Házi őrizetbe helyezte a Miskolci Járásbíróság azt a kamionsofőrt, aki három halálos áldozatot követelő balesetet okozott kedden Miskolcnál. 

A járműszerelvény kedden a Miskolcot elkerülő 306-os úton egy balra ívelő kanyarban szétkapcsolódott. A pótkocsi nem követte a vontatót, hanem egyenesen haladt tovább a szemből érkezők sávjába, ahol érintőlegesen egy autó oldalának ütközött. Ezután frontálisan összeütközött egy másik személygépkocsival, amelynek három utasa a helyszínen meghalt. A nehézgépjármű az adatok szerint a megengedett sebességnél gyorsabban haladt.

Házi őrizetbe helyezték a miskolci halálos balesetet okozó kamionsofőrt

Fotó: Police.hu

A bíróság figyelemmel volt arra, hogy a gyanúsított körülményei rendezettek és 10-12 éve van nyerges vontató vezetésére jogosító engedélye; több mint egymillió kilométert vezetett balesetmentesen. Mérlegelték azt is, hogy a vontatmány "elszabadulására" vonatkozó szakértői vélemény még nem készült el. A körülmények alapján a bíróság álláspontja szerint a gyanúsított esetében elegendő a házi őrizet alkalmazása az eljárás eredményes befejezése érdekében, de ez a végzés nem jogerős, az ügyész fellebbezést jelentett be, előzetes letartóztatás elrendelését kérve.

(MTI, Police.hu)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Equus1
" Miskolcot elkerülő 306-os úton egy balra ívelő kanyarban szétkapcsolódott." hmm... akkor a pótnak jobbra kellett volna menni, ha nem változott azóta a fizika törvénye... ott meg csapadékvíz-elvezető árok van, hacsak nem építettek rá stadiont.
Az újdondásznak kellene figyelni a részletekre... vagy a lektornak, ha van ilyen. Vagy tökmindegy, mit írunk, csak írjunk valamit...
papa.49
Mi van haver volt a sofőr ???
Három ember meghalt az semmi, ki ellenőrizte a pótkocsit, a gépet, mi az hogy ,,gyorsan ment, a kanyarban,, AKKOR SE KAPCSOLÓDHAT SZÉT !!!
Volt már olyan baleset ahol a gép alászorult a pótkocsinak, mert ,,bebicskázott,, és MÉG SE KAPCSOLÓDOTT SZÉT A SZERELVÉNY !!!
Hol volt az ,.,vészfék rendszer,, ha szétkapcsolódik annak rögtön fékeznie kell, ez már ezer éve így van, azzal mi volt ???
Ez a történet nagyon sok sebből vérzik, csak az biztos hogy három ember meghalt valakiknek a balfaszsága miatt, a hozzá nem értésének okán !!!
fekete
USA-ban 1 e'lete'rt 99 ev jar. Neki 3 X enyi.Hogy ez az urge mar 1 millio km-et vezetett baleset mentesen? NOS? az a dolga a vezetes,Ebol elt ez a !!Meg ha tobb milliot is vezetett jol?
Kit erdekell!Az nem aszt jelenti,hogy mostmar nyirhatom az autosokat elol,hatul!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.