Az Országgyűlés ma kivételes eljárásban megtárgyalja, majd el is fogadhatja a felsőoktatási törvény azon módosítását, amely meghosszabbítja azt a határidőt, ameddig a külföldi felsőoktatási intézményeknek teljesíteniük kell magyarországi működésük feltételeit.

Az ülésnap reggel 9 órakor Gárdonyi Gézára történő emlékezéssel, majd napirend előtti felszólalásokkal kezdődik.

Ma kivételes eljárásban módosítják a Lex CEU-t

A parlament ezt követően kezdheti tárgyalni az igazságügyi miniszter felsőoktatást érintő törvénymódosító javaslatát, amely alapján a jelenlegi 2018. január 1-je helyett, egy évvel későbbi időpontig kell az egyetemeknek, így például a CEU-nak is megfelelnie a felsőoktatási törvény tavaszi módosításában előírt feltételeknek.

A képviselők a vita után szavaznak is az előterjesztésről, emellett ekkor fogadhatják el a közigazgatási szabályszegések szankcióiról szóló törvényjavaslatot, továbbá módosíthatják a belügyi feladatokat, a termékdíjat, a csődeljárást, a polgári perrendtartást és a tisztességtelen piaci magatartást érintő jogszabályokat.

A határozathozatalok után a gyerekek fokozottabb védelme érdekében benyújtott fideszes törvénymódosító javaslatról, valamint a Waclaw Felczak Alapítvány létrehozását biztosító indítványról is általános vita kezdődhet.

A Ház szerdán és csütörtökön folytatja aktuális ötnapos ülését, amely jövő kedden ér véget.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: Youtube

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Hellcat
Most hogy a CEU teljesítette amit kell, már nem olyan sürgős a fitymasznak az egész...
durbincs
így van , mert ha pl valaki xuzi ? attól még a villamosom neki is kell lukasztani ?
hiába jár gender rózsaszínben ,piros lakcipőben, jól kirúzsozva ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél