Mély, elemi döbbenet volt látni, mintha lassított felvételen ment volna, ahogy Géza, a nevelőapám hozta a szíjat, és elverte vele Andrást, az öcsémet. Addig nem voltunk bántalmazott gyerekek. A furcsa az egészben, hogy mindezt meg lehet szokni, pár év verés után már fel sem tűnik, megtanultunk lábujjhegyen járni, résen lenni, mert bármikor ráléphettünk egy érzékeny pontjára, amiről nem is tudtuk addig, hogy érzékeny pont. Beleszoktunk, hogy megkérdezzük, ehetünk, ihatunk-e bármit az otthonunkban, megtanultuk, hogyan titkoljuk el a világ elől a zúzódásainkat, hogyan ne beszéljünk róla, mi történik otthon. Ráéreztünk a dolog ritmusára, hogy hány percig szabad zuhanyozni anélkül, hogy kikapnánk érte, mert pazaroljuk a vizet. Azt viszont nem tudtuk megszokni, hogy anyánkat verte.

Forrás: nlcafe.hu
Feltöltő: 1magyar
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

27 hozzászólásarrow_drop_down_circle

1magyar
Pedig az anyjuk megérdemelte, hogy hagyta a gyerekeit ilyen féregnek bántalmazni éveken át!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
1magyar
Pedig az anyjuk megérdemelte, hogy hagyta a gyerekeit ilyen féregnek bántalmazni éveken át!
nemkati
@1magyar: Próbálom megérteni azt a helyzetet, amikor egy nő kitart egy ilyen brutál állat mellett, és az első alkalom után nem küldi el ahová való. Talán nincs hova mennie a gyerekeivel. Talán, ahogy ebből az esetből is kiderül, a rendőrségen sem kap segítséget. Pedig kell hogy legyen valami megoldás az ilyen zsákutcákra!
karma1
Ha nekem kellett volna igy valasztanom a gyerekeim vagy egy ilyen szemet mellett, eleg lett volna, ha csak csunyan nez a gyerekeimre , mar huzhatott volna el a csaladi (tuz)feszekbol...
elnyomott
@1magyar: - már megint az áldozat a hibás. Számtalan esetben, amikor elvált a bántalmazott nő, a brutális állat mégis megverte, sőt meg is ölte. A fenyegetettség, hogy megöl, vagy a gyerekeit, bizony nem engedi moccanni a nőt a borzalmas helyzetéből.
Szomorú, hogy ezt magyarázni kell, hogy a tényekre ennyien vakok. Remélem, nincs a szomszédságodban hasonló család, mert abból ha tragédia lesz, te is oka leszel!
elnyomott
@1magyar: mert nincs senki, aki megvédené az ilyen bántalmazott elvált nőt a bosszútól. Sem a rendőrség, sem barátok, sem család, sem szomszédok.
Hihetetlen érzéketlen cinizmust ezt nem átérezni!
elnyomott
@karma1: - ugyan ki állította volna ilyen választás elé? A lehetőséget ki adná? A fizikailag erősebbtől ki védené meg? Te?
eszegfu
Tetszik, vagy sem: a rettegésben tartott nők nem mernek "lépni", mert tartanak attól, hogy sokkal rosszabb lesz. Hezitál, hogy egyáltalán miből tartja majd fenn egy keresetből a lakást, miből tud enni adni a gyerekeknek... de ha ezen már tuljutott egyszerüen nincs mód arra, hogy csak ugy kitegyék a közös lakásból, de akár a saját lakásból is, minden erre irányuló kisérlet még inkább felbősziti a férfit (néha persze egy férfi is juthat a nőtársa miatt ilyen helyzetbe, de ez nem jellemző)... és ilyenkor indul be mégjobban a lelki-testi bántalmazás. "Érdekes" módon a bántalmazó ösztönösen ráérez arra, hogy ha a gyerekeidet bántja, azzal sokkal nagyobb fájdalmat okoz neked... talán ezért is kezdik a "rendcsinálást" a gyerekeken... (mintha példát statuálna) és ha szóvá mered tenni, akkor máris van indok, hogy Téged miért is ver el...Ha te magad hagyod el az otthonodat a gyerekeiddel, akkor már a fejed fölül a tető is eluszik. Nincs az a "szerv", amelyik megvédene... egyedül kell megküzdened mindennel, még akkor is ha kapsz valami lelki támogatást a szüleidtől, vagy az ismerőseidtől. Szomoruan olvastam ezt a történetet is... pedig ez sem a napokban történt, csak most merte elmondani.:(
karma1
@elnyomott: Bizony, en! Ugyhogy most egy kicsit mellefogtal! Es nem fizikailag, hanem esszel, de ez is eppen eleg volt ahhoz, hogy az illeto ki tudjon szallni a rendkivul rossz hazassagbol. A sztori hosszu, egy a lenyeg: a ferfi a nyilvanossag elott mezes-mazos volt a baratnomhoz , de ahogy negyszemkozt voltak otthon, a ferfibol elojott a vadbarom. Hatarozottan nem merte megverni a baratnomet, csak megszoritotta a csuklojat, rangatta, a ruhajat szaggatta meg. Ilyenkor a baratnom ejjel 3-kor hivott, hogy menjek at erte, mert nem mer otthon maradni a ferjevel. Elmentunk a women refuge szolgaltatasra, ami egy 24/7 szolgaltatas errefele, az eroszaknak kitett embereknek segitenek, lakast, ruhat, elelmiszert szerezni, atmeneti szallast, vagy eppen a gyerekek elhelyezeserol gondoskodni - ok sem tudtak vegleges megoldast tanacsolni a baratnomnek, tehat mentunk a rendorsegre. Ott azonnal kapott egy ugyvedi segitseget, es meginditotta a valopert. Persze senki sem hitt a baratnomnek, mert halkszavu, csendes embernek ismertek a ferjet. En vettem neki egy zsebbe elrejtheto diktafont, mert mas nem jutott eszembe, csak ezzel tudta igazolni, hogy hogyan viselkedik a ferje otthon. szoval lett egy csomo HITELES felvetele a durvasagokrol, es ezt a birosag is elfogadta. Azota mar osszefutottak veletlenul mas varos Mekijeben, ahol az ex ferj megfenyegette, hogy megoli. Baratnom nem volt egyedul, es nem is o, hanem a vele levo holgy ment el a rendorsegre, hogy tanuvallomast tegyen, mi tortent a baratnojevel a Mekiben, igy a rendorok kiszalltak a ferfi hazahoz, szepen megbilincseltek, es a targyalasig bezartak. Hoztak egy olyan rendelkezest, hogy a ferj 150 meternel kozelebb nem kozelitheti meg az ex nejet, es ha egy uzletbe belep a baratnom, es az exe ott van, akkor a ferfinak azonnal el kell hagynia az uzletet! Valamint minden nap a lakasaban kell lennie este 8 utan. Ha egyszer megszegi, azonnal bortonbe csukjak. A rendorseg itt az emberekert, az elesettekert van. Ilyen egyszeru.
elnyomott
@karma1: - és úgy gondolod, akkor mindenkinek van aki segít? Vagy te segítesz mindenkin?
Rendre beleesel abba a hibába, hogy amit te gondolsz, amit te teszel, ami veled történik, az mindenkire érvényes.
Ébredj fel ebből a tévedésből!
karma1
@elnyomott: Nem az aldozat lett hibaztatva, legalabbis nem kozvetlenul... De szerintem mindenkinek van valasztasa, es ezek az emberek meg csak nem is elnek olyan kornyezetben, mint mi, ahol szinte minden csaladban van lofegyver - termeszetesen szigoruan engedellel, -, (a farmerok hasznaljak a munkajuk soran a sajat farmjukon) , tehat ha itt valaki el akarja hagyni a durva ferjet vagy apjat, akkor meg egypar golyoval is szamolhatna, de megis kilepnek a rossz kapcsolatbol. (Igaz, hogy vannak onkentes civil szervezetek, akikhez lehet fordulni, es a rendorseg is a bantalmazott oldalan van, AZONNAL, es nem varjak meg, mig ver folyik, ahogy a magyarok teszik).
elnyomott
@karma1: - szerinted. Szerintem meg nem. Ennyi.
karma1
@elnyomott: Forditsd meg a dolgot: nem igaz, hogy csak en vagyok egyedul, aki tud donteni, vagy tud lepni, mert ez nem igaz: mindig van mindenkinek valamilyen valasztasa! Ebben meg te nem tudsz meggyozni, ugyanis tudom, mit beszelek.
Inkabb annak kellene betudni ezt az egesz elcseszett rendorsegi hozzaallast, hogy a rendorokre evtizedekig felve neztek az emberek a nagy hatalmuk miatt. Es ez nem is valtozott meg soha, az csak egy szlogen az autojukon, hogy "szolgalunk es vedunk", mert ez a legnagyobb napi hazugsag a mai rendszerben. orban szepen szetvert minden olyan civilszervezetet, akik adomanyokbol atmeneti szallast, kajat tudtak biztositani a raszorulo aldozatoknak.
A magyar rendorseg kiadta a jelszot: csak akkor megyunk ki, ha ver folyik! Ha nem folyik ver, akkor minden nap megverheti a ferj a feleseget, vagy utheti, eheztetheti a gyerekeit, mert mar a civil szervezetek sincsenek.
Talan ne engem allits falhoz a vadaskodasoddal, hanem ulj le egy csendes sarokba, es gondold vegig, hogy a jelenlegi allapotokban ki nem vegzi ugy a munkajat, ahogy kellene, ki vegezte ki az elmult honapokban a non-profit civilszervezeteket a szemet torvenyevel, mert ezekrol nem en tehetek.
Az aldozatokrol: felfrissitsem az emlekezetedet vakkomondor ugyben? Teriket addig utotte a kedves polgarmester baratja, amig koponyaalapi toressel nem vittek ot korhazba. Aztan mi tortent par honappal kesobb? Terike HOZZAMENT FELESEGUL ehhez a vadbaromhoz! Teriket meg a sajat felnott gyereke sem ertette meg, miert tette, mert lett volna valasztasa.
Tudod, ahol mi nottunk fol, nem volt egy tul gazdag kornyek, de ha ilyet tapasztaltunk volna, a kozosseg dobta volna ki magabol az ilyen vadallatot.
Volt felenk egy mondas: nem tud olyan aranyfarka lenni egy ferfinak, hogyha a gyerekeimet bantja, akkor ot valasszam! Szerencses voltam tehat a kornyezetemet illetoen is, meg a szuleimmel is, en nem kaptam verest, meg a batyaim sem, a szuleink nem csak egymast, de bennunket is szerettek.
elnyomott
@karma1: - azt hiszem, neked kellene picit elgondolkozni.
Vak komondor ügyben. Olvastad a cikket, hogy abban a faluban az az általános (!) vélemény, hogy asszony verve jó? Ebbe nőnek fel gyerekek, nők, asszonyok. Onnan aztán tényleg nincs hova menekülni, ha veri az "ura". De nem is akar, mert ezt tartja elfogadottnak.
Ezen kellene változtatni. És nem azzal, hogy elítélik azt, aki emiatt nem mozdul, hanem a törvénynek kellene sokkal szigorúbbnak lenni. A távolságtartásnak érvényt szerezni és letöltendő börtönbünti akkor is, ha senki nem tesz feljelentést, mert elég kell hogy legyen egy összevert test.
Sok olyan nő van, akit gyerekkorban is vertek és természetesnek veszi, ha a férje is ezt teszi. Nem tudod ezt megérteni, mert más közegben nőttél fel és más közegben élsz.
De ismét figyelmeztetlek, aki másként nőtt fel, más neveltetést kapott, más közegben él, másként fog viselkedni.
Én is azt tartom, hogy menekülni kell egy ilyen vadállattól, de hogy oldanám meg más helyében, azt már nem tudom, mert csak a magaméval tudok gondolkozni.
Ezért nem ítélem el, aki képtelen a menekülésre.
De én itt befejezem, mert nem megyünk sokra a sok párbeszéddel. Úgyis csak a magad fejével gondolkozol. Ami nem baj, csak nem látod be.
karma1
@elnyomott: Ha meg ebbe nonek bele a gyerekek, akkor mi a baj? Mindenki szepen betartja a szep magyar nepszokasokat, oszt jonapot.
Ez csak a magyar virtus, - ezek szerint...
elnyomott
@karma1: - hogy mi a baj, hogy ebbe nőttek bele? Attól még fáj a verés. A környezetnek kell nagyobb segítséget adni - főleg a hatóságnak.
És nem pedig elítélni, hogyha nem tud szabadulni, akkor maradjon benne.
Tényleg egyre kevésbé érzem, hogy érdemes veled beszélgetni...
karma1
@elnyomott: Akkor neked nem jott le, hogy en megprobaltam segiteni a baratnomon, amikor nagy bajban volt? Nem erted, hogy hiaba mondanam en Terikenek, hogy lakjon nalam, eldugom ot a pias Jozsijatol, de Terike szarni fog a fejemre, es hazarohan az o emberehez, ferjhez is megy hozza, mert hat a szerelem vak, es en vagyok a hulye, mert nem ertem azt, hogy vannak teruletek, ahol ez a viselkedesforma generaciorol generaciora szall.
Nem fogadom el az eroszakot semmilyen formajaban sem, viszont azt sem hiszem el, hogy valamilyen modon ne tudna kitorni ebbol.
Nezd meg az osztrak csajt, akit az apja evtizedekig tartott elzarva, szexrabszolgakent, meg 3 gyereket is szult neki, es meg az a csaj is meg tudott szokni a baromarcu apjatol.
Ha valaki tenni akar a sajat sorsaert, tuti, hogy talalhat megoldast, ha maskepp nem, a gyerekein keresztul. (A gyerekek posztolni mar tudnak, de az anyjukrol hiradast adni peldaul egy szolgalatos rendornek nem.)
Tudod, en neveltem egy kislanyt 5 evig, akit azert vettek el az apjatol, mert az anyjatol az apuka elvalt, es egy roman csajt vett magahoz, aki a ket kislanyt rendszeresen verte. Meg ezek a lanyok is megtalaltak a megoldast, hogy kiszabaduljanak ebbol a pokolbol. Talaltunk kozosen erre is megoldast. (Apuka meg hagyta tetlenul, hogy a csaj verje a ket gyonyoru , egeszseges kislanyat. Tudod, "ha f@sz felall, esz megall", es a ferfi inkabb valasztotta a szexualis partnert, mint a sajat lanyait.)
Ja, kulonben pedig nem kell velem vitatkoznod, nem baj, ha maskepp latjuk a vilagot.
Ugyhogy szia, szoval nem kell megvaltoztatnod a velemenyedet. Megtarthatod
elnyomott
@karma1: Megint - te segítettél, te neveltél, akkor szerinted mindenkinek tudnia kell a hogyan továbbot.
Fura felfogás, de szíved joga.
Azt pedig, hogy a véleményem megtartom, vagy közlöm, egyedül én döntöm el.
Igen, másként látjuk a világot jó néhány dologban - de rád igencsak hatott a hatalom stílusa, mert nem viseled.
Ennyi.
karma1
@elnyomott: Na, ez egy uj mondat volt, viszont nem ertem az ertelmet. Milyen hatalom stilusa hatott ram? Ez ujdonsag nekem, bocsi,...:o)))
1magyar
@elnyomott: Én anyatigris voltam és vagyok még ma is ha a gyerekemről van szó. Én ölni is képes lennék érte.
Ezt a fajta gyilkosságot max. felfüggesztettel szabadna büntetni, ha egy nő kinyírja a fenyegető exét.
1magyar
@elnyomott: Ja és a hihetetlen cinizmus ezt nem átérezni és a problémát megoldani a törvényhozók cinizmusa.
Pedig van közöttük nő is anya is bőven.
karma1
@1magyar: Nekem meg akkor is a gyerekem az elso, amikor o, a gyerekem mar felnott. A jovo heten lesz 38 eves, de ha a ferjem nem szeretne ot, akkor nem mentem volna ferjhez hozza, pedig nagyon jo ember a ferjem. Nem tudnek olyan emberrel egy percig se elni, aki nem szereti a gyerekemet. A Teriket a sajat felnott fia sem tudta elfogadni, megerteni, hogy miert ragaszkodik annyira a pias toth jozsefhez, miert megy hozza, plane azok utan, hogy majdnem halalra verte... Az ilyen csaj aztan ne menjen ujra sehova se segitseget kerni, mert maganak prolongalta az eroszakos ferjet, maga tette lehetove, hogy megverhesse a ferfi.
1magyar
@karma1: Mert te jó anya vagy, megérdemled a gyereket.
karma1
@1magyar: Asszem, az emberek 98 %-a megerdemli a gyereket, ez nem is lehet vitas...:o)) De sajnos mindig vannak teljesen elferdult emberek, akik kepesek a sajat gyerekuket is megoldni, halalra eheztetni - ez sajnos vilagjelenseg - minden kulturaban talalhato ilyen. Ez mindig egyeni idegbaj kovetkezmenye, amit sokszor nem is lehet kiszurni. (Bar ki lehetne, hogy az a sok szegeny gyerek ne ilyen csaladokban nojon fel, hanem szereto csaladban, meg ha fogadott gyerek is...)
1magyar
@karma1: A 98 % túl jó indulatú. 75 körül lehet az.Én azt gondolom, hogy aki idegbeteg,verekedős maga is ilyen szülőkkel nőtt fel. Ezt hozta, látta otthon. Vannak, talán nagyobb részben, akik ilyet átéltek már a saját gyerekeiket nem így nevelik.
karma1
@1magyar: Bizony, ez igy van... A durvasag oroklodik a csaladban, altalaban aparol fiura... Ez semmikeppen sem jo pelda. Es akkor meg a pialas is szepen belejatszik...Nagyon nehez megmondani, hogy mit lehetne ez ellen tenni
1magyar
@karma1: Segítségként a törvény annyit, hogy egy ilyen erőszakoló ellen valaki gyilkosságot követ el, ne büntessék, legfeljebb egy ejnye-bejnyével.Mert vegyék figyelembe,hogy egy ill.több ember kínzása ért véget.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.