Stohl Andrást meghívták a már csak neten követhető Class FM Morning Show című adásába, ahol természetesen a Marton-ügyről kérdezték. Pataki Zita műsorvezető úgy vezette fel, hogy mivel ismeri mind a két érintett felet (Marton Lászlót és Sárosdi Lilla színésznőt is), ő tényleg kompetens itt az igazságtételben.

Stohl arról beszélt, hogy Marton László, egy közkedvelt, mindenki által tisztelt érdemes művész, egy úriember. Ettől még elképzelhető, hogy a dolog úgy történt, ahogy a színésznő állítja:

Engem tudod hányan jelenthetnélek fel szexuális zaklatásért? Hát neked állandóan megsimogatom a válladat, a hátadat, vagy a fenekedet is megfogtam már. És nem tartom zaklatásnak!

Stohl azt is el tudja képzelni, hogy Marton, mint férfi, megkívánta Sárosdit, nem mint főrendező vagy igazgató, és megpróbált hozzá közeledni.

A színész ezek után névtelenségben hagyott személyekre hivatkozva azt mondta:

"(...) az soha nem úgy megy, ahhoz kell egy nő is. Azt lehet mondani, hogy nem. Nem kell beülni az autóba, nyilván nem véletlenek azok a szituációk, amik kialakulnak. Itt nem történt erőszak."

Tudta még tovább fokozni:

"Azt hiszed egy Tescóban vagy egy hivatalban a főnök csapatépítőn nem dugja halálra a beosztottjait?"

Körbejárják azt is, hogy ez amúgy fontos probléma, de szerintük 20 éve is lehetett volna annyi bátorsága Sárosdinak, hogy kitálaljon.

Végül azt mondta Stohl, nem Sárosdira, hanem Martonra célozva:

Ebből vajon hogy áll fel?

- teszi fel a legfontosabb kérdést Stohl.

(444)

(A címoldali illusztráció forrása: TV2 Magyarország)

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Macskaszem
Buci egy hímsoviniszta seggfej, aki képes lett volna a feleségével elvitetni a balhét amikor részegen, bedrogozva karambolozott, és nyomorékká tett egy embert. Ilyen erkölcsi nulla ne ossza már az észt.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
elnyomott
Lám, lám, a magyar kultúra, az európai szokások, a keresztény erkölcs - csak kibújik a szög a zsákból.
A férfinép csak húsnak tekinti a nőt még ma is - és ez általánosan elfogadott.
Meglehet, hogy ez fordulópont lesz, vagy elvetik, vagy elfogadják továbbra is.
Ennyi gyáva férfi, aki csak beosztottját meri tapizni, azokat, akik kiszolgáltatottak.
Csoda, hogy mindent lehet már ebben az országban?
Nincs itt már bátorság, tisztesség - megérdemli ez az ország a sorsát.
Pálinkás Pál
@elnyomott: Aha..szóval szerinted magyar sajátosság hogy a főnök dugja a titkárnőjét??? Te honnan írogatsz??? Valami pszichiátriáról???
elnyomott
@Pálinkás Pál: - ugyan, a mélymagyarok szlogenje, hogy aki embernek semmi, az magyarnak sem jó. A magyar büszkeség arról szól, hogy a magyar szent és sérthetetlen.
Hát nem!!!
Eladott Ország
Az sem kizárható, hogy a Weinstein-ügy kirobbanása nélkül Sárosdi Lilla is megtartotta volna
magának a történetét. E tekintetben egyáltalán nem véletlen, hogy pont most vállalta a pert, és
annak nyilvánvaló kockázatát, hogy ennyi idő után esélye nincs bizonyítani az állítását. Ahelyett, hogy bele akarnánk magyarázni azt, ami nincs benne, könnyen belátható: ez az a pillanat, amikor a már nyilvánosságra került ügyek hatására a közvélemény érzékenyebben reagál, jobban odafigyel a kérdésre, és talán nem sikkad el, nem kerül a süllyesztőbe ez az eset sem. Most jött el annak az ideje, hogy az ő példáját látva, talán mások is kellő bátorságot kapnak ahhoz, hogy megtörjék a hallgatást és kiálljanak magukért. Azért, hogy a hatalmi viszonyokban gyökerező deviancia ne legyen elfogadott, ne lehessen szemet hunyni fölötte, ne lehessen szarként berúgni az ágy alá és egy életen át nem beszélni róla.
elnyomott
@Pálinkás Pál: - ja, és nem én irogatok pszichiátriáról, hanem a sok bűnt pártolónak kellene a sittről!
staro2
Az egyik jellembajnok nyilatkozik a másik jellembajnokról.
Edmond Dantes
A színházi munka jellegénél fogva olyan,hogy a testi közelség része a munkájuknak.De egy normális férfi nem úgy ad jelzést egy neki tetsző nő felé,hogy kigombolja a sliccét,hanem van annak számtalan kulturált módja.Ha eközben egy férfi és egy nő között elkezd működni az un.kémia,a normális testi vonzalom,akkor az már kettőjük szigorú magánügye,azt csinálnak egymás testével amit akarnak,akkor nincs történet.De most van,mert itt nem erről van szó,hanem valamilyen perverz, hatalommal való visszaélésről.Azért perverz,mert vajon milyen örömet okoz egy férfinak az ilyen erőszakkal megszerzett, egészen primitív "szexuális élmény"? És ha a fiatal nők valóban rajonganak és ráadásul még buták is,akkor azt ki kell használni és ilyen taszítóan durva,gusztustalan módon? Eltekintve az ismert illető személyétől,milyen férfi az ilyen? Lehet,hogy az egész történet nem igaz,csak sokkal nagyobb baj az,hogy sajnos hihető.De a legnagyobb baj az,hogy semmi nem bizonyítható sem pro sem kontra.Marad viszont a mindenkit besározó botrány.
Macskaszem
Buci egy hímsoviniszta seggfej, aki képes lett volna a feleségével elvitetni a balhét amikor részegen, bedrogozva karambolozott, és nyomorékká tett egy embert. Ilyen erkölcsi nulla ne ossza már az észt.
egyvandor
Stohl a világképed megdöbbentő. Agyadra ment a "siker. A könnyűvérűséget nem kéne összetévesztened az alávetettséggel kicsikart zaklatásokkal. A kettő között van egy kis különbség. Ha a lányodról volna szó? Jobban tetted volna ha hallgattál volna.
egyvandor
@Pálinkás Pál: Miért a dojcstompi meg a a kuszasezm meg a ... többiek nem magyarok?
Villon
@elnyomott: Nem általános, nem elfogadott.
elnyomott
@Villon: - bizonyára van kivétel szerencsére - de a többség számára sajnos elfogadott.
1bitang
Mari megy hazafelé az országúton. Utoléri Pista bácsi szekérrel.
- Ülj fel Mari, hazaviszlek.
- Nem ülök fel, mert megbasz kend.
- Ülj csak fel, nem baszlak meg.
- Akkor meg minek üljek fel?
SystemError
@durbincs: Ez nálatok is így megy a troll irodában mi? Hány főnököd is van? :)
SystemError
Amúgy Stohl! A sitten ki volt a főnök, ezek szerint neked bejött! Nem lehet, hogy kussolnod kéne és nem az agyhalottra kokózott dogmáidat kéne nyomni!
picike1
Stohl tégedet is megdugtak a börtönben? remélem hogy igen mert ha nem akkor csak édesanyádat kurvázd le ne az ország dolgozó nőit !
terlasz
@Mirabilis: Idézte egy kollégáját. Érdemes a videót végighallgatni.
mariaberta
Érdekelne, kit DUGTAK HALÁLRA, mert olyat már hallottam, hogy emiatt meggyilkoltak lányokat, nőket, de annak eszköze nem a dugás volt.
Levendula
Tévedsz stól !
Lehet, hogy a te családodban ez megy, de kikérem magamnak az általánosítást!
Látszik, hogy kutyából nem lesz szalonna, stólból nem lesz jó családapa, mert a farka után megy...
Edmond Dantes
@Levendula: Ez egy egészen más történet.Gondolom és feltételezem,hogy Stohl nem erőszakkal váltogatja az élettársait.Attól hogy sok nővel van vagy volt dolga,az az ő és az őt elfogadó hölgyek magánügye.Abban viszont magának tökéletesen igaza van,hogy amit Stohl mond,az egyszerűen aljasság.Szerinte ugyanis a világ rendje az,hogy a férfiak,ha főnökök,akkor halálra dugják a beosztottaikat.Megjegyzem,ha a főnök és a beosztott között kialakul egy kölcsönös testi vonzalom,már az is egy más ügy,mert van kölcsönösség.Marton abban az ócska világban él,ahol a nőt egyszerűen csupán prédának,gusztustalanul levadászandó húsnak nézheti,Stohl pedig ezt a világ rendjének tartja. Én pedig perverzitásnak,sexuálpatológiai esetnek.
verőce21
Stohl: "...a férfiak,ha főnökök, akkor halálra dugják a beosztottaikat" - Ha nem is halálra, és nem is dugják, hanem szopatják..., esetleg dugják is.
Erről mindig eszembe jutnak pl. a gyorséttermekben dolgozó fiatal lányok, akiket már reggel megszopat a "főnök", hogy vastag alapozó festéssel, "jókedvűen" álljanak a kiszolgáló pult mögé. Az egészben az a meglepő, hogy sokuk még szerelmes is a tulajba, főnökbe, és alig várja a másnapi "munkakezdést".
1magyar
Sajnos nem áll messze az igazságtól a buci.
1magyar
@Levendula: A farka után megy - ahogy a legtöbb férfi.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.