A friss kutatás azt mutatja, hogy ha holnap lennének a választások, épphogy bekerülnének a parlamentbe a szocialisták.

A Nézőpont Intézet legújabb közvélemény-kutatása szerint azt MSZP-t már csak a lakosság 5 százaléka támogatja, már ami a teljes népességet illeti. Ez épp hogy csak a parlamentbe jutási küszöb, ilyen mélyen még nem volt a szocialista párt. Ebben a kategóriában a Fidesz 31, a Jobbik 10 százalékos népszerűséget tud felmutatni. A DK-t a lakosság 4, az LMP-t 3, a Momentumot és a Kétfarkú Kutya Pártot pedig 2-2 százalék támogatja – írja az index.hu.

Bejutási küszöbön billeg az MSZP

Molnár Gyula, az MSZP elnöke (Fotó és nyitókép: MTI/Varga György)

Mint a Propeller arról beszámolt, a Tárki kutatása szerint a kormánypártok egyre erősödnek, az MSZP a teljes lakosság körében 8, a pártválasztók körében 12 százalékon áll.

27 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Molnár Gyulát 2013-ban hivatali visszaélés miatt letöltendő börtönbüntetésre ítélték, mivel polgármestereként pályáztatás nélkül adott el egy telket a Kopaszi-gát mellett Leisztinger Tamásnak, aki támogatta a kampányát. Egy évre rá felmentették az ügyben. Nemrég derült ki, hogy az ingatlan véletlenül Orbán Viktor legjobb barátjánál, Garancsi Istvánnál landolt, aki a hozzávágott 16, 5 milliárdos Eximbank hitelből fejleszti éppen a luxuslakóparkot. Apropó Leisztinger zárójelben: áprilisban készült az a történelmi felvétel, amelyen Orbán Viktor
a kormánysajtó által következetesen szocialista háttérmilliárdosként, maffiózóként, bűnözőként
emlegetett Leisztinger Tamással látható. A szocialistákkal általában és Molnár Gyulával
speciálisan jó viszonyt ápoló milliárdos a második Orbán-kormány hivatalba lépése után kiszállt
a politikai kavarásokból és beszállt például a diósgyőri labdarúgás finanszírozásába. Közben Molnár Gyulát felmentették a Kopaszi-gátas ügy alól, Leisztingert (aki korábban semmilyen kapcsolatban nem állt a futballal) és Orbánt pedig összehozta a nemzeti sport szeretete. Egy kedélyes fotó erejéig mindenképpen. Ezekhez az információkhoz képest néhány napja Molnár Gyula az MSZP elnöke, akit elhalmoz baráti érdeklődésével az a kormánypárti szócső, amely korábban a hozzá köthető üzletembert maffiózóként és bűnözőként emlegette. Azt is mondhatnám, hogy nincs több kérdésem, mert mindent értek. Például azt is, ami egyeseknek fura: miért hordozza a tenyerén a megújult MSZP-t a kormánysajtó, miért a sóskáról kérdezik Molnárt és miért nem a korrupció-gyanús ügyeiről. Szerintem ezért.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
karma1
@cikicakk55: A Ketfarku Kutyapart 2014 ota BEJEGYZETT PART, elotte egyesuletkent mukodott. Wikipedia.
En is ugy tudtam, hogy ok mar part. Szerintem az egyetlen part, amelyik non-profitkent mukodne, szuper tarsasag, az elsotol az utolso emberig atvilagithatoak, raadasul ertelmisegiek, de a kozert tesznek.
Ha otthon elnek, akkor vagy a DK-ra, vagy rajuk szavaznek...:o))
bencemacska
@karma1: ma, 05:41
Bizony, 2014-ben jegyezték be, de csak akkor mikor a választáson már - határidő késés miatt - nem indulhatott!
karma1
@bencemacska: pedig akkor mar egyesuletkent leteztek...:o))) Nagyon jo fej Kovacs Gergo,...:o)))Nagyon tetszik, ahogy orban rezsimje be van fosva toluk, es minden erejukkel tamadjak oket...:o(((
bencemacska
@karma1: ma, 12:12
Nem véletlenül kekeckedtek velük a bejegyzés során, egészen addig, míg le nem késték a határidőt!!!
cikicakk55
@karma1: Köszönöm,hogy megerősítetted az elhatározásomat.Azt,hogy egyáltalán eljutottam oda,hogy elmenjek szavazni,neked és még pár embernek köszönhetem itt a propin. Eredetileg a párom és a fiam sem akart elmenni szavazni.Az idősebb fiam Ő elmegy,de azt hiszem Ő a DK-ra szavaz.Nem sűrűn beszélgetünk vele erről,mert az apja nem szereti ha politizálunk.Az idősebb fiam is nagyon haragszik a Fidessre,pedig 3 éve még Ő haragudott rám a legjobban,hogy a FideSSt szidom. Meg kért,hogy legalább olyan oldalon ne tegyem,ahol a vezetéknevünk is fenn van.(facebook,pld.) Akkor még olyan munkája volt,hogy az EU-s pénzek felhasználását ellenőrizte,de elege lett belőlük,mivel vagy megfenyegették,vagy zsarolni,megvesztegetni próbálták.Azóta,már,hogy nem tőlük kapja a fizetését Ő is bátran megszólal.Azt nem tudom,hogy a neten is,vagy csak haveri körben,de nagyon bele tud lendülni.Lényeg,hogy ti értettétek meg velem,hogy ha nem megyek el,akkor az a Fidesznek jelent + 1 szavazatot.Azóta agitálom is az ismerősöket.Szerintem pár embert sikerült már meggyőzni.Na nem feltétlen a kétfarkúra ,mert én csak azt mondom,hogy el kell menni szavazni,ha már az ellenzék ilyen töketlen.
karma1
@cikicakk55: Te egy rendkivul ertekes ember vagy, nemcsak Te es a ferjed, de a Fiad is, aki erejen felul is tanul, dolgozik, segit, - az O hivatastudata rengeteget szamit.
Igen, lehet, hogy meg eleg nehezen rajzolodik ki egy kep arrol, ki lehetne orban kihivoja. Nagyon fontos, hogy minden szavazokorzetben EGY ellenzeki (akar jobbikos is ebben az esetben!) alljon EGY fideszessel szemben! Ha a 106 szavazokorzetbol 70+ szavazokorzetben alulmarad a fidesz - marpedig alulmaradhat, erre boven van jel! -, akkor mar csak 36 helyen gyozhet, ami az ossz szavazatok egyharmada.
Ha ezt kivetitik az OSSZES megjelent szavazo LETSZAMARA, akkor fog kiderulni a legfontosabb arany: a masfel millio fideszes biztosan elmegy szavazni+ a romaniai atszavazo'k ez egy szam lesz, mondjuk OSSZESEN lesznek masfel millioan. HA NAGYON SOK EMBER MEGY EL - mondjuk legalabb 7 millio ember menne el, akkor a fidesz szavazok aranya az osszes leadott szavazathoz kepest 20-22 % lesz, de ha nem mozdulnak az emberek, es mondjuk csak 4 millio ember megy el szavazni, akkor ez a masfel millio szavazat mar azt jelenti, hogy 35 % folotti szavazatot jelent a fideszesek javara, amit egy joerzesu ember nem akarhat.
Ugyanigy lett nekik az 52.7 %-bol 2/3 (ami 66 % lenne), mert az emberek nem mentek el szavazni.
Meg akkor is segit a szavazatod, ha ervenytelen, mert a kihirdeteskor azt fogjak mondani, hogy 7 millio szavazatbol 1.4 millio a fideszre (20 %), es 35 % ment mondjuk egy mszp-dk-Egyutt-parbeszed szovetsegre (ha vegre elhataroznak magukat, hogy egyutt, osszefogva induljanak el!) mondjuk a jobbik kapott 15 %-ot, az lmp 6-ot, az osszes tobbi torpepart egyutt 14-et, es 10 % volt az ervenytelen szavazat. Vagyis ezt kb. ugy kepzeld el, hogyha 20 liter vizbe csoppentesz 5 csepp Domestost, es meglocsolod vele a vitagaidat, akkor azok gyonyoruek lesznek, tehat a domestos hasznos volt, viszont ha ugyanezt egy pohar vizbe teszed bele, akkor megmergezed magad. Tehat kell az elteto viz sokasaga, a sok szavazo..:o))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.