Ha Navracsics Tibor uniós biztosként azt állítja, hogy a terv nem létezik, az is újabb bizonyíték arra, hogy van. Ki érti ezt?

Orbán Viktor miniszterelnök pénteken ismét a Kossuth rádió 180 perc című műsorának adott interjút. Amikor a riporter arról kérdezte, hogy az uniós biztos, Navracsics Tibor azt állította, hogy nincs is Soros-terv, legalábbis az Európai Bizottságban ő ilyenről nem tud, a miniszterelnök elmondta, hogy ez is egy bizonyíték amellett, hogy meg kell tudni, hogy létezik-e ilyen terv. 

Orbán Viktor olyat mondott a Soros-tervről, mint még soha

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A riporter szóba hozta azt, hogy Navracsics szerint nincs is Soros-terv, majd feltette a kérdést, hogy ki az aki együttműködik a rendszerrel. Erre Orbán így válaszolt: 

Hát ezért, látja! Még ő sem tudja, tehát ez annál is inkább amellett érv, hogy tudjuk meg.

Mindezt azután mondta, hogy részletesen beszélt arról, hogy a "Soros-hálózatnak" kiterjedt befolyási övezete van az Európai Parlamentben és az Európai Unió más intézményeiben, és a hálózat célja egy kevert népességű Európa létrehozása és a migránskérdésben vele szembenálló magyar kormány elítéltetése.

A kormányfő úgy fogalmazott, hogy a szervezet tagjai Brüsszelben azért dolgoznak, hogy „a bevándorláskérdésben a Sorosékkal szemben állást foglaló magyar kormányt megbélyegezzék, és kényszerítsék arra, hogy változtassa meg a migránspolitikáját. 

A teljes interjút ezen a linken lehet meghallgatni.

(444.hu)

30 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Hellcat
Na ácsi bazdmeg! Egész eddig ezt pofázzák, hogy Soros terv így meg úgy most meg azt se tudják van-e? Meg akarják tudni létezik-e? Fidesz fanok akik it ezt megzabáltátok...hogyisvanez?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
elnyomott
Hát, most nagyot csalódtam a Vezérben!
Eddig azt hittem, tudja, szó szerint, minden betűjét!
Hogy véd akkor meg bennünket Sorostól?
Nem is hiszek a cikknek, Orbán úgyis mindent jobban tud és mindent tud.
Hallelúja!
Aki Én
Nem tudjuk van-e Soros-terv, de konzultáljunk a Soros-tervről.
Vágod?
Jozefina
Akkor, ha még ő sem tudja, hogy van-e Soros terv, akkor mire veri a nyálát a teljes fidesz-kdnp apparátus??? Csak kiderül, hogy hazug a propaganda!!??
Béla333
Hát ha még Orbán is ezt szeretné megtudni, akkor minek plakátolták tele az országot a Soros terv plakátokkal?
Előbb plakátol, aztán tájékozódik?
De legalább a saját pénzéből csinálná! De nem! Az adóforintjainkból!
RonaGyuri
Te retardált barom, ha meg kell tudni, akkor mire tapsoltál el majd 10 milliárdot???
simmering73
Kész. Grazban már készítik elő a sürgősségi gumiszobát.
Clavigo
Vazzze...Te Hibbant.!! Legalább a saját plakát-agymenéseidet olvasd el.Ha már beletettünk 7-8 mrd-ot.
Hellcat
Na ácsi bazdmeg! Egész eddig ezt pofázzák, hogy Soros terv így meg úgy most meg azt se tudják van-e? Meg akarják tudni létezik-e? Fidesz fanok akik it ezt megzabáltátok...hogyisvanez?
solidedge
A vizsgálat eredménye már megvan, már csak a vizsgálat hiányzik.
Clavigo
Muhahahaha-ha-ha-ha...És ez a kretén ül a " legfelelősebb " beosztásban ??
Nessy
A soros tervet látja? nem látja? na látja!
szaboria1
Érdekes amióta a Jobbik feljelentette Sorost, az LMP meg kéri adják ki a Soros tervet mily változáson ment át Viktorovics.
dr. prédikátor
Te geci! megmondtam bazmeg hogy ne bazd meg bazmeg, megbasztad bazmeg most baszhatod bazdmeg!!! Hülye vagy szopkin!!!
karma1
Hat most ma' talalj ki valamit, torpehuszar, mert jonnek am a fogatlan venasszonyok, es leverik rajtad, ha nem teszel valamit a (nemletezo) Soros terv ellen...:o)))))
Kepzeld, ha az oreglany neked szalad a szar ernyojevel...:o))))
nemkati
Ilyet szól 0rbán: "meg kell tudni, hogy létezik-e ilyen terv". Utána arról beszél, hogy a Soros-hálózatnak mik a céljai. Közben pedig százmilliókért hónapokon át teleplakátolja az országot és nemzeti konzultációt folytat arról, amiről csak most akarja megtudni, hogy egyáltalán létezik-e.
Clavigo
Vazzze...Bacsó Péter mekkora filmet készíthetne-rendezhetne erről a bolondról.. !! " A tanú " film története,,kutyafasza ahhoz képest,,amit kegyes Urunk és nemzethyy parazitái adnak elő ebben a Zországban.. :) :)
a helység kalapácsa
Feléd lehet, hogy nem látni ilyet, de felénk látni olyat, hogy a kampányidőszak alatt ELTŰNNEK a soros plakátok, és kereskedelmi hirdetések jelennek meg helyettük.
Érted ezt?
Mert én nem.
Már ők sem gondolják komolyan - vagy mit jelent ez?
Én egy dologra tippelek: Vagy túl kevés szavazat jön, vagy túl sok (szerintem inkább a második), és tényleg kezd komolytalanná válni ez az egész.

Két dolog zavar:

Pár hónappal ezelőtti soros-konzultációra olyan büszkék voltak, és mivel olyan sokan küldték vissza, ez erőt adott nekik... A mihez is?
Azzal a sok "erővel", mit is értek el, mit is valósítottak meg?
Szerintem a nullához konvergál, magyarakul, egy nagy büdös semmit sem értek el!
És itt jön a második dolog, ami zavar: a SEMMIÉRT égettek el pár hónappal ezelőtt cirka 15 milliárdot, most megint a SEMMIÉRT égetnek el 8-10 milliárdot. Az 23-25 milliárd összesen.
Ha jobban belegondolsz: EZ ŐRÜLET !!!

Ez nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés.
A rákbetegeken spórolnak, az ilyen szarságokra meg vödörrel öntik a pénzt?
Ezt nem ússzák meg!
Itt olyan letartóztatások, olyan perek lesznek; meg lesz menekülés, meg repülőtéren elkapás, ahogy szaladnak a bűnöző politikusok; meg bilincskattanás, zárkattanás; meg minden - hogy ihaj!!!
a helység kalapácsa
Mindenesetre orbán viktor, most már hétről-hétre egyre szarabbul néz ki.
Ennek oka van...
nevemnick
@a helység kalapácsa: szerintem most már sűrűn, és hígat trágyázik...
szép új világ
@a helység kalapácsa: Az "oknak" szurkolok!
human
Az a legjobb hazugság ami részben igazságot is tartalmaz.
justhpeter
Viktorunk már félrebillent fejjel jár... mert elborult az agya
papa.49
Szerencsétlen picsagyümölcs most akkor van, vagy nincs, már a saját hazugságaidba is belegabalyodsz mint a kismacska a pamutgombolyagba !!!
cikicakk55
Viktor! Jobban jársz ha önszántadból bedobod a töröl közőt. Fogyatékosokkal dolgoztam évekig,de több mint a felének jobb volt a logikája és következetes magatartása mint neked. Ha mákod van akkor nem sittre kerülsz életed végéig,hanem diliházba,de államiba és nem magánba. Ott is megfognak dugni,de nem annyian mint a sitten. A vagyonod meg nem a rendőrök verik ki belőled,hanem önként dalolva fogod elmondani az össze kis bankocska nevét. Meg van rá a módszerük és Polt barátod sem tud majd segiteni,mert az egész slepped a vejeddel és Récsör lánykáddal eyütt a rendőrségi dalárdába fognak több szólamban énekelni. Látod,jobb lett volna ha csak annyit lopsz mint az elődeid.
Desischado
@a helység kalapácsa: A próféta szóljon belőled!!! De mikor, könyörgöm?!
Majd egy éve plakátolják, konzultálják súlyos milliárdokért a soros terve elleni dolgokat, erre ez a bélféreg bevallja, hogy nincs is soros terv?! Akkor mire ment el az a rengeteg pénz?! Ergo, hazudtak, mint mindig! Ez bőven kimeríti a hazaárulás, hűtlen kezelés vádját! Gratula minden fidesz birkának, hívőnek, hogy egy ilyen aljas, hazug bandával tartanak! Nem igaz, ami itt folyik, de meddig még?! Az ellenzék mit csinál?! Ezt kellene ezerrel meglovagolni!

@cikicakk55: Drágám, csak itt tartanánk már! Életem legboldogabb napja lenne!
tudode
Átlagemberek szintjén ez a SOROS TÖRTÉNET szélhámosság, az ő szintjükön JÁR, meg a SZÁJUK!!!
.
A zemberek EMLÉKEZETE rövid, de a VILÁGHÁLÓ megörökítette, azt, hogy még az ÖRÖMLÁNYOKNAK is becsületükre válna az, hogy milyen GÁTLÁSTALANOK a korábbi KITARTÓJUKHOZ:
.
Egy kis összefoglaló dióhéjban:
.
---- A Fidesz és a Soros-támogatások
-----Külföldi pénzből fölépítve
magyarnarancs.hu/belpol/kulfoldi-penzbol-folepitve-103487
.
----- Ennyit kapott Sorostól Orbán és a Fidesz, mikor igazán kellett
magyarnarancs.hu/belpol/ennyit-kapott-sorostol-orban-es-a-fidesz-mikor-igazan-kellett-103546
.
Féltékenyek ezek, v mi a gázgéza nem csak Sorosra, Simicskára is, mert befagyott az INGYEN LÓVÉ???
papa.49
@Desischado: Azt mondják ,,minden könyvnek van utolsó lapja,, ennek is lesz !!!
kiscsillag66
@justhpeter: Már régen! Ahogy itt a fotón kinéz, nem merem leírni, minek látom.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.