A klímaváltozást nem ússzuk meg annyival, hogy melegebb lesz a nyár.

A DAMA nevű kezdeményezés a megelőzésről szól, arról hogy mit kellene egészen sürgősen tenni, hogy a klímaváltozás miatt előre tudhatóan megjelenő fertőző betegségek ne érjenek minket teljesen váratlanul – írja az index.

Létrehoztunk egy nemzetközi munkacsoportot, és azt szeretnék, hogy ebből egy nagyon komoly, potenciálisan globális méretű akció legyen, hogy előre gondolkodva csillapítani tudjuk az új fertőzések terjedését. Kiirtani őket nem lehet, ez illúzió, de nem mindegy, hogy mekkora lesz a veszteség

– mondta az indexnek Balatonfüreden, a klímaváltozás és a fertőző betegségek kapcsolatáról szóló nemzetközi konferencián Szathmáry Eörs Széchenyi-díjas evolúcióbiológus, az esemény kezdeményezője.

Veszélyre figyelmeztetnek a szakemberek: újra felbukkanhat a halálos kór Magyarországon

Fotó és nyitókép: pixabay.com cco

Idén augusztusban meghalt maláriában egy négyéves kislány Bresciában. A tragédia előtt az orvosok és az egész olasz egészségügyi rendszer is értetlenül állt, a kislány ugyanis el sem hagyta Olaszországot, és más olyan speciális körülmény sem volt, ami megmagyarázta volna, honnan kapta el a betegséget. A legvalószínűbb, hogy az idei meleg nyáron Itáliában is megjelent az első maláriával fertőzött szúnyog. Ha Észak-Olaszországban már van maláriás eset, akkor a Kárpát-medencében is bármikor megjelenhet a betegség.

A malária egyébként nálunk is elterjedt fertőzés volt, az ötvenes évekig voltak Magyarországon is maláriás megbetegedések, azonban akkor – részben a brutális egészségügyi hatásai miatt később betiltott DDT, részben a lecsapolásoknak köszönhetően – sikerült megszüntetni.

A közeljövőben azonban a malária minden várakozás szerint újra el fog terjedni a mérsékelt égövi országokban is. A meleg és nedves időjárás ideális a fiatal szúnyogok kifejlődéséhez és túléléséhez. A magyar járványügyi szakemberek és parazitológusok biztosak benne, hogy a malária újra meg fog jelenni Magyarországon – véleményük szerint ennek csak az ideje lehet kérdés.

Ez önmagában elég aggasztó. És miközben egy spanyolnátha-járványhoz hasonló kataklizma hirtelen bekövetkeztére nem lehet felkészülni, csak a következményeit lehet tompítani, de az úgynevezett „parazitaszennyezésre” igen. Ez nem drámai elárasztás, de ebbe is bőven bele lehet halni. Egy kis dengue-láz, egy kis zika, egy kis malária – összeadódva mindez borzasztóan sok lehet

– mondja Szathmáry Eörs.

(index)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

division
@bakcsubakka: A dolog ennél azért kicsit komolyabb.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.