Szigorítaná a pedofil bűncselekményeket a Fidesz, indítványuk szerint az olyan embereket, akik kiskorúak ellen követtek el szexuális bűncselekményeket, örökre el kellene tiltani olyan foglalkozásoktól, ahol gyerekekkel találkozhatnak.

A büntető törvénykönyv (Btk.) módosítását kérik az Országgyűléstől fideszes képviselők a pedofil bűncselekmények büntetésének szigorítása érdekében – közölte Selmeczi Gabriella, a javaslat egyik gazdája az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.

Az indítvány szerint ha valakit kiskorú szexuális zaklatásáért ítélnek el, akkor a bírónak kötelessége lenne a vádlottat minden olyan foglalkozástól örökre eltiltani, amely gyermekek nevelésével, oktatásával, gondozásával vagy gyógyításával függ össze – közölte a képviselő, aki a Fidesz emberi erőforrások kabinetjének vezetője.

Örökre eltiltaná a Fidesz a gyerekektől a pedofil bűncselekményt elkövetőket

Fotó: pixabay.com CCO

A politikus emlékeztetett arra, hogy már a 2013-ban elfogadott új Btk. szigorította a gyermekek védelmét, majd 2014-ben megszületett az a jogszabály, amely szerint a pedofil bűncselekmények nem évülnek el.

Ugyancsak folyamatosan erősíteni kívánják a gyermekvédelmi rendszert, annak érdekében, hogy minél hamarabb felismerhető és megszüntethető legyen egy gyermek bántalmazása. Ezt szolgálja az a 2016 januárjában életbe lépett jogszabály is, amely szerint sürgős esetben ügyészi hozzájárulás nélkül is elő lehet állítani a gyermeket veszélyeztető szülőt – mondta Selmeczi Gabriella.

(MTI)

(Címlapi kép: pixabay.com CCO)

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Mi meg a fideszes politikai bűnözőket tiltanánk el örökre, az ország vezetésétől.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
1magyar
Hihetetlen, hogy ez még egy kormánynak sem jutott eszébe! A férgeket inkább még ki is kellene irtani!
Klubtag
Ez az egész most nem más, mint választási fogás. Akkor lettek volna hitelesek, ha az elmúlt 7,5 alatt kitudódó ilyen jellegű bűnöket megfelelő szakértelemmel, szigorral, következetességgel és főleg kellő gyorsasággal tárták volna fel, hoztak volna ítéletet, esetleg ha kell módosítottak volna törvényt. Szinte fel sem tudom sorolni azokat a törvénymódosításokat, melyeket pár nap alatt átvertek a parlamenten nyilván, mert fontos volt számokra (a legutóbbi pl. a CEU). Nyilván a pedofíliával kapcsolatos szigorítás nem volt olyan fontos a kormányzat szemében, mint hogy pld. a civil szervezeteket vegzálják.
Az, hogy a korábbi kormányok mit mulasztottak, az nem érdekel, meg is kapták a "jutalmukat", szét lettek kergetve több cikluson át mellőzve lettek. Most a jelenlegivel kell ugyanezt tenni, mert méltatlan egy ország sorsának alakítására.
elnyomott
Ugyan, az állami gondozott gyerekekkel sem törődnek. Először a saját házuk táján söprögessenek, van mit!
Kookas
azért arra kíváncsi lennék hogy a pedró papokat is elfogják tiltani??
Eladott Ország
Mi meg a fideszes politikai bűnözőket tiltanánk el örökre, az ország vezetésétől.
RonaGyuri
a javaslatnak egyetlen komoly aggálya van, hogy ebben az országban minden bűnt csak az követhet el, akiről ők azt mondják! =))
Eladott Ország
hvg.hu/itthon/201547_gyerekehezes_alulnezetbol_egy_is_sok
Legalább 36–54 ezer gyerek rendszeresen, 200 ezer pedig alkalmanként éhezik.
Miközben a politikusok arról vitáznak, ki tett többet a gyermekéhezés felszámolásáért, arról kevés szó esik, hogy 100 szegényből 34 gyerek vagy fiatalkorú. A Tárki legutóbbi felmérése szerint 2014-ben a magyarok 16,6 százaléka, vagyis 1,7 millió ember élt jövedelmi szegénységben, azaz háztartásuk összjövedelme nem haladta meg a 78 ezer forintot.
Eladott Ország
Az aggódó álszent fidesz rablóbanda néhány ifjúságpolitikai akciója:
-Feleségül akarta venni a nemrég még kiskorú tanítványát a körmendi alpolgármester
-Magyar diákok lesújtó eredménye a PISA teszten
-Kihajítják a gyerekeket a bicskei gyerekotthonból, mert kell az ingatlan
-Kihajítják a gyerekeket a fóti gyerekvárosból, mert kell az ingatlan
-Megteltek a gyermekintenzív osztályok
-Lenyúlják a gyerekek táboroztatási pénzét, ellopják Zánkát
nemfideszes
Ezek szerint megüresedik pár hittan tanári állás...
dr. prédikátor
A fityfaszos politikai pedofilokat mikor tiltják el a hatalom gyakorlásától??? őrökre???
peterkelemen
Baromság. Nem eltiltani kell hanem kivégezni mindegyiket!
peterkelemen
Állatkínzók, (állat)gyilkosok, pedofílok és többszörös visszaesők...ezeket mind ki kellene végezni. Egy fillért sem szabad ilyen genetikai hulladékokra pazarolni az adófizetők pénzét.
Clavigo
@nemfideszes: Basszus,,ezekből a szutykokból is hiány van ??
a helység kalapácsa
Ez egy komoly probléma, de a fidesznyikeknek tényleg csak ennyiük van?
Ezáltal próbálnak jogkövetőnek, törvénybetartatónak, emberségesnek látszani?
SZÁNALMAS!!!

Persze, megint populisták, mert egy sokakban erős felháborodást keltő, az érzelmekre erősen ható tételt húztak elő a kalapból, és ezt lovagolják meg.

Az én ajánlatom: KEZDJÉTEK alkalmazni a nulla tolerancia törvényét a magyar egyházaknál, főleg a katolikusoknál, a görög-keletieknél, a reformátusoknál, a protestánsoknál, akik próbálnak MINDEN állami iskolát lenyúlni a maguk hasznára.

A belem kifordul a képmutatás eme mértékétől!
solidedge
A Fidesz a fiatal korú demokráciánkkal fajtalankodik. El kellene tiltani a társadalomtól.
cikicakk55
Biztos én vagyok nagyon naív,de azt hittem,hogy ehhez nem kell külön törvény, mert aki felnőtt fejjel gyerekeket szexuálisan molesztál,azt már alapból nem lehet olyan helyzetbe hozni,hogy gyerekek közt legyen( tanár, edző, bébiszitter, nevelő, stb) A pedofil apákat,az anya segítségével távol tartani a gyerekeitől. Tényleg azt hittem,hogy ez természete dolog,nem kell hozzá törvény.
1magyar
@peterkelemen: Egyszer csak elfogyna a sok szemét, nem életben kellene őket tartani.
cikicakk55
@human: Náluk van pedig a legtöbb pedofil. Milyen hülyeség már alapból a cölibátus. Nem hinném,hogy Isten bár melyik vallásnál is ezt követelné. Valamelyik impotens püspök találhatta ki.
Eladott Ország
@human: Azért nem tiltakozik a KDNP, mert Körmenden "dolgozik", besegít a polgármesternek és várja a több fényt.
human
@cikicakk55: A cölibátus szükséges lehet ahhoz, hogy valaki a legmagasabb szinten tudjon elmélyülni a vallásában szerintem. A földi dolgoktól való elszakadás része, hogy objektívebben tudják szemlélni a világot. Tény hogy nem mindenki alkalmas rá és jobb esetben elhagyják a vallásukat szélsőséges esetbe például gyerekmolesztálók vagy bántalmazók lesznek.
human
Off. Találtam egy nagyon érdekes hangfelvételt Orbántól még 2006-ból.
youtu.be/0Fg1Bx_QxhI?t=27s

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.