Hétfőre piros riasztást adtak ki Budapestre, erre hivatkozva lemondta a Kossuth térre tervezett tüntetést a Gulyás Márton fémjelezte Közös Ország Mozgalom.

Az esőre hivatkozva lemondták Gulyás Mártonék a holnapra tervezett tüntetést

(Fotó: YouTube/Profilax AGM)

Közleményük szerint az elmúlt hetekben mindent megtettek, hogy közös színpadra állítsák a demokratikus ellenzéki pártok és a rendszerkritikus civil ellenzék képviselőit.

A mozgalom ezzel azt a munkát akarta folytatni, melyet a választásitörvény-javaslat nyolcpárti elkészítésével kezdett meg.

„Nem adtuk fel akkor sem, amikor egyes pártok politikai okokból nem vállalták fel a közös jelenlétet, mindent megtettünk, hogy továbbvigyük a civilekkel közösen a tüntetést, ismertessük a magyar társadalom követeléseit, kijelöljünk egy olyan utat, ami a jelenlegi igazságtalan rendszer 2018-as megszüntetéséhez vezet."

A piros riasztás viszont olyan külső tényező, amellyel nem számolhattak és ha ennek ellenére is megtartanák a tüntetést, azzal a résztvevők testi épségét kockáztatnánk – fejtegetik a közleményükben. A jövő héten tájékoztatást adnak arról, milyen keretek között folytatják a munkát a változásért és igazságosságért 2018-ban.

(24.hu)

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

glorianna
Okosabb volt lemondani a megmozdulást, mint pár elszánt emberrel - tömeg sehol - megtartani.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Donáld Tramp
Csak a szokásos megfutamodás. Még hogy kormányváltás. Ezek !? :P
Sziszifusz
@Donáld Tramp: 16:21
Szerinted a szakadó esőben, viharos szélben, hányan jelentek volna meg a tüntetésen ?
glorianna
Okosabb volt lemondani a megmozdulást, mint pár elszánt emberrel - tömeg sehol - megtartani.
silber13
@Donáld Tramp: Na erre viszomt én azt mondom, bizonyos fejenagyoknak csak egy telefonba kerül és lesz vörös színű riasztás, ahogy a kedves megrendelő óhajtja! Mert ugye vannak még készséges mamelukok..!
Pálinkás Pál
Jó duma...mint a vörös riasztás...és ezek a seggfejek akarnak kormányt váltani???Igen ellenzékiek,általában ősszel előfordul eső...sőt télen még hó is lesz...no ezért dőlhet nyugodtan hátra a duce...mert ilyen impotens az ellenzék!!!
bencemacska
@Donáld Tramp: ma, 16:21
B+, ha a zuhogó esőben páran kockáztatnák a tüdőgyulladást, jót röhögnél rajtunk a fotelból , ugye?
Tudod mit, te ázzál szarrá a "vezír" uszítását hallgatva, én meg majd röhögök rajtad a meleg szobában!
cikicakk55
@Sziszifusz: Itt most nem az a lényeg,hogy mennyien mennek,vagy lesznek a tüntetésen. Ha egy párt,amelyik komolyan veszi,hogy a nép érdekeit akarja szolgálni,akkor azt nem befolyásolhatná az eső. Mit csinálnának,ha ne adja az ég,valami fegyveres felkelés lenne? 2016-ban a FideSS már szervezett egy elég komoly megindulást abba az irányba. Akkor a rendőrök is mondták volna azt,hogy esőben nem megyünk ki? Ha én valamit komolyan szeretnék,akkor megteszem. Van esernyő is a világon és ha még annál is meredekebb a dolog,akkor azzal a pár emberrel,aki ott is lesz,akár valami szélvédettebb helyre is elmehetnek.legfeljebb az őket felügyelő rendőrök sem áznak szét.
Pálinkás Pál
@Sziszifusz: Ennyi erővel a fidesznyikeke is lemondhatták volna,...vagy ott nem lesz eső???Valljuk be,gyáva gereinctelen szarkupac az ellenzék!!!
elnyomott
Részletek Petőfi Sándor naplójából 1848 március 15.-ről:
„A Pilvax kávéházban azt határoztuk, hogy sorra járjuk az egyetemi ifjúságot. Először az orvosokhoz mentünk. Szakadt az eső, amint az utcára léptünk, s ez egész késő estig tartott, de a lelkesedés olyan, mint a görögtűz: a víz nem olthatja el."
Sziszifusz
@cikicakk55: 16:34
Sajnos a magyar ember ilyenné vált. Ha esik az eső, akkor nem akar forradalmat csinálni.
Egyébként pedig az ilyen tüntetések, sikeres megtartásuk esetén sem adnak sok reményt, az érdemi változásra.
Tüntetnek, meghallgatják a szónoklatokat és utána mindenki elmegy haza.
Orbán Viktor megbuktatásához kevés demonstrálni. Őt hatékonyabb módszerekkel lehetne távozásra bírni, Pl. a korrupciós ügyek bizonyításával.
Sziszifusz
@Pálinkás Pál: 16:39
Tudomásul kell venni, hogy Orbán hívei fanatikusak, egyébként is sok pénzért érdemes lehet elázni. Mint tudjuk, ünnepi beszéde alkalmával, korábban is fizetett statisztákkal vetette kőrbe magát.
Nessy
Voltam már esőben tüntetni. csak az a gond. hogy később pont azok nem állnak a szervezők mellé, akiknek az érdekében a tüntetés szerveződött! Lásd: Fekete ruhás nővér, Oktatási törvény.
Nálunk ma már verbális - és fotelforradalmár a nagy többség. Akkor viszont kiakad, ha ő szívja meg azt, ami ellen fel kellett volna időben emelni a hátaltáját a fotelból.
nemkati
@Sziszifusz: Most még nem vagyok kíváncsi, de holnap háromkor már az leszek. A jó melegből fogom nézni, hogy a Terror Háza előtt hogy áll ki a remek időbe 0rbán szónokolni, és hogy hányaknak van az a pénz hogy odaálljanak tapsolni neki.
Pálinkás Pál
@Sziszifusz: Nos..hát pont azért mert orbán meg a hívei ilyenek,miből gondoljátok hogy ti demokratikus,liberális lózungokkal bármit is tudtok ellene tenni,amikor egy szaros eső is komoly problémát okoz!!!
reagens
Le kell a népet váltani, mert nem támogatja Gulyás Mártont! :-))))))))))
bencemacska
@Sziszifusz: ms, 16:53
A vezír holnapi beszédének annyi köze lesz az ünnepi beszédének annyi köze lesz '56-hoz, minta helyszínnek!
A szöveg sorosozás, migráncsozás és zerrorveszély lesz!
Jó stílus : DIKTÁTOR A TERROR HÁZA ELŐTT!!!
szép új világ
Nagy dilemmában vannak a fizetett provokátorok! Megkapják-e a beígért bért ha elmarad a tüntetés?
cs.n.
Azé' nem csak eső lesz, hanem szél is, 10 fokos hőmérséklettel. Volt már ott esernyős tüntetés, de akkor nem volt szél, végigállta a tömeg. De szélben az esernyő se sokat ér.
peterkelemen
Ennyit a mai gyáva magyarokról. Egy eső miatt lemondták a forradalmat. :D Röhej :D Őseink forognak a sírjaikban a sok mai gyáva semmirekellő gerinctelen magyar miatt. A mai magyarok a panaszkodáson és meghajláson kívül semmit sem tudnak és nem is akarnak csak várnak a sültgalambjukra. A világ leggyávább népévé züllött a magyar.
Desischado
Ha esik az eső, akkor a magyar otthon lapít, nem kell a forradalom. Petőfiék joggal foroghatnak a sírjukban.
Jozefina
Az eső a hivatkozási alap, de lehetséges, hogy ez volt a fidesz-kdnp- esetleg orbán személyes kérése!!!?? Kicsit kilóg a lóláb!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.