A rendőr beleröhögött a telefonba, miközben a mostohaapám épp szétverte anyámat

Mély, elemi döbbenet volt látni, mintha lassított felvételen ment volna, ahogy Géza, a nevelőapám hozta a szíjat, és elverte vele Andrást, az öcsémet. Addig nem voltunk bántalmazott gyerekek. A furcsa az egészben, hogy mindezt meg lehet szokni, pár év verés után már fel sem tűnik, megtanultunk lábujjhegyen járni, résen lenni, mert bármikor ráléphettünk egy érzékeny pontjára, amiről nem is tudtuk addig, hogy érzékeny pont. Beleszoktunk, hogy megkérdezzük, ehetünk, ihatunk-e bármit az otthonunkban, megtanultuk, hogyan titkoljuk el a világ elől a zúzódásainkat, hogyan ne beszéljünk róla, mi történik otthon. Ráéreztünk a dolog ritmusára, hogy hány percig szabad zuhanyozni anélkül, hogy kikapnánk érte, mert pazaroljuk a vizet. Azt viszont nem tudtuk megszokni, hogy anyánkat verte.