Bocsánatot kért Marton László az MTI-hez eljuttatott közleményében, bocsánatkérését pedig elfogadta Sárosdi Lilla – férje viszont nem.
A színésznő férje, a szintén rendezőként dolgozó Schilling Árpád egyáltalán nem volt megbocsátó, szerinte a rendező csak megpróbálja elkenni az ügyet.
Megkerülte a problémát. Én azt mondanám neki: „Állj ki, és mondd azt, hogy nem volt rendben, amit csináltál!”
– háborodott fel Schilling.
Most ezzel azt közvetíti a világ felé, hogy az közeledésnek, udvarlásnak számít, ha egy nő arca elé tolom a hímtagomat, mindezt úgy, hogy a másik fél nem kérte. Ezt nem lehet! Ne a nő felelőssége legyen az, hogy a férfiak herék! Verebes István meg elmondja, hogy szegény Marton, az öregember a halálán van, aztán ez a nyilatkozat. Szerintem Martonnak nem kávézókba kéne járnia Verebessel, hanem pszichológushoz. Hiszem, hogy nem volt tisztában a tette súlyával, neki ez természetes volt. Akár még hősként is kijöhetne ebből az egészből, de akkor szembe kell néznie a tettével, és mindent elmondani.
(Blikk)
Cikk- és címlapkép: Youtube
9., Ha az esküvő előtt tudta, akkor a, vagy miért vette el?
b, vagy miért most ( 20 év) kezd el pattogni?
10., Még egy szűz nővel való kapcsolat is hozhat némi (ilyen-petting jellegű) meglepetést, tehát: vagy tudomásul veszem a párom előéletét vagy szingli maradok.
11., Az asszony tálalt, tehát a megbocsájtás labdája is csak nála pattoghat. Ez bizony öngólnak tűnik.
12., A karrierépítés vagy a becsület volt akkor fontosabb?
De leginkább, miként azt egy klasszikus (Moldova) idézetből régóta tudhatjuk: Csak az özvegy ember tudhatja biztosan, hogy hol fekszik a felesége, férje.
És mint azt már egy másik helyen leírtam, nem az abúzus mellett vagyok, csak a két dolog között eltelt idő zavar némileg. Gondolom, nem az volt a gond, hogy ennyi idő kellett a tett visszataszító módjának felismeréséhez?