A Demokratikus Koalíciónak egyben a születésnapja is október 23-a, így a párt elnöke, Gyurcsány Ferenc beszédében többet emlegette saját pártját, mint a forradalmat.

Gyurcsány: a DK jobban hasonlít a '88-as Fideszre, mint Orbán jelenlegi pártja

(Fotó: Balogh Zoltán/MTI)

Istenkáromlásként vezette fel Gyurcsány Ferenc azt a gondolatát ünnepi beszédében, miszerint

„a mai Demokratikus Koalíció jobban hasonlít az 1988-as Fideszhez, mint a mai Fidesz egy hasonló nevű egykori pártra.”

Hosszan ragozta, milyen volt a régi Fidesz, és milyen a mai, a kettőnek szerinte semmi köze egymáshoz, a régi például "open society-t", vagyis nyitott társadalmat akart.

Gyurcsány azt mondta, megbecsüléssel, irigységgel tekintett annak idején arra a morális szellemi bátorságra, ami láttatni engedte magát a Fideszben, amely párt mára magánemberi és közéleti megvetésének tárgyává vált.

"Az 1988-as Fidesz csendben átadta helyét egy másik pártnak, amely önmaga saját eredetiségében mára legfeljebb történelem. Talán észre sem vettük, hogy valami más született."

Szerinte Orbán nem 1956 és 1990 elárulója. Hosszan beszélt Kádárról, és a Kádár-kor iránt érzett nosztalgia okairól. Azt mondta, ha a politika nem lesz képes mindenki számára megteremteni a biztonság és kiszámíthatóság világát, ha nem látja a gyarapodást, csak a küzdelmet, akkor visszafordul a múltba. A múlt sérelmei pedig megosztják az országot.

(hvg.hu)

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
egyvandor
@a helység kalapácsa: Nekem GyF-ről az a véleményem, hogy sikerült ugyan pátvezetővé lennie, de nem tudta megváltoztatni a politikai elitet. Nem tudom hogy mennyit "hazudott", de hogy amit mondott nem volt ellentmondásban az ország tényleges érdekeivel, szembement azon érdek emberekkel is akiktől politikai jövője múlott (ha nem akartok részt vállalni, el lehet menni ...) GyF nem volt képes megszervezni hátországát, politikai alapon csak a dicsőségért erre nem talált partnert.
Ennél hatásosabban működik a rég bevált hűbéres rendszer. Ma Mo. egy erős lenyúlós érdekcsoport kezébe került Gorbán adja hozzá a politikai támogatását és nevét hatalmának fenntartásáért cserébe.
egyvandor
@a helység kalapácsa: Bajnai nem volt politikai célpont. Nem volt értelme bántani. Akkor már látszott hogy Gorbánék kezébe hull minden. Hagyták hogy tegye a dolgát. Bajnai folytatott több GyF által elkezdett dolgot és tett is hozzá valamit. Gorbánék sem akartak üres kasszát átvenni. ...
egyvandor
@Béla333: Szerintem nem nem volt GyF kezében a gyeplő. Ebből a szempontból az mszp nem úgy működött mint a fidesz. Az mszp-nél a pénztárnok erősebb ember volt mint GyF.
egyvandor
@Béla333: Kinek az ügyvédje volt Schiffer, miket szavazott meg az lmp, alkotmánybírák, kikkel állt szóba Schiffer, ...
Béla333
@egyvandor: 20.10
És ez mentség bármire is?
Egy időben volt miniszterelnök és az MSZP elnöke!
Fordult a választókhoz, hogy ő mindent rendbe szeretne tenni, de bedarálják? Nem tett! Sunnyogott, úszott a többiekkel!
Még az "öszödi" beszédet sem volt képes a Parlamentben elmondani, hanem az is valaki által "kiszivárgott"!
A végeredmény számít, az pedig siralmas!
Béla333
@egyvandor: 20.13
Értem a célzásod, de a válasz:Schiffer a TASZ ügyvédje volt, amikor a TASZ védte Orbánt. Amit te is tudsz, csak éppen szeretnéd egy kicsit mocskolni az LMP-t!
MIket szavazott meg az LMP: amit úgy gondolt, hogy az országnak egy fokkal is jobb, mint ami addig volt!
Kikkel áll szóba Schiffer? MIndenkivel! Ez miért is gond? Pláne hogy Schiffer LMP tag, de már nem tagja a vezetőségnek!
Tehát miért probléma neked, hogy Schiffer mindenkivel szóba áll?
Jobb lenne szerinted, ha szekszárdi borospincékben titkosan egyeztessen a Fidesszel, mint ahogy Gréczi/DK teszi?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.