hellcat: Ne reménykedj, le lesz szedálva és kap egy papírt, amiről felolvassa a ""saját"" véleményét.
quadrocopter
Gondolom a Genyó, beszédében bőven kifejti 56 kapcsán a hős KISZ-titkár múltját is és a papa párttitkár múltjával is hencegni fog!
mackoka46
Mit ünnepeljünk ? A rajtunk taposó diktatúrát ? A mindennapos hatalmi arroganciát ? A szemünket kilopó söpredéket ? Az égig érő új adókat és illetékeket ? A sárfészket ? A rákgyógyszer megtagadását ? Mit ?
simmering73
Még az időjárás is hátat fog nektek fordítani.
bakegya
Emlékeim szerint nincs mit ünnepelni 56-on-GYÁSZNAPOLNI-AZT IGEN.FÉLTÜNK,NÉLKÜLÖZTÜNK ÉVEKIG.Ettől lett szar a gyerekkorunk-még éheztünk is és magunknak kellett minden élelmiszert megtermelni,aztán JÖTT RÁKOSI,A ROKONAIM MIND ELHÚZTAK,MOST MEG A NYAKUNKON EZ A TOLVAJ MÉSZÁROS -ORBÁN!!!
egyvandor
Vajon hogyan fogja beszédében felhasználni a fidesz által mára elhallgatott Nagy Imrét akinek a hátán mászott be Gorbán a politikai mezőnybe?
staro2
@egyvandor: Sehogy.
Mára már a gyerekek is tudják, hogy amit Nagy Imre elszerencsétlenkedett,azt a magyarság fényes csillaga végezte el, amikor kivont karddal,seregei élén lovagolva Záhonyig kergette az oroszokat, majd lóról szállván személyesen rugdalta át Silov tábornokot a Tisza hídján.
A zászlók lobogtak, a dobok peregtek, kövér a bajszát símogatta, dajcs meg elszívott egy spanglit.
Hát így történt.
quadrocopter
A Kanchal Meny(k)ecske nem kap újabb 100 millcsit az "56-os emlék év" címén?
papa.49
Veletek közösen ünnepelni ???
Nekem október 23. addig is ünnep volt amíg nektek ellenforradalom, a keresztapám ott halt meg a Kossuth téren, GYILKOSOK LESZÁRMAZOTTAIVAL NEM TUDOK ÜNNEPELNI TETVESEK !!!
bakegya
@quadrocopter: jaj bizony a MA-RISKA!-kiteheti a fityiSS kirakatba az orbán.
Clavigo
Vazzzze,,Putyin lesz a díszvendég ???
Nessy
Azokkal ünnepelni, akik most nyújtják át ezüst tálcán az országot Putyinnak, több generációt eladósítva Paks II. révén??
1956-ban október 25.-én nem ezért hasaltam a golyózáporban!
Ünnepeljenek veletek, akik már háromszor végig mentek a "damaszkuszi úton"! A köpönyeg forgatók, a megvásárolt vazallusok!
a helység kalapácsa
Mindenki "jókívánságát" csokorba gyűjtve, és egy szóban összefoglalva a lényeget:

Ünnepeljen veletek közösen a HALÁL - ti alattomosan ostoba aljasok!

Az egész EU-ban a magyar a leggyökerebb nép. (A verzió)
Az egész EU-ban nincs még egy olyan gyökér nép, mint a magyar. (B verzió)
Az utolsók vagyunk, az utolsókká lettünk, és ahogy egyre inkább kimaradunk mindenből, még az utolsóknál is utolsóbbak leszünk - köszönhetően az EGY UTOLSÓ GAZEMBER ORBÁNNAK ÉS A KŐBUNKÓ SISEREHADÁNAK, AKIK KISZOLGÁLJÁK EZT A MOCSKOS RENDSZERT !.
Ti nagyon harcos, agyilag és lelkileg baltával faragott primitív seggfejek, milyen érzés 27-ből 27.-nek lenni?
Majd amikor rád mutatnak a többiek - bármennyire is igyekszel idomulni, mert elég egy apró hiba, hogy kibújjon a szög a zsákból -, rájössz, hogy mennyire egy NAGY senki vagy ebben a történetben.

SZÁNALMASAK VAGYTOK, TI OSTOBA PRIMITÍV ÁLLATOK!

www.youtube.com/watch?v=u3Cl6iZF0ZE&list=RDu3Cl6iZF0ZE

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.