Mivel nyugállományú és ráadásul nem is dolgozik, senkinek sem kellett volna.

Idén augusztus 31-ig 90 ezer hagyományos revíziót, és 155 ezer úgynevezett támogató jellegű ellenőrzést indított a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a támogató eljárások 11 milliárd forint bevételt hoztak – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-vel.

Meglepődtek az adórevizorok: több cég is fizetett közterheket egy nyugdíjas után

Fotó és nyitókép: MTI/Soós Lajos

Tállai András sikeresnek nevezte az adóhivatal ügyfélbarát szolgáltatását, a támogató eljárást, hozzátéve, hogy ezek többségénél elegendő volt a telefonos konzultáció. Megjegyezte, hogy a jogkövetésre ösztönzés még az adóbevételekre is jótékonyan hat: nyár végéig 11 milliárd forintot hozott a támogató eljárás. (A támogató eljárás nyilván nem az, amikor a reptéren csapnak le a tartozóra, s amiről kiderült, hogy illegális. Erről ITT és ITT írtunk. A Google és a Facebook pedig feketelistára került náluk, erről ITT olvashat.)

A támogató jellegű ellenőrzés keretében majd félmillió magánszemély jogviszonyát rendezte az adóhatóság. Ezeknél a vizsgálatoknál a járulékbevallások adatait vetették össze a kockázatelemzők a bejelentő-, változás-bejelentő lapokon szereplő információkkal. Eltérés esetén a vállalkozókat az adóhivatal kereste meg, hogy segítsen – fejtette ki az államtitkár.

Az adóhivatal rendezte azokat a "tévedéseket" is, amikor a cég úgy fizette ki a nem jelentett alkalmazott után a közterheket, hogy az már nem is ott, hanem egy másik cégnél dolgozott, a NAV emiatt több millió forintot utalt vissza az érintett vállalkozóknak.

Volt olyan eset, ami még a tapasztalt revizorokat is meglepte: egy nyugdíjas után egyidejűleg több munkáltató is fizette a közterheket, annak ellenére, hogy már nem dolgozott

- idézte fel az államtitkár.

Tállai András hangsúlyozta, hogy az ellenőrzés alapelve változatlan, a cél, hogy továbbra is segítse az önadózást, valamint a vállalkozás, a magánszemély érdekére éppúgy legyen tekintettel, mint az államkasszáéra.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

eszegfu
@lópicigáspár: Azért ne "kekeckedjél"!:)) Mi vagyunk az "ügyfél", akit meg lehet büntetni, a "barát"...hát az meg a barát!:)
1magyar
Ezt nem értem,miért fizették a közterheket?
lópicigáspár
Ügyfélbarát a jóédes anyád a kuplerájban! Ismerősöm elkövetett egy apró hibát és megmérték 300e-re! Kért egy kis mérséklést, úgy elhajtották mint a magzatvizet! Tetű banda!! Ők meg milliárdokat felejtenek el, lopnak el! Szép kis ügyfélbarátság - persze saját maguk felé!!!
eszegfu
@lópicigáspár: Azért ne "kekeckedjél"!:)) Mi vagyunk az "ügyfél", akit meg lehet büntetni, a "barát"...hát az meg a barát!:)
eszegfu
@lópicigáspár: Tudod ez is olyan EMMI "szótáros! Ahol a szegénység helyett "rászoruló", vagy a szegénység csökkentése helyett "társadalmi felzárkózás" a helyes kifejezés!
eszegfu
Egyébként, ha "meglepődtek" a revizorok, hogy 1 nyugdijas után több helyen is fizették a járulékot, mégsem dolgozott... hát akkor fantáziátok sincs...a tudásról, tapasztalatról már nem is beszélek!:)
A bejelentett nyugdijas után a szoc. hozzájárulás nem 22 %, hanem kedvezményes (14-17 % között van, de tul bonyolult leirni ennek számitását), továbbá a bruttó kb. 71 %-a a nettó és ezt simán, adózottan "kivehetik" a tulajdonosok.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.