A külügyminiszter kijelentette, eddig legalább egyetértés volt abban, különböztessék meg a gazdasági és az illegális bevándorlókat a menekültektől.

Az Európai Parlament jogi ügyekkel foglalkozó szakbizottságának döntése után senkiben nem lehet kétség, hogy létezik az a terv, amelynek alapján Brüsszel a menekültek betelepítésén dolgozik – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

Szijjártó: immár nem kétséges, hogy létezik a menekültek betelepítésének terve

Fotó: Külgazdasági és Külügyminisztérium

A külügyminiszter közölte, olyan döntés született, amely több milliónyi illegális bevándorló előtt nyitja meg az utat Európa felé.

Ráadásul egy kötelező, vég nélküli, állandó és felső határ nélküli, kötelező elosztási kvótát akarnak bevezetni

- tette hozzá.

Szijjártó Péter kijelentette: ezzel a döntéssel Európa biztonságának totális feladása történt, hiszen eddig legalább a szavak szintjén egyetértés volt abban, hogy az illegális és gazdasági bevándorlók, valamint a menekültek között különbséget kell tenni, mostanra viszont ez is megszűnt.

Emlékeztetett arra, az elmúlt két évben Európában 27 jelentős terrorcselekmény történt, amelyek 330 halálos áldozatot követeltek, és 1300-an sérültek meg.

Márpedig ezek a terrorcselekmények közvetlen és szoros összefüggésben állnak az illegális bevándorlással, hiszen az illegális bevándorlás lehetőséget adott a terrorszervezeteknek arra, hogy a harcosaikat (...) elküldjék Európába

- hangsúlyozta.

Szijjártó Péter szólt arról is, az uniós tagállamok kormányfői nem engedhetik meg maguknak, hogy elszakadjanak a valóságtól, illetve a választói akarattól; nem csoda, hogy szerte Európában a polgárok egyre nagyobb mértékben utasítják el az illegális bevándorlást.

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nevemnick
,,Ráadásul egy kötelező, vég nélküli, állandó és felső határ nélküli, kötelező elosztási kvótát akarnak bevezetni"

Hazudsz!
Oszt petruska, mi van a közel húszezer le nem informált genyóval, akiknek letelepedési engedély adtatok kemény pénzért?
Abba még belemennénk, hogy ők jöhetnek, ti meg a pereputtyotokkal távoztok, de örökre!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
nevemnick
,,Ráadásul egy kötelező, vég nélküli, állandó és felső határ nélküli, kötelező elosztási kvótát akarnak bevezetni"

Hazudsz!
Oszt petruska, mi van a közel húszezer le nem informált genyóval, akiknek letelepedési engedély adtatok kemény pénzért?
Abba még belemennénk, hogy ők jöhetnek, ti meg a pereputtyotokkal távoztok, de örökre!
papa.49
Te mikor éltél a valóságban szargyártó ???
Soha mert te egy kivételezett tetű vagy, és ráadásul tökhülye, mert azt hiszed terólad senki semmit nem tud, hát tévedsz sokat tudunk rólad, és a tökfejedre is fogjuk olvasni !!!
Csizmás Kond
...nem a zunió (ami amúgy egy fogalom) a hibás hanem a lefizetett idetításnélküli, köcsög vezetői...na azoktól kell megszabadulni minél hamarább.
tudode
Ennek, és FÉLRESIKERÜLT vezérének nem esik le tantusz, és ennek a lejárt lemezű frakcióvezető, TÖKFEJ BEJNEK, hogy az EU egy közösség, amelynek a TAGÁLLAMA VAGYUNK, és nem csak a MENEKÜLTVÁLSÁGBÓL kellene kivennünk a részünket, hanem minden olyan KÖZÖS FELADATBÓL, amely az EURÓPAI UNIÓ feladatkörébe tartozik.
.
Ez a nyomoronc nem csak HAZÁJÁBAN, az EU-ban is VISSZAÉL/NE a hat-almával, ha tehetné, hiszen FENNHANGON MOTYOGJÁK a Fidesz szektások, hogy ORBÁN VIKTOR javaslatait HAJTJA VÉGRE Brüsszel???
.
Változatlanul az a KIS, V. NAGY KÉRDÉS, hogy az EU bármely bizottsága, v a parlamentje NAPIRENDRE TŰZTE-e ezt a vitatott Soros tervet!
.
Navracsis Tibor is megnyugtatta, v ellent mondott, hogy
.
Navracsics szerint csak kampányfogás a Soros-terv
index.hu/belfold/2017/09/29/navracsics_szerint_csak_kampanyfogas_a_soros-terv/
.
Tehát "csak" a társadalom NYUGALMÁNAK MEGZAVARÁSA a céljuk, amely normális országban BÜNTETENDŐ CSELEKMÉNY!
.
Essenek transzba, menjenek már a fr...ba a HÜLYESÉGÜKKEL!!!
Sziszifusz
Már rohadtul ingerlő ez a folyamatos figyelem terelés a Fideszes potentátok részéről.
Ezzel a menekültes mantrázással már nem lehet elfedni azokat a hatalmas bajokat amelyek a jelenlegi kormány hibáiból illetve bűneiből erednek.
A gondolkodó emberek számára, kezd a propagandájuk, kontra produktívvá válni.
Pálinkás Pál
@Sziszifusz: Nincs igazad...mert épeszű ember nem akar ide Európába muszlim hordát...ezáltal felőlem mondhatná egy mackósajt is,attól még igaz marad...Így nehezen válik kontraproduktívvá!!!...És ezek a böfögések nem is neked szólnak ,hanem az egybites választóknak,akik vélhetően nekik adják a voksukat!!Politikai beállítottságtól függetlenül épeszű ember nem akar afrikai hordát!!
Sziszifusz
@Pálinkás Pál: 08:43
"... ép eszű ember nem akar afrikai hordát !!" Ebben igazad van.
Azonban a menekültek Európába történő beáramlását ezzel a monomániás mantrázással nem akadályozzák meg.
Ezt a problémát az unió összes országának együttműködésével lehet kezelni, remélhetően nem csak palliativ módon. Orbán Viktor a kerítés építéssel csak tüneti kezelést hajt végre, ami figyelem terelésnek és pénz lecsapolásnak kiválóan megfelel, de a problémát nem oldja meg.
Pálinkás Pál
@Sziszifusz: Igazad van,nem kerítés kéne hanem aknazár...és a tengerekből sem kimenteni őket!!!Mielőtt felemlegetné valaki a tengerészeti szablyokat,..azokat nem olyan helyzetre találták ki hogy fuldoklóst játszó barbárokat trójai falóként besegítsék Európába!!
lusta
@Pálinkás Pál: Drága sztrovacsek a müncheni késelő ügyében is egy ordasat hazudott és azóta is várom a pénzem, miután nagy pénzben fogadott. Az európai muszlim horda egy része annó megalapította Pest városát. Ezek a muszlim hordák elterjesztették pl. a nullát.
Sziszifusz
@Pálinkás Pál: 09:04
Úgy bírom benned ezt a túláradó humanitást !!! ???
magyarbakancs
Szíjártó úr!
Amennyiben az Európai parlament határozatai, intézkedései nem tetszenek, önöknek lépjünk ki Az EU-ból.
Aljunk meg a saját lábunkon, és ne siránkozzunk mindennap annak a tudatában, hogy naponta 2 milliárd forint érkezik, az országba sajnos mi itt élők nem igen látunk semmit ebből csak egy, egyméteres kilátót.
Meg azt, hogy a baráti köre vezérünknek gyarapodik, mert olyan okos tanult 8 álltalálósan, mint Mészáros kisebbségi.
lusta
Szíjj Ártó Panam Pubinak fel sem tűnt, hogy a terrorcselekmények döntő többségét itt itt születettek követték el. Mi az a terrorcselekmény? A müncheni ámokfutó echte német, ezért szó sem lehet terrorcselekményről, csak késelt jobbra, balra. A lengyelországi késelő, aki bizony már két hónappal korábban beszerezte a rohamkéseket és késelt tisztességge, halotttatt sérülteket hátra hagyva, nem volt terrorista, mert ő színtiszta lengyel volt. A pécsi fegyveres konfliktiusban sincs semmi terrorizmus, mert mind virtigli magyar volt. Ne essünk már át a paci túlsó oldalára.
papa.49
@lusta: De mikor olyan jól beleillik a hazug propagandájukba, szinte kínálják magukat a hírek, hogy ,,itt van tessék lehet migránsosni,, !!!
Lepényleső
Persze hogy létezik,mi mást is lehetne most hirtelenjében kitalálni arra,hogy miért süllyedünk oda
ahol hordja farát a béka ? Tény,hogy sokkal rosszabbul élünk mint hét éve,s ez nem a Soros bűne,de még nem is a 2o1o előttiek vétke?
cs.n.
"(17) Annak megakadályozása érdekében, hogy elfogadhatatlan követeléssel előálló vagy valószínűsíthetően nemzetközi védelemre nem szoruló, vagy biztonsági kockázatot jelentő kérelmezőket helyezzenek át a tagállamok között, biztosítani kell, hogy az a tagállam, amelyben először benyújtják a kérelmet, ellenőrizze a kérelem elfogadhatóságát az első menedék országa és biztonságos harmadik ország tekintetében, valamint gyorsított eljárásban vizsgálja meg a biztonságos harmadik országok uniós jegyzékén szereplő országból származó kérelmezők kérelmeit és a biztonsági aggályokat jelentő kérelmezőket."
Idézet a dokumentumból, amit Szijjártó valószínűleg nem olvasott, különben nem mondana olyanokat, hogy
"ezzel a döntéssel Európa biztonságának totális feladása történt, hiszen eddig legalább a szavak szintjén egyetértés volt abban, hogy az illegális és gazdasági bevándorlók, valamint a menekültek között különbséget kell tenni, mostanra viszont ez is megszűnt"
Pálinkás Pál
@lusta: Tudsz valamit amit én nem??? neve,képe az elkövetőnek???
, 09:19

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.