Fél évvel a választás előtt az egyik, korábban igen fontos szereplő minden jel szerint kijelentkezett a versenyből. Nem találok észszerű magyarázatot az MSZP múlt heti bejelentésére, miszerint a párt a választásig lényegében lemond a hatalom ellenőrzésének parlamentáris eszközeiről. Így nem támogat országgyűlési vitanapra irányuló kezdeményezést, nem fordul a „fideszes” Alkotmánybírósághoz vagy az államfőhöz. Ezzel nemcsak a saját kezét köti meg, hanem a teljes ellenzék mozgásterét is szűkíti. Az erőviszonyok és a Fidesz agresszív politikája eleve megnehezíti, hogy a hagyományosan rendelkezésre álló eszközök éles fegyverré váljanak az ellenzék kezében, de a meglévő lehetőségekről való lemondás így sem látszik célravezetőnek. Hiába érvelnek a szocialisták a rendszer teljes elutasításával, a parlament és a jogállam puszta díszletté silányításával, lépésük üzenete Botka László visszalépésének árnyékában egészen más. Az MSZP – elveszítvén maradék esélyét is arra, hogy valamifajta...

Forrás: mno.hu
Feltöltő: RonaGyuri
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
Tévedések nem is annyira víg ls nem is annyira játéka

Azt hiszem a Shakespeare mű eredeti címe (The Comedy of Errors) találóbb lett volna ide! =))

Nem tudom igazából osztani az mano.hu mai vezércikke (Az ellenzék tévedése) optimizmusát. A mostanság Orbánt már nem annyira Szerető Szabolcs nem a váltás kapcsán optimista, hanem abban, hogy „Ha kicsit is, de tisztul a kép.”.
A kép egyre zavarosabb és ezen nem segít az sem, hogy nyilvánvalóan hazudnak (együttműködésről hablatyolnak, pedig inkább egymás torkát szorongatják), pótcselekszenek (választási törvénynek elkeresztel kívánságlistát rittyenttetek; ami átgondolatlna, szakszerűtlen ás főleg értelmetlen, mert még tárgyba venni sem fogja a T. Ház!)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.