A fiatal nő szerint az orvos az utolsó két tesztet elmulasztotta elvégezni.

– Annál az orvosnál szerettem volna szülni, ahova tinédzserkorom óta jártam – mesélte Bódiné Bálint Andrea a Blikknek. – A terhességgel nem is volt gond: 2015 júniusára voltam kiírva. Az utolsó vizsgálaton azonban nem jelent meg az orvos, majd a másnapra halasztott viziten sem. Helyette egy doktornő közölte velünk, hogy a babának nincs szívhangja, a kicsikém nem él – csuklott el Andrea hangja.

A nő végül két nap múlva szülte meg a halott babát. Andreának és férjének, állításuk szerint ezek után mind­össze annyit mondott a nő orvosa: „A következővel majd nem várunk ennyit!”

– Azt mondták, hogy a nyakára csavarodott a köldökzsinór a babánknak – folytatta Andrea. A család a történtek után pert indított a kórház ellen, 10 millió forintot követel.

– Az időben elvégzett vizsgálattal megállítható lett volna a halál okaként megállapított köldökzsinór-összenyomódás – magyarázta dr. Ábrahám László, a család jogi képviselője. – Ez a komplikáció egy műtéti eljárással orvosolható: feltételezhetően megmenthette volna a gyermek életét. A mulasztással a kezelőorvos a születendő gyermeket az életben maradás esélyétől fosztotta meg, míg a felpereseket megfosztotta annak esélyétől, hogy egészséges, élő gyermekük születhessen – mondta az ügyvéd.

A fiatal párnak tavaly egészséges kislánya született.

Nyitókép: pixabay.com cco (képünk illusztráció)

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

szaboria1
Az anyukának sem tűnt fel pláne, nem az első gyermeke, hogy nem mozog a baba.
namihami
Az a köldökzsinór nem az elmulasztott vizsgálat ideje alatt csavarodik a baba nyakára. Tehát, ha a halál oka ez volt, akkor az orvos már az első vizsgálat alatt is halott magzatot talált volna.
Az igaz, hogy hibás a doktor, de nem a baba halálában. Abban vétkes, hogy a vizsgálaton nem jelent meg.
És ha véletlenül észre is veszik, hogy a köldökzsinór fojtogatja a magzatot és AZONNAL műtik, az akkor is annyi idő, hogy a gyerek OXIGÉNHIÁNNYal születik. És higgyétek el, egy életen keresztül látni, mi több, nevelni (nevelni?) egy ilyen gyereket, hát az nem földöntúli boldogság.
Nem szép amit ide írok, de higgyétek el, mindenkinek jobb ezt elkerülni. Az nem élet, sem a gyereknek, sem a családnak. Az ellenségemnek nem kívánnám.
namihami
És egy végtelenül gonosz megjegyzés a részemről: Az ügyvéd úr milyen percentben állapodott meg a szülőkkel?
szaboria1
@namihami: Igen ide vezet ma amikor az ügyvédek nagyon megakarják győzni , hogy követeljenek pénzt, mert így neki abból elég nagy összeg le is esek. Van aki a 20% kéri el a meg ítélt összegnek.
Mi van akkor ha az orvosának épp egy műtétje volt, mert azért egy doktornő csak megvizsgálta aki megállapította a magzat halálát.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.