Szél Bernadett sötétebb arca Nem akármilyen cikk jelent egy népszerű blogon. A Felhajító-gép szerzője végre nyíltan is megfogalmazta azt a kérdést, amiről mostanában nem illik beszélni az LMP háza táján, ezzel pedig keményen a falhoz szorította az állítólag “tiszta” miniszterelnök-jelöltet, Szél Bernadettet is. Nem lennénk most a helyében, az egyszer biztos! Egyenesen III. Richárdhoz, Shakespeare hataloméhes zsarnokához (Ő mondja ki azt a híressé/hírhedté vált mondatot, hogy “Úgy döntöttem gazember leszek”) hasonlította az LMP társelnökét, miután az szerinte elhessegette az elvtelenségeiről ismert Ron Werber kampánytanácsadó fizetésével kapcsolatos kellemetlen kérdések megválaszolását. Persze, ahogy mondani szokás, a politikában sok minden megtörténhet és mindennek az ellenkezője is. Még akár az is elképzelhető (bár felettébb valószínűtlen), hogy a világhírű kampányguru teljesen ingyen dolgozik a “Lehet más” (na persze) sikeréért. Ahogy a blogger fogalmaz: [Ron Werber] “pro bono...

Forrás: ellenszel.hu
Feltöltő: Manhattan
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

75 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Manhattan
Kiváncsi vagyok, hogy mikor esik le a tantusz az LMP szimpatizánsainak. Mikor jönnek rá, hogy csúnyán be vannak csapva? Az LMP-t támogatók nyilvánvalóan kormányváltást akarnak, különben a FIDESZ-t jelölnék meg az általuk preferált pártként, így őket sokkal érzékenyebben fogja érinteni, amikor rájönnek a forgóSzél valódi irányára, vagyis Bernadett és pártja talán leggusztustalanabb tettére a hívei ellen. Az első perctől, hogy megjelentek a politika porondján a FIDESZ-szel való összejátszások sorozatának gyanúja lengi körül és ez ma sincs másképp. Ugyanez a helyzet a Momentummal is, úgyhogy jobb, ha mindenki belenyugszik, hogy ezektől nem várhatunk kormányváltást.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Manhattan
Kiváncsi vagyok, hogy mikor esik le a tantusz az LMP szimpatizánsainak. Mikor jönnek rá, hogy csúnyán be vannak csapva? Az LMP-t támogatók nyilvánvalóan kormányváltást akarnak, különben a FIDESZ-t jelölnék meg az általuk preferált pártként, így őket sokkal érzékenyebben fogja érinteni, amikor rájönnek a forgóSzél valódi irányára, vagyis Bernadett és pártja talán leggusztustalanabb tettére a hívei ellen. Az első perctől, hogy megjelentek a politika porondján a FIDESZ-szel való összejátszások sorozatának gyanúja lengi körül és ez ma sincs másképp. Ugyanez a helyzet a Momentummal is, úgyhogy jobb, ha mindenki belenyugszik, hogy ezektől nem várhatunk kormányváltást.
papa.49
@Manhattan: Jó cikk elolvastam, sőt el is mentettem kitörölhetetlenül, ugyanis kinyomtattam a cikket !!!
anka
Az tény, hogy Ungár Péter Schmidt Mariska fia..., és már meg is van a kapcsolat a fizessmaffiával'! @Manhattan: - és igazad van, hogy ezektől semmi jót nem lehet várni!
papa.49
@anka: Vajon hol van a ,,hős védő,, ???
anka
@papa.49: - ilyenkor lapít, mert érdemben nem válaszol semmire!
anka
@papa.49: - még ha véthetetlen is, tereléssel mindent megmagyaráz..., ez az elvakultság!
- én már abszolút nem bízom az az LMP-be! - pedig először azt hittem, hogy..., pedig dehogy!
papa.49
@anka: Ugyanígy vagyok én is, de rá kellett jönni ,,ezek ugyanazok,, /Bródy/ ...
Manhattan
@Pálinkafőző Rézüst: Csak nem hiányzik? )
Pálinkafőző Rézüst
A fidesz szekértolói, és mivel még mindig a siffi a góré, az volt, van, lesz... Köszönjük, Béláim...
dr. prédikátor
@papa.49: Oszt mellikre gondúsz?? Netán a húgyagyú geci durbincsra???
anka
@Pálinkafőző Rézüst: - nem fog jönni...:D
Clavigo
Hol van a mi lánglelkű Bélánk ?? mind a 333. ...természetesen..
Pálinkafőző Rézüst
@Clavigo: keresi az elsőt...:)))))))) a 333-ból...:))))))))
Pálinkafőző Rézüst
@Horizont: még a Béla sem??? Akkor vége mindennek... Megyek a pánikszobába...
bencemacska
@anka: Dehogy magyaráz! Nyomja a mantrát!
kereső
Jézusom,ennyi dk-ás!Na majd jön HadházyBéla333 és megmondja a tutit.sorosista bérencek! előveszi a rózsafüzért,rátok olvas és annyi Nektek.
nemkati
Béláim az Úrban! Erre mondj valamit!
bencemacska
Nekem voltak ilyen eretnek gondolataim, de féltem, hogy leharapják a fejem, ha elmondom!
Most már el merem mondani:
Volt az LMP-nek egy Várnai László nevű önkormányzati képviselője, aki az LMP osztódásakor nem a PM-et választotta, pedig nagyon kapacitálták Karácsonyék. Pár hónap múlva nézeteltérése támadt gyereke anyjával, ezért kizárták az LMP-ből!!!
A Momentum nagy ricsajt rendezett Ungár Péter "részeg randalírozása" miatt.
Az LMP "megbocsátotta" nem büntette meg.
Nekem ez úgy jön le, hogy Várnai csak egy lelkes párttag volt, Ungár viszont egy gazdag párttag.
Vajon miért volt a Momentum rendezvényén, a pénz nekik is kell?-:))))
bencemacska
@nemkati: ma, 18:28
Ne idézd meg, könyörgöm!
nemkati
@bencemacska: Hiába is idézném, lapít, mint ... nyuszi a fűben.
egyvandor
A képlet nem túl bonyolult, ha megnézzük miket szavazott meg az lmp, Melyik pártokkal kommunikál, kiktől zárkózik el és ez hogyan ütközik azzal ahogyan el akar zárkózni az eddig hatalmon lévőktől. Az hogy van egy két karakán megjelenés még nem változtat a lényegen. Ez kell a nert leváltani akarók összezavarásához.
egyvandor
@kereső: "Jézusom,ennyi dk-ás!"
Nem tagadom jobb felhozatal híján a dk is a preferáltak között van nálam. De nem kizárólagosan!
Gondolom sokan felvállalnák az lmp-t is ha nem lógna ki a lóláb. Nálam a kezdésük óta nincsenek rendben.
Mondjuk az új vezetéssel Gorbán ügyvédjének kiválásával javítottak, de ezzel is csak a fideszt és a jobbikat előzik nálam. (a kdnp meg csak a frakciópénzekre alapított álszent garázda banda)
kereső
@egyvandor: Nem gondolom,hogy aki itt -és máshol kritizálja az lmp-t, az mind dk-s.Bélánk gondolja úgy,hogy a dk-s horda!!!már megint mocskolja a liblingjeit.Közlöm,én sem vagyok dk-s,sőt semmilyen pártos sem, de,hogy fidesz-kdnp,lmp ,mszp kizárva az biztos.
Pálinkafőző Rézüst
@Horizont: mindent a mindenért...:)))))) Uszkve a mindenért mindent..:)))))) Szóval izé... igen...:)))))))))))
kereső
Egy kis kieg.az előzőhöz: igyekszem nyitott szemmel járni,és a józan paraszti eszemet használni.Sajnos ez utóbbi nagyon-nagyon sokaknál sétálni ment.
kereső
@Pálinkafőző Rézüst: mit?az enyém ugy gondolom megvan, mindenki keresse a sajátját./már ha tudja,vagy rá nem jön,hogy elment/:)
Manhattan
@papa.49: @Pálinkafőző Rézüst: @nemkati: @bencemacska: Annyira vártátok, hát megjött! "Szekszárdi ügy: a rosszul sikerült közlemény miatt felmentették az MSZP sajtófőnökét"
Béla333
Élvezkedjetek! Mocskolódjatok! Úgysem jut el a tudatotokig, hogy mekkora ostobaságot és mocskosságot tesztek.
Ha megnézitek a mai híreket Gréczi borozgatásáról a Fideszesekkel, akkor talán elgondolkoztok egy kicsit, hogy mégiscsak az LMP az egyetlen párt, aki kihúzhatná az országot abból a sz@rból, ahová a Fidesz, az MSZP és a DK politikusai vezették az országot az elmúlt évtizedekben!
Ha nem megy, akkor tényleg reménytelenek vagytok!
nemkati
@Manhattan: Ide azért nincs mivel jöjjön, ott a többi téma ahol mocskolhatja a DK-t és az MSZP-t, de itt a védhetetlent kéne védenie. Bár, legjobb védekezés a támadás, lehet, hogy majd azt mondja itt, hogy "bezzeg a DK"! :)))
Sámannus
Úgy látom tovább képzés van a koboldoknál.
De má megjött a főterelő kezdődhet az előadás...
Béla333
@nemkati: 20.52
Veletek, fanatikus DK-s mocskolódókkal semmiféle értelmes párbeszéd nem lehetséges.
De azért megpróbálhatjuk: mondj egy olyan konkrét dolgot ebből a mocskolódó blogból, amivel te egyetértesz és amit úgy gondolsz, hogy értelmesen meg lehet veled beszélni!
Én nyitott vagyok rá!
Aztán majd megbeszélhetnénk, hogy most akkor közösen egyeztetnek a Fidesszel a DK-sok?
Rendben?
nemkati
@Béla333: Kezdjük mindjárt azzal, hogy nem vagyok DK-s.
Az értelmes párbeszédet pedig miattad zárhatjuk ki.
Béla333
Hát akkor párbeszéd nélkül lehet kimondani, hogy a DK és az MSZP egy része bizony a Fidesszel egyezteti a lépéseket, hogy hogyan táncoljanak úgy, ahogy a legjobb Orbánéknak!
Persze lehet a fejünket a homokba dugni, a valóságot figyelembe sem venni, de a helyzet az, hogy a politikai maffiának három lába is van: a Fidesz, az MSZP és a DK!
Ébresztő emberek!
Sámannus
@Béla333: Jó nagy a nyalókátok egy félévetek van rá hogy szopogassátok.
Béla333
@Sámannus: 21.25
Te meg inkább hazudtold meg az MSZP-t, hogy nem is egyeztettek a Fidesszel!
Mocskos hazudozók! (Nyilván te nem, csak a DK-sok, igaz?)
Béla333
Na mi van DK-s mocskolók? Öngól van?
Akkor most egy mutyi csapatot szolgáltok? Ostobán, bután, magatokat hülyének látva?
papa.49
@dr. prédikátor: Dehogy a 333. ra de már megjött )))))))))))
Béla333
@papa.49: 21.39
Hiányoztam? Neked mint magát demokratának tartó valakinek semmi véleményed nincs Gréczi borozgatásáról a Fideszesekkel? Vagy erre nem kaptál még eligazítást? Hogy mit is kell erről mondani?
JAJMÁR
Mit csinàltok ?
Mièrt?
Mi a jó nyavalyàs cèlja van ezzel az "elmèlettel" a blognak?
Agyakat mosni moslèkkal? Ez most a legsikeresebb módi? Hàt nekem hànyingerem lesz tőle.

Ha elmèlet kell, èn naponta sokkal ütősebbeket bírnèk kitalàlni, de mivel hasznàlni nem tudnèk a hipotèziseimmel, àrtani meg semmikèppen nem akarok, ès nem is lenne etikus, nem teszem közzè.
Semmi pènzèrt. Èrti???
papa.49
@Béla333: Annyira ,,mint léggömb árusnak a nyílzápor,, / Perwoll / )))))))))))))))
nemkati
@Béla333: Akkor pofázz amikor Gréczy azt mondja, hogy ott borozgatott! Most inkább a Széllll Barnapettyről mesélj, itt arról van szó!
Béla333
Most őszintén! MI kell még hogy kinyissátok végre a szemeteket?
Amikor összeomlik az MSZP, akkor a Fidesz válságtanácskozást hív össze!
Amikor vagy fél éves DK-s mocskolás után Botka lemond, azonnal összeborul az MSZP a DK-val!
Közben a DK véres szájú kommunikátora titkos tanácskozást tart a Fidesszel!

Még most sem késő 5 percig leülni és átgondolni ezt az egészet!
Béla333
@JAJMÁR: 21.47
Látni kell, hogy miközben az MSZP összeomlik a Fidesz válság tanácskozást tart, a DK-val az MSZP-sek összeállnak, a DK titkos találkozáson egyeztet a Fidesszel.
Mindeközben az egyetlen értelmes és számukra veszélyes ellenfelet az LMP-t alattomos, mocskos eszközökkel próbálják lejáratni!
bencemacska
@Manhattan: ma, 20:42
Én azt mondtam, hogy ne idézze meg!!!-:))))
nemkati
@bencemacska: Bocsánat. :(((
Ezt már nem tudom jóvá tenni. :((
Béla333
A semmi kis mocskolódásotok lenne a válasz a Gréczi-Fidesz találkozóról való véleményre?
Elég primitív, ócska és ostoba reakció, hiszen egyszerűen szembe sem mertek nézni a tényekkel!
papa.49
@Béla333: a 21,42. re Én már régen nem vagyok benne a politikában, meg nem is lakom közel Pesthez, és még egy, hülye sem vagyok, eltudom dönteni mit gondolok valamiről, nem szorulok rá a pártközpontra mint egyesek )))))))))))))))))
Te meg csak acsarkodj nyugodtam, én meg csupán RÖHÖGÖK RAJTAD )))))))))))))))))
nemkati
@bencemacska: Illetve, dehogynem! Elmorzsolgatok egy rózsafüzért, az állítólag használ. Talán van a szomszédnak egy.
Béla333
@papa.49: 22.05
Te röhögsz rajtam, én meg sz@rok rád!
Kvittek vagyunk!
anka
@Béla333: Látod Béla ebben igazad van..., veszélyes ellenfél az LMP!
JAJMÁR
@Béla333: Igen, ez is lehet.
A gidesznek kell egy esèlytelen, de megosztò ellenzèk, nem hagyjàk szètesni az emeszpèt, ès a dk is kell nekik. Amazoknak meg a túlèlès. Az esemènyek ezt mutatjàk, ès 4 ève is ezt jàtszottàk.
Az lmp-t nem tudom...
De senkibe nem rugok egy "elmèlet" miatt, aminek a valòsàghoz kevès köze van, de nyilvànvaló cèlja èppen az, hogy rùgjak!
Béla333
@anka: 22.12
Rátok DK-s fanatikusokra mindenki veszélyes, aki igazat mond!
JAJMÁR
@Béla333: Igen, ez is lehet.
A gidesznek kell egy esèlytelen, de megosztò ellenzèk, nem hagyjàk szètesni az emeszpèt, ès a dk is kell nekik. Amazoknak meg a túlèlès. Az esemènyek ezt mutatjàk, ès 4 ève is ezt jàtszottàk.
Az lmp-t nem tudom...
De senkibe nem rugok egy "elmèlet" miatt, aminek a valòsàghoz kevès köze van, de nyilvànvaló cèlja èppen az, hogy rùgjak!
papa.49
@Béla333: a 22.11 re Tudod baromarcú arra szarjál aki kiszart erre a nyomorult világra, megkereskek takony és szétbaszom a pofád geci!!!
Én eddig soha nem írtam neked ilyet de ha mocskolódni akarsz ám legyen!!!
anka
@Béla333: - én már mondtam neked sokszor, hogy nem vagyok DK-ás!!!
- de látom már be vagy gőzölve és a végén eldurran az agyad...:)))))))))))))
Béla333
@papa.49: 22.18
Október 23-án a Kossuth téren találkozhatunk, le is játszhatjuk nagypofájú!
Béla333
@anka: 22.19
Hát...Ha nem mered felvállalni?!
Pedig simán felvennének - legalábbis a fanatikus, gondolkodni képtelen hívek közé!
anka
@Béla333: A jelzőidet ami rád vall, ne rám aggasd!
Te nem cikkhez szóltál hozzá egyszer sem, hanem egyből mocskolódtál..., ennyi!
karma1
Mivel itten mar szinte mindenki aluszodik, mire en ezt a cikket velemenyezem, hat most megteszem, szep almokat kivanva mindenkinek.

Nem kell ide mocskolodas , de draga Belank ugysem fogja nekem sem elhinni, hogy nem vagyok DK-s, csak latom, ki a legvallalhatobb ebben a pillanatban a palettan, es hat ez a DK es Gyurcsany. Ha hasonlo problema lenne a DK es Gyurcsany tajan, mint ami itt komolyan felvetodott Bernivel es az LMP-vel kapcsolatban, hat en lennek az elso, aki feltennem Fletonak is a kokemny kerdest:
tessek mondani, miert tetszik hulyenek nezni, es miert tetszik azt allitani, hogy Ron Werber a top kampanyfonok idejon Amerikabol, es melyen Bernike szemebe nezve ingyen elvallalja elete legkilatastalanabbnak tuno feladatat teljesen INGYEN???
Na, Belam, ehhez annyira naivnak kell lenned, hogy az egyszeruen ordito!
Tudod, ha nem abbol indulnank ki, hogy zsido, aki megfogja a penzt, es kivaloan gazdalkodik, es en akkor most el is higgyem, hogy valaki 6 honapon keresztul totalisan ingyen dolgozik egy partnak a Parlamentbe valo bejuttatasan - hat ahhoz bizony nagyon botornak kell lenni...

Szoval Belam, ha mar mindenkivel osszevesztel szemelyeskedessel, akkor csak valaszolj erre a faek-egyszerusegu kerdesre:
MIERT KERULI AZ LMP AZT A KERDEST, HOGY ALAIRTAK-E VELE AZ LMP KAMPANYSZERZODESET, ES HA IGEN, AKKOR MENNYIERT VALLALJA, ES KI FOGJA A SZAMLAT KIEGYENLITENI???
Csak ennyi: mert ez a lenyeg, es efolott siklott el mindenki a fenti hsz-aramban is...
Koszonom...:o)))
Béla333
Számomra meg az a tragikus, hogy az a mai napi hír, hogy Nyakót, az MSZP szóvivőjét egyik pillanatról a másikra kirúgták, mert megjegyzést tett Gréci Zsolt Fideszesekkel való tárgyalására még csak odáig sem jut el egyeseknél, hogy ezen elgondolkozzanak.
Nyilván azért nem jut el, mert azon törik a fejüket, hogy hogyan lehet belekötni mondjuk az LMP-be!
Valóban tragédia, hogy milyen emberek élnek közöttünk!
nemkati
@Béla333: Még mindig nem fogtad fel. Az valóban probléma lehet, ha Gréczy beszélt fideszesekkel, de mivel Gréczy azt állítja, hogy nem is volt akkor Szekszárdon, amíg ez ki nem derül, nem fogjuk leszedni róla a keresztvizet. És ha beszélt, azt is jó lenne tudni, hogy miről. Az én LMP-s ismerősöm is szokott sörözni más pártbeliekkel.
A Schmidt Máriás történethez te meg miért nem szólsz egy mukkot se? Ciki?
kereső
@Béla333: a cikkről esetleg ,valamit?Ez nem az mszp-ről,nem a dk-ról, nem a jobbikról, etc...szól, hanem az lmp-ről.Véleményed?
Pálinkafőző Rézüst
@Béla333: "Schmidt Máriáig vezetnek a szálak az LMP titkos ügyei körül? - a népszerű blogger meglepő elmélettel állt elő"
Erről van itten szó Bélám, nem a dékáról meg egyebekről...Ne sunyíts, ne terelj vazze... :)))
Nyaltok vagy nem nyaltok, ez itt a kérdés... A válasz tudott...
kereső
@Béla333: Teljesen egyet értünk, valóban tragédia ,hogy milyen emberek élnek közöttünk.
nemkati
@kereső: Nem lottózom, így aztán minden héten nyerek minimum 250 ft-ot, és az biztos pénz! Így kell nemlottózva nyerni. :DDD

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.