Részvénytársasággá lép elő Andy Vajna aranytojást tojó kaszinócége a cég tervei szerint. Két leányvállalata pedig nemrég fuzionált, így kevesebb lesz az adóteher. A főbb adatok változatlanok maradnak a céges közzététel szerint: például a 625 millió forint jegyzett tőke, a 3,3 milliárdos saját tőke is. Csakhogy a tervek szerint a jövőben nem kft. hanem zrt. formájában üzemel majd Andy Vajna filmes kormánybiztos és médiacézár központi kaszinócége a Las Vegas Casino – tájékoztatta a cég a hitelezőit. A társaság tavalyi eredménye után gigantikus, 4,7 milliárd forintos osztalékot szavazott meg az egyetlen tulajdonosból, a luxemburgi Las Vegas Casino s.a.r.l.-ből álló taggyűlés. A Las Vegas Casino Kft. két kaszinóüzemeltető leánycége, az LVC Gold Kft. és az LVC Diamond Kft. szeptemberben olvadt egybe. A Magyar Nemzet szakértői szerint a csoport ezzel milliárdokat spórolhat az eddig két cég után fizetett játékadón. A fúzióhoz szükség volt Varga Mihály gazdasági miniszter...

Forrás: blog.atlatszo.hu
Feltöltő: olivetti
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

olivetti
Még mondja valaki, hogy nem maffiauralom van Magyarországon.
namihami
Úgy látszik, hogy Timike igényei közben nőttek valamicskét és az eddigi apanázs már nem futja a fenntartását.
A szerelem nemcsak vak, de drága mulatság is azon a vidéken.
olivetti
@namihami: Palacsinta sütője is lesz a dologtalan henyének.
namihami
@olivetti: Palacsinta? A fánk is befuccsolt. Marad a házilag ellátható ""papakiszolgálás"". Már ha a Papa egyáltalán igényli még a házikosztot, szimplán az étvágy hiánya okán. És akkor tökéletesen indokolt a sűrű amerikai utazgatás, hogy valaki elfogyassza Timike ""főztjét"".
desiro
Lehet, hogy Timike is csak pénzért kap friss kandurt?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.