A Szentendrei Rendőrkapitányságon indult eljárás lopás bűntett és segítségnyújtás elmulasztása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt J. József pomázi lakos ellen.

A hivatalos rendőrségi honlap közleménye szerint a 33 éves férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy szombatra virradó éjszaka, egy budakalászi ingatlan előtt leparkolt Suzuki Swift típusú gépkocsit ellopott.

A szentendrei rendőrök adatgyűjtést követően szombat délután megjelentek egy budakalászi háznál, ahol az utcán felfigyeltek a korábban ellopott Suzukira.

Nem elég, hogy ellopta a Suzukit, még neki is hajtott a rendőrautónak

A jármű vezetőülésében helyet foglaló J. Józseffel szemben a rendőrök ekkor intézkedést kezdeményeztek, amelynek során a férfi az egyik rendőrt megütötte, a gépkocsival pedig megkísérelte a helyszínt elhagyni.

A rendőrök elugrottak a jármű elől, ami ezután két leállított szolgálati gépkocsinak ütközve állt meg.

J. Józsefet és a Suzuki utasát – aki előzőleg a rendőröket észlelve kiszállt a gépkocsiból – a helyszínen elfogták, ezt követően a Szentendrei Rendőrkapitányságra előállították. A rendőrök megállapították, hogy a 33 éves férfi ellen a szentendrei rendőrök egy 2017. október 10-én Pomázon történt segítségnyújtás elmulasztása miatt indított büntetőeljárásban elfogatóparancsot bocsátottak ki. A lopott gépkocsiban utasként tartózkodó 27 éves budakalászi férfi szerepét az ügyben a nyomozók még vizsgálják.

J. Józsefet kihallgatását követően őrizetbe vették, az eset további körülményeit hivatalos személy elleni erőszak bűntett elkövetésének gyanúja miatt a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség vizsgálja.

(police.hu)

Cikk- és címlapkép: police.hu

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
cikicakk55
@wagabund: Az biztos,hogy Lázár nélkül Orbánt már rég kivégezték volna. Jó párszor Ő dumálta ki a szarból és jó párszor csak ő tudta megfékezni az ámokfutását. Legalább is lassított rajta egy kicsit. Nem véletlen lépne már le ha tehetné. Nem hülye,tudja,hogy hamarosan már Ő sem tudja a skizofrént visszafogni,akkor viszont megy Ő is a kukába. Ismerem már táskahordozó kora óta. Mindig tudta merről kell Rapcsáknak jópofizni,de arra mindig vigyázott,hogy ne legyen alkesz,mint megboldogult főnöke. Ő volt a város józan szépfiúja.
wagabund
@cikicakk55: hát igen...már Rapcsák is tudta, kit kell maga mellé venni...(azzal együtt, hogy ő is okos ember volt)
cikicakk55
@wagabund: Rapcsák kifejezetten okos ember volt.Még úgy is,hogy elitta a fél agyát sokkal jobb volt a gondolkodása, a logikája sok mostani politikusnál.Ráadásul Rapcsák tényleg a városért volt.Nem szorult rá,hogy lopjon,mert több vállalkozása,céggel is rendelkezett. Én többször is beszélgettem vele,mert a kórházba járt kezelésre,kivizsgálásokra és nem kért a megkülönböztetésből.Emlékszem egyszer ki szóltak a vizsgálóból,hogy " Polgármester úr jöjjön be" és Ő azt mondta,hogy vannak még páran előtte,majd be megy ha sorra kerül. Halála után Lázár is egy darabig nagyon rendes volt,sőt a várossal szemben ma is rendes,de sajnos a FideSS és az egész rendszer amibe belekerült lerontotta a megítélését.
wagabund
@cikicakk55: így van, rendes embernek tartották.(Lázár is az, csakhát a korpa...ugye..)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.