Heteken belül bezárhatják az ország egyetlen felnőtt hospice házát, ahol gyógyíthatatlan, elsősorban daganatos betegeket kezelnek.

A társadalombiztosítástól kapnak pénzt a működésükhöz, de ez a költségeiket felét sem fedezi. A hiányzó 50 millió forintot eddig magánadományokból és egyszázalékos felajánlásokból gyűjtötték, de idén ezekből a forrásokból kevesebb pénzt folyt be.

A Magyar Hospice Alapítvány igazgatója azt mondta az RTL Híradónak, hogy elfogyott a pénzük, és hiába kértek az egészségügyi államtitkárságtól támogatást, még csak válaszra sem méltatták őket.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Ennél embertelenebb dolgot, minthogy még válaszra sem méltatják a kérést, nem hiszem, hogy kulturáltan lehet kommentálni!
Erre nincs pénz! Szerte a határon kívűl mindent, és mindenkit támogat a költségvetésből pártunk és kormányunk, de erre 50 - 100 millió nincs!Túlárazott stadionokra, óriás plakátokra, agyament konzultációra, arra jut! De a beteg emberek utolsó heteit, hónapjait megkönnyíteni, az emberi méltóságát megőrizve engedni eltávozni, segíteni betegen, hozzátartozón, arra nem jut! Ez már gonoszság! Ez valóban sátáni! És mindezt egy állítólagos keresztény kormány, teológiát végzett tiszteletese követi el!
Elnézést a kiakadásért, de 6 évig önkénteskedtem a Hospice házban, tudom miről beszélek.
Bocsánat. :-((((((((((((

kisrigó
@Nessy: Valóban nincsenek szavak ilyen aljas hozzáállásra! Van képük keresztény kormányról hablatyolni, szavazat vásárlásra költeni a milliárdokat, Vietnamban "jótékonykodni, építeni a rohadt stadionokat, amit majd közpénzből fenntartani kénytelenek lesznek, de a nyomorult, beteg emberektől ellopni a pénzt, égbekiáltó aljas bűn! Remélem utoléri őket a sors, a beteg emberek szenvedései is a fejükre hullanak!
Levendula
Az ember esze megáll, a szív megszakad ilyen híreket olvasván. Miért nem nyitja ki a bukszáját a 100 legGAZdagabb??? Gondolom a szó eredete sem véletlen...
Zeta
@Levendula: az állammal kell kezdeni, ahol az adónkat elosztják. Erre nem jut.
Még a keresztényi szeretet jegyében dem.
Nessy
@Zeta: Pont kormányunk volt az, aki keményen megadóztatja az adományokat.
Persze a TAO kivétel. Vállalatnak inkább érdeke pl. a CÖF részére félmilliárdot adni Orbán dicsőítésére, mint ilyen "improduktív" alapítványnak.
eszegfu
Annyit azért tudni kell, hogy a hospice házban ezek a gyógyithatatlan daganatos betegek nem kapnak "kezelést", még egy lázcsillapitót sem, csak fájdalomcsillapitót. Tehát a méltóságteljes halálhoz nem szükségesek a drága gyógyszerek milliárdos nagyságrendben... és még ennyit sem tudnak megadni...szomoru... Az ott dolgozó orvosok, nővérek, tehát mindenki soha, semmikor nem fogadtak el egy fillért sem, de felajánlották, hogy egy asztalon lévő csekkre bármikor feladhatok adományt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!

Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél