A hatodik állomást is sikeresen teljesítette a világ hét legnehezebb tengerszorosából Mányoki Attila világhírű magyar hosszútávúszó, aki ezúttal a Gibraltári-szorost küzdötte le.

Átúszott Európából Afrikába egy magyar sportoló
Fotó: manyokiattila.hu

A csapatától származó információ szerint a sportember csütörtök reggel rajtolt el, hogy Spanyolország és Marokkó között teljesítse a távot, a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt azonban a tervezettnél sokkal tovább kellett várnia a Tarifában kijelölt startra. Így végül egy másik úszó, az amerikai Zach Margolis társaságában kezdte meg az átúszást a 18 fokos vízben.

Mányoki Attila általában szeret egyedül és a saját tempójában úszni, de erre most nem volt lehetősége, ami annyiból jelentett nehézséget, hogy a kicsivel lassabb amerikait nem hagyhatta el, és nem tudta a saját utazósebességét megfelelően kihasználni – olvasható a beszámolóban.

A táv utolsó harmadában 16 fokra csökkent a víz hőmérséklete, és a szél is felerősödött, de a két úszót ez nem gátolta meg abban, hogy több mint 15 kilométer és 4 óra 9 percnyi vízben töltött idő után sikeresen elérje a marokkói Punta Cires partját.

A célba éréssel a zalaegerszegi illetőségű, 44 éves magyar sportember már hatot teljesített sikerrel a világ hét legnehezebb csatorna-átúszása közül az Ocean's Seven elnevezésű sorozatban. A Gibraltári-szoros után utolsó leküzdendő akadályként az Ír-tengert az Atlanti-óceánnal összekötő Északi-csatorna maradt hátra neki.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nezelodo
@Equus1: De milyen jó, hogy a mi toronymagas IQ-val bíró falusi, Orbán által nevelt migránrettegők nem voltak ott, mert visszahajtották volna a tengerbe, ezt a remek sportolót!
wagabund
..."utolsó leküzdendő akadályként az Ír-tengert az Atlanti-óceánnal összekötő Északi-csatorna maradt hátra neki."...

ajaj...ez lesz a legkeményebb...mindenesetre elképesztő milyen fantasztikus teljesítményre képes.

Őszintén tisztelem ezt az emberi teljesítményét!
Jó egészséget kívánok hozzá!
Equus1
a spanyolok miért nem küldték a mingránsaikat velük?
nezelodo
@Equus1: De milyen jó, hogy a mi toronymagas IQ-val bíró falusi, Orbán által nevelt migránrettegők nem voltak ott, mert visszahajtották volna a tengerbe, ezt a remek sportolót!
Pálinkás Pál
@nezelodo: "Átúszott Európából Afrikába egy magyar sportoló" ..tudsz olvasni???miért hinnék migránsnak,épeszű ember kerüli Afrikát!!!
Equus1
@Pálinkás Pál: miért, milért? Feketék között európai? Az csak migráncs lehet Afrikában. Nem is szeretik őket. Mióta Rhodesia, később Dél-Afrika is belehajtott a demokráciába azóta virágzik, épül, szépül. Az aljas fehér ember csak a vasutat, a közigazgatást, az orvosi ellátást, az ivóvizet vitte nekik. Csuoa haszontalan dolog. Segíj kellene, de izibe.
nezelodo
@Pálinkás Pál: Nem láttad, a legutóbbi migrától rettegő cigányt az elszakadni készülő "Bermuda" térségünkben, és a soványka polgijukat? És még az ép észre apellálsz? Hehehe...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.