Két esztendeje halt meg Verebes István második felesége, akitől két idősebb gyermeke született.

A Jászai Mari-díjas színész, rendező, író viharos körülmények között vált el a a miskolci és a szegedi színház egykori színésznőjétől, aki később a pályát is elhagyta.

Verebes arról beszélt Kadarkai Endrének a Story4 Tv ArcKép című műsorában, hogy máig nem tud magának megbocsátani a történtek miatt.

„A vétkem az, hogy a gyerekeim anyját megcsaltam, többször is, de sokkal nagyobb baj, hogy nem figyeltem oda rá. Ez nem ledolgozható, ezt nem tudom jóvá tenni. Ennek a következménye, hogy amikor már meg akartam menteni ezt a házasságot, meg akartam menteni ezt az embert, már olyan tudattranszformáció volt, mondjuk ki, alkoholizmus, ahol engem már elgyűlölt maga mellől. Se barátként, se jóakaróként messziről nem tudtam segíteni. És egy adott pillanatban belátta, hogy már nem tud kommunikálni se a gyerekével, se az unokával, se a mamájával, aki akkor százéves volt.”

Ez után mondta ki Verebes, amiről korábban nem beszélt:

„Nagyon sajnálatos, hogy öngyilkos lett. Nagy fájdalom… Az ebbéli bűnöm kigyónható, de jóvá nem tehető.”

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, tárcsázza az ingyenesen hívható 116-123-os telefonszámot!

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wagabund
az a baj, hogy Verebes elhitte magáról, hogy pótolhatatlan..hogy ő egy zsenije a szinházi...és amúgy az egész világnak..a haverok meg nem mondták, hogy tévedsz haver, mert akkor ők is megtudják a valót...így maradt minden ahogy..

mint tudjuk, ha pontosan meg akarod tudni milyen ember vagy, mond a feleségednek, hogy kövér! ...garantáltan megtudod te milyen vagy..nos ez maradt el Verebesnél.
elnyomott
@wagabund: - aki az alkohollal kezd, az szinte biztosan menthetetlen. Legyen bármilyen a családja.
Ha egy nő ennyire függ a férje megjegyzéseitől, akkor ott más baj is van.
Sajnos, van aki nem lehet segíteni.
Eladott Ország
Az ilyen férj , aki megcsalja a feleségét és nem törődik vele , hát... Inkább nem írom le.
karma1
Vajon miert folyik 3 napja folyamatosan a csapbol is Verebes? Mar kibeszelte a politikai hovatartozasat, elmondta, hogy neki egyetlen, 30 eve vele dolgozo munkatarsa se baratja, ma meg az ex nejerol mesel... Csak nem rakos?
Mert azt nem kivanom neki, de azert gondolkodhatnanak az ot futtato riporterek is, hogy egy kicsit eleg lenne mar belole...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.