A kormányinfón főleg az egészségügy egyre javuló helyzetéről beszélt. Meg Sorosról.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón elmondta: mintegy 98 ezer ember, köztük 79 ezer szakdolgozó és 16 ezer szakorvos bérét emelik.

Az orvosok újabb 100 ezer forintos emelésre számíthatnak, míg a szakvizsgával még nem rendelkezők és a gyógyszerészek 50 ezer forintos, a szakdolgozók 12 százalékos bérfejlesztésre.

Idén az egészségügyi béremelés 82,5 milliárd forintjába kerül az adófizetőknek

- ismertette.

Lázár János közölte azt is: a kabinet döntött a kórházak adósságrendezéséről is, valamint azon intézmények támogatásáról, amelyek strukturális változtatásokat hajtanak végre az adósság hosszú távú csökkentéséért. Erre 56 milliárd forintot hagyott jóvá a kabinet.

Novemberben megkezdődik az egészségügyi ellátás során keletkezett összes adat digitalizálása, vagyis létrejön az elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér

- jelentette be a miniszter.

Lázár János hírei: Marton kitüntetését nem vonják vissza, emelik a egészségügyben a béreket, Soros

Fotó és nyitókép: MTI/Kovács Attila

150 milliárd forintba kerül az új dél-budai kórház

Az új dél-budai kórházról szólva kiemelte: az elmúlt száz év legnagyobb egészségügyi fejlesztése lesz Budapesten, az új kórház hozzávetőleg 150 milliárd forintba kerül. Ez lesz Magyarország és valószínűleg az egész térség legmodernebb ellátó intézménye – mondta a miniszter.

Martonnal nem foglalkoznak

Lázár János kérdésre közölte: Marton László ügyével nem foglalkozott a kormány, így állami kitüntetésének visszavonása sem került szóba. Hozzátette ugyanakkor: állami kitüntetéseket nem szoktak visszavonni. Megjegyezte, ha felmerül a parlamentben az ügy miatt jogszabály-szigorítási szándék, a megtárgyalására a Fidesz és az igazságügyi tárca is nyitott. A konkrét ügyet súlyosnak, de magánjellegűnek minősítette, amelyről szerinte a kormánynak nem kell véleményt nyilvánítania azon túl, hogy elítéli a zaklatásokat.

Semjénnek igaza van

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kijelentését, miszerint ezen szexuális zaklatási ügyek eltörpülnek azok mellett, amelyek a tömeges iszlám bevándorlás után lehetségesek, úgy kommentálta: Franciaországban 8,5 millió felnőtt muszlim férfi van. Elgondolkodtatónak ítélte, hogy ennek milyen következménye van az adott társadalomra nézve. Hangsúlyozta: Semjén Zsolt is elutasít minden hasonló erőszakot.

Megfontolják a kéménytörvényt

Azzal kapcsolatban, hogy az Országgyűlés várhatóan érdemben nem változtat a kötelező kéményellenőrzés eltörléséről szóló szabályokon, Lázár János azt felelte: a kormány minden államfői indítványt, javaslatot, kritikát komolyan vesz és megfontol, így ebben az esetben is kellő körültekintéssel járt el.

Emlékeztetett: a kabinet korábban ingyenessé tette a szolgáltatást az emberek számára. Kijelentette ugyanakkor: nem megalapozottak azok az általa politikai jellegűnek mondott érvek, amelyek az embereket saját maguktól akarják megvédeni. Mindenki felelős a saját tulajdonában lévő otthona műszaki állapotáért – hangsúlyozta.

A népszavazási kérdés megoldása a parlamentre vár

A politikusi vagyonnyilatkozatokkal kapcsolatos népszavazási kezdeményezésről szólva megjegyezte: ezt a parlamentnek kell megoldania, mert az nem kérdés, hogy ha összegyűlne az aláírás, mi lenne a népszavazás eredménye.

Szervezett volt a magyar határ ostroma

A kormány tisztázni akarja, hogy a Soros György szervezeteinek brüsszeli tevékenységéből kirajzolódó befolyásolási kísérlet érintette-e – és ha igen, hogyan – Magyarország szuverenitását – közölte Lázár János. Pintér Sándor belügyminiszternek arról kell jelentést készítenie, hogy a bevándorlási krízis idején ért-e el hatást Magyarországon a Soros-szervezetek befolyásolási kísérlete. Megjegyezte, hogy szerinte például 2015 őszén nem véletlenszerű, hanem szervezett akció volt a bevándorlók magyar határhoz szállítása és "a magyar határ ostroma".

Soros mindent befolyásol

A másik fontos kérdésnek azt nevezte, hogy a "Soros-hálózat" az Európai Unió fórumain hogyan tudta befolyásolni a döntéshozókat Magyarországgal szemben.

Szavai szerint ugyanis a Magyarországot elmarasztaló, kettős mércét alkalmazó brüsszeli jelentésekkel kapcsolatban az az ember benyomása, hogy azok nem az európai bizottsági döntéshozók asztalán, hanem Soros György munkatársainak számítógépén születtek.

"A bevándorlás ügye a Soros-féle hálózat és világ számára kiemelt jelentőségű" – mondta a Miniszterelnökség vezetője. Szerinte ezért a Soros-szervezetek egyrészt azt akarták, hogy Brüsszel tanúsítson megértést a bevándorlás iránt, hogy "Európa nyitott kapukkal várja a bevándorlókat", másrészt "tevékenységük célkeresztjébe kerültek azok az országok (...), amelyek ellenálltak a bevándorlási kísérletnek 2015 nyarán és őszén: így került az étlapra Magyarország".

Beszédes az is – mondta –, hogy "Soros György újságírókat és médiafelületeket vásárolt meg saját eszméinek a terjesztése érdekében, és ha kellett, akkor Magyarországgal kapcsolatban azoknak a cikkeknek a megírása érdekében, amelyek rendszerint elítélik az országot". Szerinte így már érthetőbb az, hogy mióta Orbán Viktor a miniszterelnök, bizonyos sajtóorgánumokban csak negatív cikkek jelennek meg Magyarországról.

(MTI)

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
simmering73
...egészségügy egyre javuló helyzetéről beszélt. Ennyi elég is volt, hogy ne olvassam tovább.
magyarbakancs
"A másik fontos kérdésnek azt nevezte, hogy a "Soros-hálózat" az Európai Unió fórumain hogyan tudta befolyásolni a döntéshozókat Magyarországgal szemben.
Szavai szerint ugyanis a Magyarországot elmarasztaló, kettős mércét alkalmazó brüsszeli jelentésekkel kapcsolatban az az ember benyomása, hogy azok nem az európai bizottsági döntéshozók asztalán, hanem Soros György munkatársainak számítógépén születtek."

Tisztelt Miniszter Úr!
A fent idézett mondatai írásainak művei ,vagy a elbutulás jelei?
Nem mindegy mert ha írásainak a szösszenete elnézhető mint irodalmi mű .
Ha meg ezt komolyan gondolja akkor buta idióta.
magyarbakancs
Még valami Miniszter úr azt közölni a világgal, hogy az egész EU parlament-tanács Soros kezében van, és ö pénzeli, na meg a Soros számítógépén írják a Magyarország ellen hozott intézkedéseket. Ezt még kettős mércének beállítani. Ez tényleg az idiotizmus mezsgyéje.
Ezekkel a mondatokkal, amit ön, és pártja mond vitatkozni nem, lehet csak kezelni elme osztályon.
Nagyon, nagyon bezárt elme osztályon.
cikicakk55
@Eladott Ország: Tudod az az igazság,hogy engem egyáltalán nem érdekel Lázár kormányinfón elmondott szövege. Sokkal jobban érdekel az utána következő újságírói kérdések.Nagyon sok olyan híroldal újságírója van ott akiket én is szoktam olvasgatni.Lehet,hogy a propi is ott van,de még nem hallottam,hogy mondták volna a nevüket.Kovács szokta bejelenteni,hogy ki következik,de nem mindig hallom melyik újságtól vannak. Az Alfahír, hír24, Ellenszél, Ripost, Faktor, MNO, mandiner,akkor egy Tolna megyei újságíró valamelyik ott megjelenő írott sajtótol,de mindet nem tudtam megjegyezni.Igen csak kínos kérdéseket szoktak feltenni Lázárnak,de csak lesek,hogy milyen ügyesen kidumálja magát,úgy,hogy a kérdésre nem válaszol,de vagy 5 percig nyomatja a választ.Van olyan újságíró aki szembe száll vele,de Őt például pont a 100. kormányinfon úgy mond letiltották,elvették tőle a mikrofont. Attól függetlenül,van mikor látszik,hogy Lázár is legszívesebben azt mondaná amit gondol és nem azt amit kell mondania.Legutolsón például kijelentette,hogy ha rajta múlna bizony vissza állítaná a halálbüntetést,de sajnos az EU országokban ezt törvény tiltja. Tehát nekem nem Lázár hülye kötelesség szerű monológja hiányzik,mert az a bő félóra amit azzal tölt el,hogy mit csináltak a parlamentben,miben egyezett ki a kormány,mit szavaztak meg,azzal csak bemérgelem magam,mert szinte minden szavazat végén előkerülnek a migránsok,vagy Soros György.Már nagyon unalmas és bosszantó.Eleinte még örültem is neki,hogy nem leszenk sáskák az országban,de az a gyűlölet hullám ami már 1 éve megy,már nagyon sok.Nem szeretem azt a sok életerős férfit aki nyugodtan otthon maradhatott volna védeni a saját országukat,de a családokat,apákat,anyákat,gyerekeket nagyon sajnálom.Ha megnézzük a videókat ,látjuk,hogy a nők és az apák nem őrjöngtek,nem dobálták a rendőröket,nem mentek neki a kerítésnek és a sorfalnak..A sok letelepedési engedélyes helyett( bár ugye azok nem zsebbe fizetnek Arrogánsnak és Hablatyolnak,)inkább engedték volna...
Eladott Ország
Lázár János hírei: "Marton kitüntetését nem vonják vissza." Azért nem vonják vissza, mert a hölgyek a színészmesterség mellett nála elvégezték az oboa tanszakot is.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.