Az erdélyi magyar pártok vezetői egybehangzóan elutasítják a határon túliak szavazati jogának megvonására vonatkozó javaslatot. A pártvezetőket a Krónika című erdélyi magyar napilap kérdezte Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke keddi kezdeményezéséről.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke "totális tévedésnek, manipulatív és rosszindulatú akciónak" minősítette Gyurcsány Ferenc felvetését, és úgy vélte: a DK elnöke ismét azt bizonyította, hogy politikai fantáziája és kreativitása korlátozott.

"Ez a kezdeményezés senkinek nincs hasznára, ugyanakkor egy érzelmileg nagyon fontos dologban gerjeszt ellentétet"

- fogalmazott Kelemen Hunor.

Az erdélyi magyar pártok vezetői egybehangzóan elutasítják a határon túliak szavazati jogának megvonását

Fotó: Boda L. Gergely / MTI

Nem tartotta elfogadhatónak, hogy a határon túl leadott szavazatokkal megszerezhető két-három parlamenti mandátum miatt valaki szándékosan akar törésvonalat kreálni az összmagyar társadalomban.

"Nem lehet kétféle állampolgárság, a magyar állampolgársághoz minden magyarnak jár a szavazati jog is. A jelek szerint Gyurcsány Ferenc nem érti a magyar emberek többségének érzelmi és gondolatvilágát"

- nyilatkozta az elnök. A politikus elutasította azt az ellenérvet, hogy aki nem Magyarországon adózik, ne szavazhasson. Butaságnak tartotta, hogy ismét a határon túli magyarokat akarják felelőssé tenni az esetleges magyarországi problémákért. Hozzátette azt is, hogy a kérdést úgy is fel lehetne tenni, mennyit nyert Magyarország abból, hogy több ezer orvos, mérnök, illetve jól képzett szakember költözött oda a határon túlról, aki ott kiválóan megállja a helyét, nálunk viszont nagyon hiányzik. 

A Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke szomorúnak tartotta, hogy a magyarországi baloldal ma sem talál más választási témát, mint a nemzet összeugrasztása és a határon túli magyarok ismételt kampánytémává emelése.

Forrás: MTI 

82 hozzászólásarrow_drop_down_circle

dr. prédikátor
Magyarul is beszélő románok ! A magyar állampolgárságnak nem csak jogai vannak hanem kötelezettség is járul hozzá!!! Pl.élj itt ,adózz itt, termelj értéket itt.Az az éld a mindennapjaidat MAGYARORSZÁGON!!! Akkor majd belepofázhatsz a választásba! De addig amig a mi pénzünkön lébecoltok romániába addig K U S S!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Sámannus
én is szomorúnak tartom a kétharmadra hivatkozást
dr. prédikátor
Magyarul is beszélő románok ! A magyar állampolgárságnak nem csak jogai vannak hanem kötelezettség is járul hozzá!!! Pl.élj itt ,adózz itt, termelj értéket itt.Az az éld a mindennapjaidat MAGYARORSZÁGON!!! Akkor majd belepofázhatsz a választásba! De addig amig a mi pénzünkön lébecoltok romániába addig K U S S!!!
szaboria1
Ugyan titeket csak az érdekel mennyi suskát kapnátok ha tudtok embereket rávenni a szavazásra. Fidesznek nem lenne kétharmada egy vasat sem kapnátok. Mi mikor szavazhatunk nálatok mert ugye ti kormányotok ilyet nem enged. Pedig itt is élnek románok de azok nem szavazhatnak ott mert nem ott laknak.
RonaGyuri
nem az a baj, hogy számítanak ránk, hanem az, hogy követlik is! =))
elnyomott
Én elhiszem, hogy nem csak pénzért, előnyökért szavaznak a határon túli magyar állampolgárok, hanem elvből.
De akkor sem kompetensek szavazni, mert nem itt élnek, nem itt érzik a következményeket.
Ez nem széthúzás, hanem természetes önvédelem, hogy ne akarjon beleszólni a dolgainkba az, aki nem itt él.
És ez vonatkozik mindenkire, aki nem itt él!
cs.n.
"összmagyar társadalom" Miről beszélsz, Hunorka? Kukkants már át ide, még itt sincs összmagyar társadalom, az úgynevezett anyaországban. Aki nem a kormány nótáját fújja, az sorosista geci minimum. Összmagyarság bazmeg. Ezt mikor találtad ki? Esetleg Habonyék súgták? Gyurcsány miatt hisztiztek Erdélyben? Miért, mi a faszt tud Gyurcsány csinálni Erdélyben, vagy Magyarországon? Semmit, bazmeg. Toljátok csak a kiadott fideszes mantrát, nyilván jól megfizetik.
cikicakk55
Azt írja ez a szemét,hogy nem lehet kétféle állampolgárság. Ezek szerint a Romániában élő Magyarok ott dolgoznak,oda adóznak, ott költik el a pénzüket ami ugye megint csak Romániának jó,de nincs Román állampolgárságuk? Na ne már! Akkor adják vissza azt a részt ahol a Magyarok laknak,és akkor jogosan szavazhatnak itthon. Mi lenne ha mi is a Román választásoknál átszavaznánk,hogy az ottani Magyarokat " segítsük" Nem szeretem Gyurcsányt,de ez az egész a FideSS agymenése,miközben a külföldön dolgozó Magyar Állampolgárok szavazati lehetőségét meg ellehetetlenítik. Ha a Romániai Magyarok gerincesek lennének,egy sem szavazna ide. Na de a csuti által a közpénzből való adakozásért még az anyjukat is eladnák. Tisztelet a pár kivételnek.
iluminati
Igen a pénzért követelik a szavazati jogukat..mi utalgatjuk a pénzt nekik mert annélkül is több a minimálbérük mint a miénk de még csak nem is itt költik el magyar termékre...Viszont azok a Magyaroknak kik nyugatra mentek haza lapátolják a pénzt, megnehezítik a szavazást...Addig kavarják a ...t míg egyszer a román kormány kiadja a tűzparancsot...
nemfideszes
Kelemen Hunor pedig ismét bebizonyította, hogy csak a pénz és a hatalom számít, mert a határon túliak szavazatai csak a fidesz "hasznát", hatalmát szolgálják, és persze rajtuk keresztül a határon túli pártokét, akikhez ömlik a magyar adófizetők pénze.
Amúgy a 2/3-hoz 1 mandátum is elég volt 2014-ben, ezért sem kéne elbagatellizálni azt a 2-3 mandátumot!
A határon túli magyarok pedig nem ide, hanem nyugatra mennek dolgozni... más különben nem távol-keletiekkel akarnák megoldani a munkaerő hiányt...
A törés vonalakat pedig már a csuti patkány meghúzta akkor, amikor 2002-ben azt merte kiejteni a pofáján, hogy "a haza nem lehet ellenzékben"...
Arról nem is beszélve, hogy már most is kétféle "állampolgár" létezik, egy aki soha nem élt itt, nem fizetett adót, járulékot, de levélben is szavazhat, és egy másik aki a határon túli magyarok által támogatott kormánynak köszönhetően, nyugaton kénytelen megkeresni a megélhetésre valót, ha pedig szavazni akar, akkor több 100 vagy több 1000 kilométert kénytelen utazni mert ŐK NEM SZAVAZHATNAK LEVÉLBEN!
Pálinkafőző Rézüst
Pénzéhes, baksison megvett gecmarekek. Mondhatnám, hogy orbánrokonok, olyanok is...
Zeta
Kelemen Hunor es a tisztesség? Érdekes ebben jobban egyetértenek , mint az autonómia kérdésében. Csak számolni felejt el , ha a 2/3hoz 1 esetleg 3 szavazatkell, és azt a külhoni magyarok adják , az rengeteget jelent . A fidesznek , mert nyer, a honi magyaroknak , mert nyomorognak! Jövőre a külhoni családok éve lesz, a hálapénzek kiosztásáé , a szavazatokért.
karma1
Ez a hunorka veletlenul ataludt ket es fel evtizedet,... Igen, rettenetesen boldogok voltunk, hogy mar a 70-es evek elejetol jottek csostol a magyarul tudo - vagy nem tudo - romanok, igen mert ok MENEKULTEK a Karpatok Geniusza elol...
Valoban, minden reggel a Moszkva teren rettenetesen sok diplomas roman-magyar vart fekete munkara... Az nekunk akkor nagyon jo volt...
Aztan ez a rengeteg kimuvelt romaniai magyar ertelmisegi ugy huzott el tovabb nyugatra, mint a deli szel... Vagyis a magyaroknak semmi hasznuk nem volt ezekbol a romanokbol, miutan az o nagy reszuk feketen tartozkodott itt, tehat adot akkor SEM fizettek a magyar allamnak. Csak ezt eleg snassz megemliteni egy ilyen fide$$ melletti kirohanasukban...
Itt olvastuk a Propin 2-3 nappal ezelott, hogy Szekelyfoldon 100 helyen is gyujtottak gyertyat Szekelyfold autonomiajaert... Akkor MI VAN??? MAR NEM AKARNAK ONALLO , AUTONOM SZEKELYFOLDET? SAJAT KORMANYZASSAL?
Gyurcsany a Magyarorszagon elo magyarok erdekeit kell ., hogy kepviselje ellenzekben is, es akkor is, ha o jutna a kormanyzasba: a "15 millio magyar miniszterelnoke akarok lenni" cimu lazalom csak antall - es kesobb orban - agyaban alakult ki csak lazalmos utopiakent, aminek semmifele megvalosithatosaga nincs.
Ezek a kettos allampolgar gobek semmi mast nem akarnak, csak mindket orszagbol lefolozni a jot, ami ingyen jar, es sehol sem vallalni semmifele kotelezettseget - erre akarjak megvalositani az autonom Erdelyuket...
kereső
@karma1: nekem,Magyarországon élő,magyar állampolgárnak kötelességeim és jogaim vannak.Sok-sok jogomhoz csak kötelességeim teljesitése után vagyok jogosult/vagy még akkor sem.Akkor miért beszélünk arról,hogy csak egyféle állampolgárság van? A kettős állampolgároknak, akik nem itt élnek, az állampolgálgárságukból fakadóan csak jogaik vannak,kötelességeik semmi?Nincs itt valami ellentmondás?
karma1
@kereső: Bizony, ezt nagyon pontosan latod... De sajnos, errol az a 4 millio ember, akiknek nincs internet hozzaferese, es a mindennapi letert kuzdenek, es remenyuk sincs orban alatt 5-rol a 6-ra jutni, csak a propaganda jut el, ...
orban addig huzogatja a roman allam bajuszkajat, amig nagyon rafarag. Hat meg is fogja erdemelni...
Ludmilla
szemetek,azt hiszik,ha nem szavaznak,nincs alamizsna
Eladott Ország
De könyörgöm az összes még gondolkodásra képes, magát demokratának (ez nagyon fontos!) és normálisnak nevező ember nevében! Mi ez? A 2018-as parlamenti választások előtt néhány hónappal mi a stratégiai elképzelés egy szerzett jog megvonásának lebegtetése mögött?
Milyen racionális cél áll amögött, hogy semmilyen következménnyel nem járó aláírásgyűjtésbe,
adátbázisépítésbe kezdünk, miközben a Kubatov-listát mélyen elítéljük? Mi az, hogy a DK kampányfőnöke úgy harangozza be ezt a nagyszerű kampányfogást (példás bátorságra vall), hogy a Dél-Afrikában, Ausztráliában élő magyarokra hivatkozik – akikről azt állítja, hogy talán soha életükben nem jártak Magyarországon, soha adót itt nem fizettek, és a döntésük következményeit sem viselik -, miközben nyilvánvalóan az erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, vajdasági magyarok jogfosztására irányul az akció? Milyen demokrata az, aki egyébként jogosan hányja naponta Orbán Viktor szemére a parttalan gyűlölködés elszabadítását, a nemzetrészek közötti lövészárkok megásását, miközben ő maga a felületes tudásokat és ellenérzéseket meglovagolva ugyanezt teszi? Milyen demokrata az, akinek a fennálló hatalommal, annak nyilvánvaló politikai haszonszerzésre irányuló nem bocsánatos döntéseivel van vitája, és ezt magyar állampolgárok egy részének jogfosztásával akarja rendezni?
karma1
@Ludmilla: Haaat, azert az benne lehetne a pakliban,... Vagyis en orulnek neki, ha orban annyira bepipulna rajuk, hogy elapasztana a penzforrast...:o)))))
Kulonben pedig van egy olyan erzesem, hogy TELJESEN MINDEGY, hogy hanyan kuldenek vissza es milyen szavazattal: orban ugy manipulalja ezeket a szavazatokat, ahogy akarja. SENKI nem latta meg ellenzeki oldalrol, hogy HANY szavazat jon onnan, es KIRE szavaztak?
Regota mar semmilyen szavazatellenorzo bizottsagban nincs jelen egyetlen ellenzeki sem.
nem tibi
Az erdélyi magyar pártok vezetői egybehangzóan elutasítják a határon túliak szavazati jogának megvonására vonatkozó javaslatot . :-(
Mert jó beleugatni abba ami per pillanat nem rájuk tartozik .
Pálinkás Pál
Sírjatok csak büdös románok,ha bukik a duce,ugrik az ingyen pénz,meg a belepofázás,de továbbmegyek,visszavenni az állampolgárságotokat is,nem érdemlitek meg!!
Pálinkás Pál
@Eladott Ország: No akkor válaszolok neked ...az ukrán román meg felvidékiek,gyakorolják a jogaikat otthon,és ne az én kontómra!!! És elhiszem hogy fáj ez a lépés a fidesznek,mert normális embernek nem tetszik ez a pénzért szavazósdi,mert ne szépítsük ,erről van szó!!!Az meg hogy a határon túli magyar kifejezés lassan az utálat szimbóluma lesz,arról egyedül a fidesz tehet...a sok Parlamentben ülő majom közreműködésével ,aki megszavazta!!!Száz szónak is egy a vége...jól tette gyurcsány hogy ezt bedobta a köztudatba...szerintem sokat hoz neki a konyhára!!!Ha még megspékelni a migráns ellenességgel is,fix befutó lenne!!
nusika
...ha a magyarországi magyar állampolgár, ha nem fizet adót, börtönbe kerül és ezek után még szavazni sem tud. Az erdélyi magyar állampolgárok fizetés ellenében, amúgy is csak a fideszre szavazhatnak a sőrsátorban!!! Nyomják a sok forintot a külhoni szavazóüknak...

inforadio.hu/sport/2017/10/31/tobb_tamogatas_mehet_a_hataron_tuli_futballakademiaknak/
Nessy
Érdeklődve várom a "magyar pártok" véleményét arról, hogy szerintük tisztességes olyan dologról dönteni, amelynek az ódiumát nem viselik?
Vagy van az a baksis, amiért a tisztességet rekreációs szabadságra küldik?
Tessenek otthon dönteni, és megvédeni a jogaikat, teljesíteni a kötelezettségeiket!
Én sem szólok a román belügyekbe!
kulabombaafityiszre
"Az erdélyi magyar pártok vezetői egybehangzóan elutasítják a határon túliak szavazati jogának megvonását"
Na ezt elhiszem neki,elvégre is kell nekik a magyarországról átutalt potyalóvé.
szép új világ
"Nem lehet kétféle állampolgárság, a magyar állampolgársághoz minden magyarnak jár a szavazati jog is."
- a magyar állampolgársággal (az itthon élőknek) járnak kötelezettségek is, erről mi a véleményed tökorrú?
- talán a magyar belügybe nem kellene beleugatni egy magyarul beszélő szőröstalpúnak!
42
Aki magyar...
Ha én magyar lennék...

Mindenki magából indul ki.
Én, ha kint születtem volna, ahogy megnyíltak a határok, egyből ide költöztem volna.
Erdély szép, de már régóta nem magyar terület, és ezután is mindig román terület marad - és ennyi!
Érted, nem magyar, hanem román.
Nekem, magyarként, ha tiszta az út, egy percig sem lenne maradásom román területen!
100 éve magyar volt?
100 évvel ezelőtt Q sok miniden máshogy volt, ami ma már nincs.

Én onnan megyek el, ahova a romániai magyarok még VÉLETLENÜL sem akarnak jönni.
Érted ezt, a valóság súlyát?
Ezek a romániai magyarok SOHA nem akarnának idejönni, mert tudják, hogy itt, köztünk szarul éreznék magukat.

A romániai magyarok megvetik, és elutasítják az anyaországot, nekik csak a pénzünk kell - és ennyi!
Megkapják a Román kormánytól a nekik járót, és még tőlünk is képesek elvenni azt a keveset...
Ezek MINDEN ÉRZELEM NÉLKÜL elviselik, hogy Magyarországon élő gyerekek éheznek, fáznak, nem tudnak tanulni, éhbérből élnek, és idő előtt meghaltnak.

TE, TE ROMÁN GECI, AKI TUD MAGYARUL IS, TE MÁR RÉGÓTA NEM VAGY A TESTVÉREM !!!
42
Én két romániai magyart ismerek, akik idejöttek.
Azt a moslék, szemét viselkedést (magyar családokat tettek tönkre - gyerekeket bántottak, baszd meg!!!, mert csak használják az embereket ezek a geci romániai magyarok, mint a cigányok, aztán szenvelegnek egy sort...

Mostantól, ha látok egy román rendszámú kocsit, kiszállok, és szó nélkül pofán baszlak - csúnyán!

Miért?
Mert egy gyűlölni tudó geci vagyok.
MINDENKIT gyűlölök, zsigerből!
42
A GYŰLÖLETEMNEK NINCS HATÁRA.
MINDENKIT GYŰLÖLÖK, BASZD MEG - MÉG MAGAMAT IS!
mackoka46
Aki nem ebben a szégyentelen botrány országban az ne ugathasson bele az itt élők dolgába.
Csaljon máshogy a csalfa félcigány.
nem tibi
@42: amit írtál az első , részben vállalható .
Én is ismerek egy két agyhalott román- magyart aki átjött és ... de biztos nem tehet róla ,csau régen intézte hogy minél több belsőzseb legyen mert az volt az érdeke. ?
A csaló koldus magyar-román taj paraszt kinézetű tetveket meg gyorsan tüntessétek el a plázák
bevásárlóközpontok parkolójából mert csúnyán ki fogom ütni valamelyiket (mint joshua klicskót) aki zaklat a hülye dumájával és rám akarja erőszakolni a szarját amit idehordott .Szóljon valaki nekik hogy ez már Magyarországon nem divat hogy valaki xart árul egy parkolóban .Bukarestben baxtassa és baxa át fax románokat . .

Köszönettel : Nem Tibi : Magyarország vitathatatlanul a fővárosban született állampolgára .
simmering73
Az erdélyi magyar pártok vezetőit kiaf@sz kérdezte?
bencemacska
Én szeretném látni a listát, hányan szavaznának, ha nekik is saját költségen el kellene elutazni Bukarestbe és a magyar követség előtti utcán sorban állni!
1bitang
@Shikari: Gyurcsány védi MI érdekeinket. Mi -csak mi- döntsünk a saját életünkről.
42
@nem tibi: Bocsánat! De tényleg!
Tudom mit tettek ezek a geci romániai magyarok, tavaly nyáron.
Ezek, ölik a magyarokat. Ezt írd, és mond. Ezek ölik magyarokat, és örökre ölni fogják.
Ezek csak bántani tudnak minket a saját sérelmük miatt.
Írok valami durvát, de igazat: A romániai magyarok bántani akarnak minket, minket Magyarországon élőket.
A romániai magyarok büntetnek minket
Azért, amit el sem követtünk ellenük.
A romániai magyarok UTÁLNAK minket.
Érted ezt?
Akkor miért is szeressük azokat, aki utálnak minket?
nem tibi
@42:Értem persze . Majd utána nézek . V szinű többet tudsz per pill mint én .
Sejtéseim vannak .
nem tibi
@42: A globalizáció teljes elutasításának politikájával sosem lesznek képesek a trianoni revízióra
még tartományi autonomia szintjén sem . Mármint békés úton való megvalósításra gondolok .
Csak meg kell nézni mi van a spanyoloknál ,bár a történelmi előzmény nem ugyanaz ,de a leválni készülő katalán kissebbség vezetői már őrizetben vannak . És ez az eu mondhatni délnyugati stabilnak mondható részén történik .A kimenetele megjósolhatatlan .
egyvandor
Nem értem hogyan hiszik el hogy joguk van más életébe beleszólni.

Én sem szavazhatok pl. a Romániában élő magyarok pártjaira.
Talán nem vagyok magyar?

De ami visz a pálmát, a kutya sem tudja ellenőrizni szavazataikat. Főleg hogy tudjuk, a kinti szervezetek csak a fideszt támogató szavazatok koordinálásában eljuttatásában érdekeltek. Sőt valószínűsíthetően akár a szavazatok eljuttatását akár a szavazók aktív részvétele nélkül is megoldják.
egyvandor
@elnyomott: "Én elhiszem, hogy nem csak pénzért, előnyökért szavaznak a határon túli magyar állampolgárok, hanem elvből."
Én meg azt gondolom hogy gorbánék kellő érdekeltséget teremtettek a magyar választási eredmények befolyásolása érdekében.
A külföldi szavazatok pénzelt szervezetek koordinálják. Minden elemében ellenőrizhetetlen módon.
Tisztességes érzelműek meg fel sem adják szavazataikat.
egyvandor
@cikicakk55: "Ha a Romániai Magyarok gerincesek lennének,egy sem szavazna ide."
Sokuk tisztességes és nem is avatkozik a dolgainkba., de ennek ellenére akár tudtuk nélkül is feladható a szavazatuk. Annak tudatában hogy gorbánék kiknek a zsebét tömik a közpénz terhére, val'szeg nem a fidesz elleni szavazatokat szervezik.
Zeta
Egyöntetüen elutasítják a szavazagi jog megvonását!
Jó pénzért mindent!
egyvandor
@karma1: "Aztan ez a rengeteg kimuvelt romaniai magyar ertelmisegi ugy huzott el tovabb nyugatra, mint a deli szel"
Azok akik meg sikeresen "beilleszkedtek" a magyar politikai elitbe, a zsíros bödön közelébe, maradtak hiszen rájöttek hogy nálunk havi negyvenhétezerből meg lehet élni.
nem tibi
@egyvandor: Ja ! Takarítanak ,szemetet szednek és mosogatnak Londonban .
Nagy karrier befutás a tenyészállat tereléshez képest !
havasigyopár
Román fiatalok átjönnek, öregeket rabolnak ki, vagy megölnek. Lányainkat ellopják, viszik prostinak. Mint a migránsok. Muszáj nekik a fideszre szavazni, mert különben nincs fejkvóta, nincs ingyen pénz és nyugdíj, nincs új iskola és óvoda,nincs stadion, kultúrház, új polg.mester hivatal, beiskoláztatási pénz stb... Az összes kinn élő magyar Nagy púp a hátunkon.
kakaósbögre
namost őszintén.ki a faszt érdekel hogy ezek a Júdások mit utasítanak el?odahaza pofázzatok.
moareka
A határon belüli magyarok meg elutasítják a határon kívüliek szavazati jogát! Érzelmileg, megkapták az állampolgárságot, oszt jónapot!, mit jelent "érzelmileg" bele dumálni oda, ahol mások élnek, adóznak. Ez akkor a más f...val való csalánverés!
Ja, hogy 2-3 szavazatot jelent? ...azzal még a 2/3-adjuk is eldölhet, nem beszélve arról, mit keres az álszent mindenlébenkanál Tókés az EU-ban, a mi országunk képviseletében???
Tessenek szívesek már minket néha megkérdezni, hogy mi legyen ebben az országban...
Nessy
@moareka: Nem kívánsz te túl sokat pártunktól és kormányunktól?
Orbán mindent tud, mint Bukfenc a Csinn - Bumm cirkuszban!
Ő csak arra kiváncsi, amelyik kérdésre igen,vagy naná a válasz!
karma1
@nusika: 16.40-re: De Marko mar nem is az RMDSZ elnoke...! Amikor az volt, akkor bizony orult a baksisnak... Mara egy kicsit valtozott a velemenye...
nusika
@havasigyopár: ...amit nagyon ki kellene hangsúlyozni a magyar népnek, hogy nem kérdezte meg a kormány, hogy fizethet-e a külhoni magyaroknak jutalmat a szavazatokért!!! Most az elküldött levélben lett volna hely erre a kérdésre is!!!
Lepényleső
Én azt utasítom el,hogy ingyenes oktatást,orvosi ellátást,81%-kos utazási kedvezményt,nyugdíjat
kapjon az;aki sem adót,sem tb-t,sem nyugdíjjárulékot soha be nem fizetett az államkasszába,
ráadásul befolyásolni akarja,hogy én éljek mekkora szárba. Vonatkozik ki él vele,mindarra.
herczeg0210
Persze mert kilóra vette meg őket a Magyar mini Szterelnök. Így aztán nem kapnának ingyen pénzt Tőlünk!
Desischado
Ott ugassanak, ahol laknak. Nem itt, a mi bőrünkre csaholjanak a szavazati jogról, ami nem jár nekik, ahogy a sok juttatás sem! Nekik semmi felelősséget nem kell viselniük! Az én, és az itt élő honfitársaim felett ne döntsön egy romániai magyar csürhe!
Ludmilla
ha egy csöpp tisztesség lenne ezekben a szemetekben,elutasítanák maguktól a szavazati jogot...aljas élősködő népség,a történelem során mindig ezt tette,hol a törökkel,hol az osztrákkal,hol a magyarral...Mikor melyik volt kifizetődőbb...
simmering73
Ma reggeli hír (ha igaz). Minden ellenzéki párt elhatárolódott Gyurcsány beszédétől. Ékes bizonyítéka ez annak, hogy mind Orbán tenyeréből eszik. Az egész ellenzék kollaborált a fidesszel ergo nincs ellenzék csak egy multikulti egypárt rendszer. És akkor most csúnya az, ha azt mondom, hogy kivétel nélkül az összes politikust lámpavasra kéne hányni?
laszlobihari
A romániai "magyar" pártok vezetői olyanok mint a meztelen csiga, nyálkásak és gerinc nélküliek!
kereső
@Nessy: megérkezett a válasz a kérdésedre ma reggel.Az ellenzéki!? pártok mind elhatárolódnak GYF-től,és a dk.tól a szavazati jog kérdésében./nem mintha másban egyet értenének-sokszor még magukkal sem./
terlasz
"Gyurcsány Ferenc nem érti a magyar emberek többségének érzelmi és gondolatvilágát"
Gyurcsány érti leginkább, hogy a szavazati jog bitorlás "érzelmileg nagyon fontos dologban gerjeszt ellentétet".
A mi pénzünkön akarják megmondani azt, hogy úgy éljünk, ahogyan nekik a legjobban megfelel, takarékoskodjunk számukra, mert a támogatásunk - Orbánon keresztül - jól jön nekik.
Legyen elég az állampolgárság, mint érzelmi kapocs!
Nessy
@kereső: Miután ez egy konkrét téma, persze hogy elhatárolódnak! Nem mindegy nekik, hogy ha pár képviselőjük bejut a parlamentbe, mennyi dohányt kapnak majd a fidesztől! Isten ments, hogy komoly kérdésben szembe menjenek Orbánékkal!
Eladott Ország
@Pálinkás Pál: tegnap, 16:21 # "az ukrán román meg felvidékiek, gyakorolják a jogaikat otthon,és ne az én kontómra!" Ez idáig rendben is van, és azt is tudjuk, hogy miért lapátolta ki a fidesz a határon túlra, a közpénz milliárdokat, szavazatszerzés céljából. Csak ezt nem a választások előtt néhány hónappal kellett volna felvetni, mert ezzel megint a fidesz szavazóbázisát növeli a Kiszes Feri, ugyanis egy szerzett jog elvételére, erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, vajdasági magyarok jogfosztására irányul az akció és ezt a külhoniak már nem veszik jó néven. Hamarabb kellet volna ezt indítani.
soljanka
És mi közöm van nekem egy Romániában alapított, ott működő párthoz?
Semmi: ezért a véleményük sem mérvadó.
Ha jól tudom az ő feladatuk az lenne, hogy a saját országukon belül képviseljék a magyar kisebbség érdekeit.

Igaza van Gyurcsánynak.
moareka
@Nessy: Igazad van, túl sokat gondolok róluk, pusztába kiáltott szó,amit itt leírunk, mert tesznek rá, nagy ívben... Ha még ezek a "tezsvírek" is ide szavaznak, nézhetjük magunkat újra, évekre
menni fog újra a harács itthon, a milliárdos "ajándékozás" meg a határon túlra...
evacica
@Eladott Ország: Gyurcsány mindég hangoztatta hogy nem ért egyet a határon kívüliek szavazati jogával, th.nem csak most mondja!Egyébként én is és az összes barátom ezen a véleményen van, mi több azok az ismerőseim is akikben van tisztesség és nem M.o élnek ez a véleménye! Mindenki ott szavazzon ahol él és dolgozik és vállalja a szavazatának eredményét is!Teszek az Orbán által lefizetett határon túli pártok vezetőinek véleményére, erkölcstelen ennyi!
evacica
@Shikari: De ATTÓL MÉG LEHET TISZTESSÉGES IS! Már pedig , ha szavaz akkor nem az!Ott szavazzon ahol él és dolgozik!
soljanka
@evacica: Én nem Magyarországon élek és dolgozom.
Viszont mégis úgy döntöttem, hogy bármi lesz, a szavazáskor ott leszek. Lenyomom a 2-szer 10 órát és elmegyek szavazni.
Én legalább ott születtem, az apám-anyám felépítette az országot, én meg 25 évig fizettem az adót.
Remélem sok kivándorolt fog így tenni.
nusika
@soljanka: ...így igaz!!! Máskülönben, Orbán Viktor azt mondja, hogy kintről, ne mondják meg, hogy kit fogadjunk be, de én megtoldanám, hogy kintről ne mondják meg, ne szóljanak bele, hogy ki igazgassa az országot. A déli krónikában, azt mondja a délvidéki párt elnök, hogy segítik és toborozzák a szavazókat a szavazat leadására, azt a 150 ezer embert, akik szavazhatnak!! Adjuk hozzá az erdélyi, az ukrán ... fizetett szavazókat, akkor számoljuk ki, hogy milyen igazságos szavazás lesz a kis hazánkban.Szerintem ez 2-3 %
advocat
Azért egy szót szólhatnának azokért is, akik nem szavazhatnak levélben. Prdig ők is magyarok. De akkor ki nyalna be eléggé??? Hisz nekik még fizet kis korményunk is. Gyerekekként, iskolákért, kórházért, stb.
advocat
Hunor uram! És az egyenlő elbánás, hogy a nyugaton élő magyarok csak a követségen. (Még a burgenlandiak is! Ja. Ausztriában nincs kettős állampolgárság. Csak ott dolgozó magyar.) Ha lenne mivel gondolkozzon!
mackoka46
A nemzethy g€cik jól szétmosták az agyukat. Ezeknek is más f@sza kell csalánt verni.
Gyuri Géderről
Ha valaki itt akar szavazni, jöjjön ide lakni, dolgozzon itt 15 évet, adózzon itt, járassa iskolába a gyerekeit itt, gyógyítassa magát itt, legyen munkanélküli itt, és élvezze szavazatának minden jógát és kötelezettségét.
Ne az én pénzemen ugasson a határon túlról, bármennyire magyar.
Én tisztességes magyarnak gondolom magam, és nincs az a pénz amit, ha a román kormány vagy párt fizetne, hogy állampolgárság fejébe oda szavazzak.
Ez tisztesség és becsület dolga.
szép új világ
Nagy pénzeket kapnak ezek az erdélyi vezetők ha megfelelő számban érkeznek a szavazatok. Ha ez megszűnik akkor elesnek a millióktól, milliárdoktól. Persze, hogy foggal-körömmel és mindenféle ostoba érvvel ragaszkodnak hozzá. Nem mások mint az Orbán banda részei!
Nessy
@Shikari: Más egy komment, ahol ugyan véleményt nyílvánít, de nincs lehetősége az események megváltoztatására, és más egy ellenőrizetlen levélszavazat, amivel választási eredménybe avatkozik tevőlegesen.
A diszkriminációról nem is beszélve! Aki talán sohasem járt Magyarországon, nem viseli a döntésének ódiumát, egy levélben szavazhat, amiért még érte is mennek, aki kint tanul, dolgozik, az követségen hosszas procedúrával.
Nessy
@Shikari: Miután pont a Fidesz kötött együtt működést Farka Flóriánnal, aki jó pénzért "szállítja" a roma szavazatokat, fizeti a határon túli szavazókat, törvényesíti a pénzért vásárolt voksokat a hatalma érdekében, inkább nem minősítem!
De én sem megyek át a szomszédasszonyhoz elsózni a levesét, hogy csak azt ehesse.
evacica
@Shikari: A véleménye kicsi sarkos, mondhatnám rosszindulat és rasszista. Véleményem továbbra is az, hogy mindenki ott szavazzon ahol él és dolgozik, ez persze nem vonatkozik azokra akik kint tanulnak vagy dolgoznak, de itt van az állandó bejelentett lakásuk!
namihami
No lám. A közös kifizetőhely milyen szépen képes egyakólba tömöríteni az egyébként egymást utáló és a másik ellen acsargó potyásokat.
""Életünket és vérünket igen, de a zabot nem.""
Ezt az életszinvonalat saját munkával nem, de honi apanázzsal könnyen meg tudják keresni. És nem akarják elveszíteni. Ezek nem hülyék, hanem erdélyi politikusok. Nem fogják a pénzcsapot önként s dalolva elzárni.
nezelodo
Na ott is beindult a rinyálókórus, a potyapénz elvesztésének az enyhe fuvallatától! Fülelek nyugatra is Burgenlandból nem hallok ilyen sírás rívást, csak röhögést, az állampolgársági és szavazóbiznisz miatt. Ráadásul ugyanúgy beszélnek magyarul mint az őseik, és nem iratkoztak át színtiszta osztráknak, mert magyarnak születtek.
advocat
És ne feledjük. Éppen a külföldön megszerezhető szavazatokkal lett meg a kétharmad. És ezért legyünk nekik hálásak. Mert ők csak az ingyen pénzt kapják, semmiért.
evacica
@Shikar Ezt a kormányt csak a hatalma és a zsebe érdekli! Csak nem érdekelt ön is?
relatív
Senki sem akarja a legkisebb mértékben sem - főleg nem a volt miniszterelnök és a DK - a magyar identitásban bármiféle hátrányt okozni a határon túl élő magyarnak érzőknek.

De a szavazás kétoldalú dolog, csak annak lehet joga arra, akik minden értelemben részt IS vesznek annak következményében IS !!!

Az nem engedhető meg, hogy olyanok határozzanak egy területen élők életéről, akikre a határozat nem vonatkozik !

Ha értelmes egy ember ezt megérti, és a máshol élők életkörülményeibe nem kíván hathatósan beleszólni !

Súlyos tévedés volt - a korábban erősen tiltakozóknak - a szavazati joghoz csatolni a máshol élők kettős állampolgárságát !!!

A határon kívül élők szavazati joga nem egy előny, így annak megszüntetése semmiféle jogsérelemmel nem jár, a felhergelt tiltakozásuknak semmi alapja nincs !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.