Csukás István írót, Kiss Anna költő-drámaírót és Dévényi Sándor építészt tüntette ki a Nemzet Művésze címmel Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia leköszönő elnöke.

A Pesti Vigadóban tartott díjátadón Fekete azt mondta, az alkotók az elmúlt évtizedekben képességeik kivirágoztatásával egyfolytában bizonyították a nemzet iránti hűségüket.

Forrás: 24.hu

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Equus1
most akkor a nemzet iránti hűség után jár a díj? Ki mondja meg, h ki hűséges és hűtelen? A maffia, az aljas, képmutató, haszonleső férgek vagy valaki mások?
Equus1
a gyökerek.
Csukás István:
Dolgozott a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjánál, egy rövid ideig a Munkaügyi minisztérium belső lapjánál, majd később a Néphadsereg című lapnál volt két évig újságíró. Ekkor találkozott Fülöp János íróval, aki a tévé gyerekosztályán dolgozott és „cserét” ajánlott. Így lett 1968-tól 1971-ig a Magyar Televíziónál előbb dramaturg, majd – „lefokozva” – egy akkor indított gyerekhíradó, a Hétmérföldes kamera országjáró munkatársa. Az 1960-as évek közepén Kormos István „csábítására” – akinek később az íróasztalát is megörökölte a Móra Kiadóban – állt rá, hogy gyerekeknek írjon, melyhez szinte egy előjelnek érezte azt, hogy egy napon született Hans Christian Andersennel[5] 1978-tól 1985-ig volt a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó főszerkesztője, azóta szabadfoglalkozású író. (forrás:Wiki)
Kiss Anna:
1957–1961 között a Debreceni Orvostudományi Egyetemen tanult, de tanulmányait félbeszakította. Ezután a Szegedi Tanárképző Főiskolán végzett magyar-orosz szakon 1966-ban, közben 1961–1963 között a Hortobágyon kollégiumi nevelőtanári beosztásban dolgozott. 1963–1979 között Budapesten tanított. 1975-től a Magyar Írószövetség és a Művészeti Alap tagja. 1979-től írásaiból él. 1990-1994 között a Tekintet című folyóiratot szerkesztette. 1997-től az Artisjus tagja lett. 2007 óta a Magyar Művészeti Akadémia tagja.(forrás Wiki)
Dévényi Sándor
1989-ben a Kós Károly Egyesülés egyik alapítója,[1] többek közt Makovecz Imrével, akit mesterének tart. 1992-ben több munkáját is kiállítják a Velencei Építészeti Biennále magyar pavilonjában.[3] 1994-ben a Munkácsy Udvar épületéért Pro Architectura-díjat kapott. 1997-ben a Magyar Művészeti Akadémia tagjává választották.[4] 2002 és 2004 között önkormányzati képviselő volt Pécsett. (forrás: Wiki)
A fiúk szép bajszos, kackiás legények, mint köthelessy koeweer uram... Fontos a külső is a belcsín mellett.
Pálinkafőző Rézüst
@Equus1: Csukás István nagyon rendben van! De akkor miért is vették ki a műveit a "nemzeti" tantervből??? Visszaélnek az ismertségével, és hogy nagyon szereti mindenki, viszont már nem tud reagálni ...:((((

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.