Interjút adott a Magyar Nemzetnek Kálmán Olga, a Hír TV riportere, amelyben sokszor megdicsérte a Jobbikot, munkahelyét pedig úgy emlegette, mint a sajtószabadság utolsó bástyáját.

Hosszú interjút adott a Hír TV riportere, Kálmán Olga az ugyancsak Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Magyar Nemzetnek

 Kálmán Olga azt kérdezné Orbántól, jól érzi-e magát az országban

Fotó: Youtube

Kálmán Olga az interjúban hosszan dicsérte a Jobbikot, ezekkel a szavakkal:

2014-ig a balliberális média többsége bojkott alá vette a Jobbikot, és azt mondta, hogy nem ad felületet egy szélsőséges pártnak. De nézzük meg a parlamenti eredményüket annak tükrében, hogy ilyen szűk felülete volt a pártnak! Így is lehet szavazókat gyűjteni: dolgozni kell. A Jobbik-eset az iskolapéldája annak, hogy ha egy párt járja a vidéket, ott van az emberek között, és megérti az emberek gondját – más kérdés, hogy ezt mire és hogyan használja ki –, akkor díjazzák a választók. Nem csak a tévéműsorokon keresztül lehet szavazókat gyűjteni. Ha valaki most úgy érzi, szűkek a médialehetőségei, akkor meg kell próbálni ugyanazt az utat járni, amit a Jobbik járt.

Szóba került az is, hogy hogyan látja mostani munkahelyét, a Hír TV-t.

A sajtószabadság, a szólásszabadság egyik utolsó fontos bástyájánál dolgozunk. Két-három évvel ezelőtt ezt azért nem gondoltam volna.

Az átigazolást élete legjobb döntésének nevezte. 

Arra is rákérdeztek, hogy milyen kérdéseket tenne föl, ha Orbán Viktor beülne hozzá egy műsorra.

Azt kérdezném tőle, hogy jól érzi-e magát ebben az országban. Erre nem lehet propagandaszöveget nyomni. Ha azt mondja, hogy igen, akkor megkérdezném: mitől?

(Címlapi kép: Youtube)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.