Nem tetszett az MSZP vezetőségének, ahogy Nyakó István, a párt sajtófőnöke lereagálta azt, hogy Gréczy Zsolt DK-szóvivő beperli az MSZP szekszárdi szervezetét, amiért az azt terjeszti róla, fideszesekkel találkozott egy pincészetben. Molnár Gyula pártelnök lépett az ügyben, felfüggesztették Nyakót.

Molnár kedd este, a Facebookon jelentette be, hogy felmentik az "átgondolatlanul kiadott rossz stílusú közlemény" felelősét.

Molnár azzal érvelt, az Orbán-kormány leváltása a cél, amelyet szövetségben érhetnek el, szövetséget kötni pedig csak jóhiszeműen lehet. Szerinte ez a bizalom és jóhiszeműség sérült egy helyi vita kapcsán ma a közleménnyel.

Az ominózus közlemény így nézett ki:

„Ha minden, az MSZP számára sértő és igaztalan Facebook bejegyzés után feljelentenénk a DK-t, akkor Handó Tündének külön táblabíróságot kellene felállítani az ügyek tárgyalására. Ám az MSZP ilyet soha nem tett.

Ha azonban Gréczy úr úgy érzi, hogy az ő szava nem elég, és bírói döntés kell arról, hogy soha nem járt a szekszárdi pincészetben, lelke rajta – a bíróság dönteni fog."

Az ügy előzménye, hogy a szekszárdi MSZP-elnök ismerőse látta, amint Gréczy Zsolt DK-szóvivő pénteken egy Mercedessel megérkezik Szekszárdra, majd együtt indul a Heinmann Pincészet felé Horváth István volt polgármester, jelenlegi államtitkár és Horváth Kálmán kormányhivatal-vezetővel. Ezt megírta az MSZP közeli civilhetes.net, és megjelent a helyi szocialisták Facebook-oldalán is. Gréczy cáfolta a találkozót, azt mondta, tanúi vannak rá, hogy Budapesten volt péntek délután, és beperli a helyi MSZP-t. A szocialisták helyi elnöke viszont fenntartja állítását.

(hvg.hu)

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
wagabund
..."Kirúgta az MSZP a sajtófőnökét"...

ezt az embert akkor kellett volna lapátra tenni, amikor anyukájával beszélt a választási iroda előterében...miközben sorba állt..és félrelökték, pedig ő következett volna...

egy rakás szerencsétlenség, akinek semmi keresnivalója a politikában...még eladónak sem lenne jó egy röltex boltban
Sámannus
A párt karrierek sokkal sikeresebbek, ha a másik oldalon folytatják. Ott még tányérnyakó is lehet.
Béla333
Ma reggel a fő műsoridőben hallgattam vagy másfél órát a Klubrádiót.
Egy hang nem hangzott el az egészről, de azt többször bejelentették: hogy a lényeget hallották, meg a szabad szó rádiója!
Szerintem az elég szomorú képet fest a magyar közéletről, hogy az ellenzékinek hazudott rádió pl. Nyakó kirugását és annak az indokát, Gréczi Zsolt Fideszesekkel való egyeztetését még csak meg sem említi!
maci0427
Majd belép a Fideszbe,úgy mint ahogyan már tették mások! 2018-ra úgy is lesz vándorlás !
36
Ahh...Pedig őt bírtam. Jól tudta azt mondogatni pl. hogy "nem nyilatkozunk":)
Béla333
@maci0427: 09.00
Nyakórol igazán nem lehet azt mondani, hogy Fideszes áruló lenne.
Túlságosan leegyszerűsíted a történetet: aki a DK-ra bármi negatívumot mond, az már rögtön Fideszes áruló?
De akkor mi a helyzet a Gréczi Zsolt Fideszesekkel lefolytatott egyeztetésével?
Vagy tegyünk úgy mindenki lelki békéje miatt, mint ha meg sem történt volna?
Mint amikor a strucc dugja homokba a fejét?
Valóban ezt kellene?
maci0427
@Béla333: Én nem arra gondoltam,hogy "áruló"...! nekem csak Szili Katalin jutott pont az eszembe...! Érted?
terlasz
"mi a helyzet a Gréczi Zsolt Fideszesekkel lefolytatott egyeztetésével" Nem történt ilyen. Csak azt veszed észre, ami téged igazol? Nem lehet sok sikerélményed.
Yoda69
Egyetertek. Barmennyire is tisztelem Nyakot, bizonyitas nelkul nem adhat ki ilyen kozlemenyt.
Minden ilyen hiba gyengiti az osszefogast.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.