Bocsánatot kért Marton László az MTI-hez eljuttatott közleményében, bocsánatkérését pedig elfogadta Sárosdi Lilla – férje viszont nem.

A színésznő férje, a szintén rendezőként dolgozó Schilling Árpád egyáltalán nem volt megbocsátó, szerinte a rendező csak megpróbálja elkenni az ügyet.

Megkerülte a problémát. Én azt mondanám neki: „Állj ki, és mondd azt, hogy nem volt rendben, amit csináltál!”

– háborodott fel Schilling.

Sárosdi Lilla férje nem fogadja el a bocsánatkérést, és keményen beszólt Martonnak és Verebesnek

Most ezzel azt közvetíti a világ felé, hogy az közeledésnek, udvarlásnak számít, ha egy nő arca elé tolom a hímtagomat, mindezt úgy, hogy a másik fél nem kérte. Ezt nem lehet! Ne a nő felelőssége legyen az, hogy a férfiak herék! Verebes István meg elmondja, hogy szegény Marton, az öregember a halálán van, aztán ez a nyilatkozat. Szerintem Martonnak nem kávézókba kéne járnia Verebessel, hanem pszichológushoz. Hiszem, hogy nem volt tisztában a tette súlyával, neki ez természetes volt. Akár még hősként is kijöhetne ebből az egészből, de akkor szembe kell néznie a tettével, és mindent elmondani.

(Blikk)

Cikk- és címlapkép: Youtube

39 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
@karma1: És tedd hozzá még azt :
9., Ha az esküvő előtt tudta, akkor a, vagy miért vette el?
b, vagy miért most ( 20 év) kezd el pattogni?
10., Még egy szűz nővel való kapcsolat is hozhat némi (ilyen-petting jellegű) meglepetést, tehát: vagy tudomásul veszem a párom előéletét vagy szingli maradok.
11., Az asszony tálalt, tehát a megbocsájtás labdája is csak nála pattoghat. Ez bizony öngólnak tűnik.
12., A karrierépítés vagy a becsület volt akkor fontosabb?
De leginkább, miként azt egy klasszikus (Moldova) idézetből régóta tudhatjuk: Csak az özvegy ember tudhatja biztosan, hogy hol fekszik a felesége, férje.

És mint azt már egy másik helyen leírtam, nem az abúzus mellett vagyok, csak a két dolog között eltelt idő zavar némileg. Gondolom, nem az volt a gond, hogy ennyi idő kellett a tett visszataszító módjának felismeréséhez?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
havasigyopár
@mariaberta: Ami neked "fagylalt", az másnak egy dráma. Fiatal kis színésznőként ilyet átélni, megegyezik egy erőszakkal. Az ember sok mindent elfelejt 20 év alatt, de ilyet soha. Ezt a dühöt, megaláztatást cipeli magával hosszú éveken keresztül és várja az alkalmat amikor leteheti ezt a terhet. Most jött el az ideje, miután külföldi rendezőről kiderültek dolgok. Alkalom arra, hogy megtudjuk, hogy nálunk is ilyenek a pozíciójukat kihasználó rendezők, akik állati ösztöneiket élik ki fiatal lányokon. Ez természet ellenes jelenség, amiért súlyos büntetés jár. Remélem megkapja.
Apatszerek
@mariaberta: Karamell ízt akart nyalni, de a tölcsér átnedvesedett és elhajlott nyalás előtt, ez szörnyű bosszúságot okozott Lillának, mivel ő csak nyalni akart.,, nem pedig szerepelni...Hogyan is került ő a kocsiba?, hányan voltak?ki volt a sofőr? saját elhatározásából?, kényszerítve volt - e?, ha nem akkor ez tudatos cselekedet volt.
Nessy
@havasigyopár: Gondolod, hogy csak egyetlen ember volt, aki ilyet "követett el"? Csak a rendezők éltek vissza a helyzetükkel?
Más, mezei hapsi nem tett ajánlatot a beosztottjának? ja, az nem lenne ilyen hír értékű, annak nem áhítozna valaki a státuszára!
Azért 20 éves korban már egy ilyen "ajánlatért" símán pofon vághatta volna az ajánlat tevőt. Hogy miért nem tette? Ő tudja!
Köb Jani
@Nessy: Kiviláglik a színészkedés emelt szintje, semmiért híressé válás, ez az odvas csaj nagyon későn érő személyiség, a férjével együtt. Visszaélés csak azzal szemben lehetséges
akinek nincs önértékelése, tehetségtelen szolgalélekkel rendelkezik. Magára adó nő egy pofonnal fejezi ki elégedetlenségét.
karma1
@Sámannus: 10.19-re: Megalazo szerepre kizarolag a sajat ferje kotelezte az artatlan es rendkivul "erzekeny" holgyet, az alabbi videon megnezheted, mennyire viselte meg a 20 evvel ezelotti esemeny...

www.youtube.com/watch?time_continue=13... Igaz, ez csak egy szindarab, jatek, de ha a ferje tudott arrol, hogy mi tortent a felesegevel, akkor talan egyutterzesbol, megertesbol, vagy a felesege mentalis allapotanak megorzese miatt nem teszi ki minden este egy ilyen szituacionak, ami a darabban van.

Tobb sebbol verzik Sarosdi sztorija, most mar nem akarom sokadszor leirni, hogy mely pontokon, de beszeltem masokkal is (otthoni baratnoimmel, baratokkal, es ugyanazok a kerdesek vetodtek fel bennuk is).
Nem Sarosdit ekezem, mert o csak egy eszkoz a ferjenek a kezeben, aki nyilvanvaloan control freak, vagyis uralkodik Sarosdi testen, lelken, idejen, penzen, MINDENE'N. Nagy valoszinuseggel o is kenyszeritette bele ebbe a piti kis szinjatekba, mint ahogy Lilla elfogadta Marton bocsanatkereset, Arpi viszont nem. Na, o vajon mitol nem??? Mit akar elerni???
6 emberrel beszeltem errol, es mindenki kivetel nelkul ugyanezt allitotta! Majd nezd meg, ki fog Marton helyere kerulni, mert ez az egesz sztori errol szolt csupan: elmozditani Martont, aki nem akart 65 eves koraban kertet gyomlalni, hanem meg 75 evesen is alkotott. Ezt egy 50 koruli, kevesbbe tehetseges rendezo nem tudja kivarni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.