Fennáll a gázszivárgás veszélye, a lakókat terhelő javítás és ellenőriztetési procedúra legalább másfél hónap, azaz jó esetben is csak novemberre lesz fűtésük.

Akár három hónapig is fűtés nélkül maradhat négyszáz budapesti lakás
Fotó: Youtube

Az Indexnek több olvasója is arról panaszkodott, hogy a lakása gázvezetékét lekapcsolják, mert az „tömörtelen”. Azt írják, érthetetlen, hogy mindezt miért a fűtési szezon kezdetén teszik. Szerelőt ugyanis nagyon nehéz találni, év végéig már sokan be vannak táblázva.

Három lakás van a házunkban, lakásonként 200 ezer forintos költség lesz most a javítás

- mondja az egyik lakó.

A Főgáz állítja, hogy a szóban forgó XII. kerületi háznak már márciusban, tehát fél évvel a munkálatok előtt küldött értesítést. Ezt fotóval is bizonyították.

A probléma gyökere az lehet, hogy az érintett házakban nincs közös képviselő, és a lakók nem figyelnek oda az értesítésre, nem értik, vagy nem gondolják komolyan, hogy valóban a gáz elzárása lehet a figyelmeztetés vége.

A szolgáltató miért nem rugalmasabb?

A Főgáz az Indexnek küldött válaszában jogszabályokra hivatkozik, és arra, hogy lépéseit megfelelően előkészíti, valamint hogy nem kockáztathat egy esetleges gázrobbanást.

„A Főgáz Földgázelosztási Kft. az élet- és vagyonbiztonság megóvását tekinti a legfontosabb szempontnak.

Az ingatlantulajdonosok saját rendszerében keletkezett hibákért értelemszerűen az ingatlantulajdonosok a felelősek.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

division
Nem véletlen hogy én is kialakítottam a gáz mellett egyéb fűtési megoldásokat, sosem lehet tudni, hiába családi ház, jöhet bármi és az ember ott marad fűtés nélkül.
karma1
Talan meg kellene keresni a hos csuti gazszerelot,... Biztosan van erre is egy csomo dolgozoja...
Aki Én
Még szerencse, hogy nem tavasszal derült ki. Egész nyáron ott lettek volna fűtés nélkül.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél