Az Iránytű Intézet szerint a teljes népességen belül és a biztos pártválasztók között is veszített támogatottságából a Fidesz, bár előnyük a többi párthoz képest továbbra is tetemes.

Az Iránytű Intézet a Magyar Nemzet megbízásából készítette el a kutatást. A felmérés még akkor készült, amikor Botka László volt a miniszterelnök-jelölt.

A biztos szavazók között igen jelentős csökkenést könyvelhettek el a kormánypártok az elmúlt időszakban, az augusztusi 51 százalék után ugyanis szeptemberben már 43 százalékon álltak. A kutatás szerint továbbra is stabilan a második a Jobbik, amely – minimálisan csökkenve – 22 százalékos tábort tudhatott magáénak az előző hónapban. Az MSZP – némileg javítva eredményén – 11 százalékkal a harmadik helyen állt szeptemberben.

A kisebb pártok közül a Demokratikus Koalíció és az LMP jutna még be az Országgyűlésbe, ráadásul mindkét párt erősödni tudott augusztusról szeptemberre: a DK 5-ről 8-ra, az LMP pedig 4-ről 7 százalékra növelte bázisát. A biztos választók között a Momentum és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt is 3 százalékon állt, az Együtt 2 százalékos bázissal bírt, a Párbeszédet mindössze 1 százalékra mérték.

A teljes népességet tekintve az erősorrend ugyanez. A Fidesz ebben a körben is gyengült, igaz, ez már nem volt annyira látványos, az augusztusi 31 után szeptemberben 28 százalékot mért a kormánypártnak az Iránytű Intézet. A Jobbik némi emelkedéssel 15, az MSZP pedig 7 százalékot tudhatott magáénak, a DK és az LMP egyaránt 5 százalékos bázissal rendelkezett a mérés idején.

Bizonytalannak – augusztushoz hasonlóan – a legutóbbi hónapban is 13 százalék vallotta magát, míg a megkérdezettek további 9 százaléka nem kívánt válaszolni arra, hogy kire akar szavazni. Emellett a válaszadók tizede úgy nyilatkozott, hogy biztosan nem venne részt a voksoláson.

Az Iránytű Intézet elmúlt féléves méréseit tekintve azt lehet mondani, hogy a Fidesz mélypontján van. A biztos szavazók körében ugyanis általában 50 százalék körül mozgott február óta, szemben a most mért 43 százalékkal.

Iránytű Intézet: Féléves mélyponton a Fidesz

(Fotó: Illyés Tibor/MTI)

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
"Vihetik a földemet, a trafikomat, a nyugdíj megtakarításomat, a cégemet, a szellemi termékeimet, az emberi jogaimat, az önbecsülésemet, a büszkeségemet, de a szerelmemet nem adom. Mert, az ország romokban. Egy idióta, megszállott, hatalommániás és falkája portyázik Ady Endre magyar ugarán. Üldözött keresztényeket keresnek fémdetektorokkal. A magyar értelmiségi nem tudja, hogy hová álljon. Egyáltalán álljon-e vagy lefeküdjön."
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
moareka
@egyvandor: Te írtad a tutit!:))))
juttka
@Pálinkás Pál: Egyik párt sem adna a külhoni magyaroknak szavazati jogot, egyedül d fidesz adott."Muszlim hordát" sem engednének be, ellenőrizetlenül ezt is csak a fidesz tette. Menekültek beengedéséről volt csak szó, amit a fidesz ellenez, és az embereket megtévesztve folyamatosan migránsok betelepítéséről beszél.
Pálinkás Pál
@juttka: Ne akard hogy belinkeljem amit pár napja már megtettem,a kettős állampolgárságiszavazásról...Ha orbán nem engedte volna be a csöcseléket hanem tűzparancsot adott volna,azóta is sírnátok!!Ajánlom figyelmedbe a Genfi egyezményt,Törökországtól nem létezik menekült,legalább is Magyarországon,nem vagyunk határosak egyetlen afrikai országgal sem!!!És végezetül..ha úgy lenne ahogy írod,miért nem látom egy pártnak az igéretei között a határon túliak szavazati jogának megvonását??A könnyített állampolgárság eltörlését??
Desischado
Ez mélypont?! Ha ez igaz, akkor az ország van mélyponton, és a birkák többségben!
kiscsillag66
Nem tud olyan mélyre kerülni, hogy eltűnjön.
kiscsillag66
@Desischado: Ki kérem a birkák nevében, hogy hozzájuk hasonlítsd "ezeket".

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél