Összesen 98 ezer, az egészségügyben dolgozó bérét emeli a kormány novembertől, erről Balog Zoltán, a területért felelős miniszter beszélt egy budapesti sajtótájékoztatón.

November 1-jétől tovább emelkedik a mentőápolók, a mentőorvosok, a szakorvosok, az ápolók és a szakgyógyszerészek, összesen 98 ezer egészségügyben dolgozó bére – mondta az emberi erőforrások minisztere kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Balog Zoltán közölte, a szakdolgozók és a mentőápolók bére 12 százalékkal, a szakorvosok és a szakgyógyszerészek bére pedig százezer forinttal emelkedik november 1-jével. A szakvizsgával nem rendelkező orvosok és gyógyszerészek bére pedig 50 ezer forinttal nő. A mostani béremelés az érdekvédő szervezetekkel tavaly kialakított bérfejlesztési ütemezés része – tette hozzá.

Balog: novembertől 98 ezer egészségügyben dolgozó bérét emeli a kormány

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A tárcavezető emlékeztetett arra, hogy a tavalyi 26,5 százalékos és a most novemberi 12 százalékos béremelés után, 2018 novemberében újabb 8, majd 2019-ben egy újabb, szintén 8 százalékos béremelésre lesz lehetőség. Így az ápolók bére 2016 és 2019 között 65 százalékkal fog emelkedni.

Balog Zoltán utalt arra, hogy a mentődolgozók bére ezen az emelésen felül 2018. január 1-jétől további 10 százalékkal nő majd. Hozzátette: ez a mentődolgozóknak 2016 és 2018 között átlagosan 67 százalékos béremelést jelent.

A miniszter példákat említve elmondta, egy több éve munkaviszonyban álló szakápoló alapbére 2010-ben 91 400 forint volt, ez mostanra 183 ezer forintra emelkedik, egy 19-21 éve a szakmájában dolgozó szakápoló alapilletménye pedig a 2010-es 106 ezer forintról, 209 814 forintra nő. Egy nyolcéves munkaviszonnyal rendelkező szakorvos alapbére 2010-ben 156 600 forint volt, novembertől 469 420 forint lesz a bére; egy mentőápoló alapbére 173 756 forintról 263 700 forintra nő, egy mentőorvos alapilletménye pedig 314 ezerről 569 ezer forintra emelkedik.

Balog Zoltán hozzátette: a kormány – szintén november 1-jétől – 33 ezer forintos bérpótlékban részesíti a védőnőket, és emellett dolgozik azon, hogy a munkakörülmények is javuljanak az egészségügyi intézményekben. Ezzel kapcsolatban utalt arra, hogy az elmúlt évtizedek legnagyobb kórház- és rendelőfejlesztése indul el.

A miniszter kifejtette, a kormány eddig 400 milliárd forintot fordított a béremelésekre, de még mindig jelentős lépések kellenek ahhoz, hogy elérjék azt a bérszínvonalat az ágazatban, amely itt tartja a szakembereket.

A béremeléssel a kormány azt szeretné kifejezni, hogy megbecsüli az egészségügyben dolgozókat – emelte ki Balog Zoltán.

(MTI)

(Címlapi kép: MTI/Máthé Zoltán)

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Nagyon be vagytok szarva vándorköszörűs mint látom ))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Equus1
épül nekik stadion is? Fűtött gyeppel. Mert melójuk lassan nemigen lesz már. Hullik a férgese.
justhpeter
Szerintem kamu és csak a választási szavazatszerzés mondatja vele, mert egyébként életében nem volt egyetlen igaz mondata.
ágimami
Ez mind nagyon szép!!! DE!! Sokadszorra kérdezem a KISZOLGÁLÓ személyzet (pl.adminisztrátorok) MIKOR KAPNAK FIZETÉSEMELÉST???
Nélkülük nem boldogulnának az eü-ben (sem)!! Évek óta NEM KAPTAK SEMMIT, csak igérgetést!!:DDD
Lepényleső
Abból a pénzből amit vissza adott a farkas?
quadrocopter
Balog-Pösze-Paraszt minden beígér, csak balhé ne legyen a választás előtt!
Sunyi patkány!
lusta
Tiszta megbecsülés.
2010-ben a 91.400 bruttóból levontak 20.171 forintot.
Most a 183.000 bruttóból levonnak 61.305 forintot.
Tehát háromszor annyit zsebel be az állam, mint 7 éve, pedig a nettó bér még csak kétszeresére sem nőtt.
Ki is jár jól úgy istenigazából?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.