November 6-án indul a hármas metró északi szakaszán a felújítás, Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója szerint csak az utasok kétharmada fog felférni a pótlóbuszokra. A maradék egyharmadnak más közlekedési eszközt javasolnak.

November 6-án elindul a hármas metró (kék metróvonal) északi szakaszának felújítása, a Lehel tér és Újpest-Központ között pótlóbuszok bevetésével próbálja meg az utasforgalmat továbbítani a BKV és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). 

BKV-vezér: az utasok egyharmada nem fog  felférni a metrópótló buszokra

Fotó: wikipedia CC BY-SA 4.0/Kemenymate

Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója azonban az InfoRádió hétfői adásában elmondta, csupán az utasok kétharmada fér majd fel a pótlóbuszokra, a maradék egyharmadnak más alternatívákat javasolnak. 

A hatvan, egy-két éves, csuklós busz a számítások szerint az utasoknak csak maximum 60-70 százalékát tudja elszállítani. A többi utas számára a 12-14-es villamosokat erősítjük meg: hosszabb kocsikkal és gyakrabban fognak közlekedni, illetve lesznek ráhordó járatsűrítések. Mi és a BKK is fog ajánlani alternatív útvonalakat az utasoknak

- mondta el Bolla a műsorban.

A BKV vezérigazgatója arról is beszélt, novemberben milyen munkálatokkal kezdődik a metróvonalon a felújítás.

Megkezdődik az északi szakasz felújítása, a Dózsa György úti lesz az utolsó állomás, ami megújul. Az egész alagútra, Újpesttől Kőbányáig leszerződtünk, tehát le lesz zárva a Lehel térig teljesen a metró, ott megújul a teljes infrastruktúra. Ezt követi a középső és a déli szakasz alagút-felújítása.

A közlekedési változásokról is beszámolt a műsorban Bolla Tibor, az autósokat nem kecsegtette semmi jóval, a Váci úton ugyanis az irányonkénti három sávból egy a pótlóbuszoké lesz.

(A közlekedési változásokról, a lehetséges menekülőutakról ebben a cikkben olvashatnak bővebben.)

Bolla hozzátette: hétvégén és éjjel egészen Kőbányáig, ahol lehet, buszsávok segítik a buszok közlekedését. Főleg az első időszakban közlekedési rendőrök segítik a forgalom irányítását. Plusz a jelzőlámpákat is úgy hangolták be, hogy előnyben részesítse a pótlóbuszokat és a 12-es, 14-es villamosokat.

Bolla Tibor a műsorban arról is beszámolt, hogy hamarosan a kisföldalattin is szükséges a felújítás, öt éven belül le kell cserélni a szerelvényeket, amiket jó lenne Magyarországon legyártani. A vezérigazgató kitért rá, hamarosan újabb villamosokat, CAF-okat szerezhetnek be, de 30 darab buszt is vásárolnak majd a Volántól, minderre pedig van pénze a BKV-nak a metrófelújításra szánt forrás mellett. Arról is beszélt, hogy a villamosvonalakat is fel kell újítani, többek közt a nagykörúti vonalat.

(Címlapi kép: wikipedia CC BY-SA 4.0/Kemenymate)

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Nessy
"Gyalogolni jó"! Régi regény cím, új tartalommal.
Eladott Ország
uploads.disquscdn.com/images/4845fea1bbfd19b4d458850462f8357b9cf930aa4507a0324c2afa62c65d2f6f.jpg?w=480&h=336
Lényegében tehát mindenki hülye, kizárólag Tarlós István helikopter és ebben a BKV
vezérigazgatója maximálisan támogatja a főpolgármestert. A baj az, hogy így működik az egész ország, ahogy a 3-as metró. Pontosabban: így nem működik. Jó sok fakockát, kavicsot és fémlapot kell még kiszedegetnünk az ajtórésből, mire üzemszerűen működni fog. A metró is, az ország is.
Yoda69
Az napi 2-300 ezer ember. I ver fog folyni.
Sámannus
Antigravitációval védekezhetünk a dugók ellen.
tothjani
Nem baj majd gyalogolnak, és tavasszal tapsolnak a kOrmánynak a választáson!
csa-csa
@Eladott Ország: hát még ha 30 évvel ezelőtt megcsinálták volna kevesebből!
justhpeter
Ha már nem férnek fel a buszokra, azért nyugodtan szavazzanak Orbánra és Tarlósra.
Desischado
Óriási. De a stadionokra bezzeg van pénz. Képzelem, milyen jelenetek lesznek, mennyire fognak örülni a hoppon maradt utasok!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.