A 444.hu egyik olvasója, Richárd szerint a Budai Irgalmasrendi Kórház bejárata előtt egy tolató autó elütött egy idős nőt. A nő nagyot esett, majd miután elterült az úton, a fejéből elkezdett szivárogni a vér. 

A kórházban közölték a tolató autó sofőrjével, hogy hívjon mentőt. Ezután bement Richárd is, hogy kihívjon egy orvost, de ő csak a recepcióig jutott, neki is azt mondták, hívjon mentőt. Ezen felháborodott, és azt mondta, hogy "ez egy kórház, sebészettel, azonnal küldjenek ki valakit".

A beszámoló szerint végül a mentő 13:45-kor érkezett meg, második vagy harmadik próbálkozásra, mert nem találták a címet. Rendőrt a sofőr hívott, a mentő megjelenése után a teljes kórházi személyzet eltűnt. A mentő 14:08-kor ment el a helyszínről, miután kettő pillanat alatt ágyra rakták és biztosították a nénit.

Egy kórház előtt ütöttek el egy nénit, mégsem látták el

Forrás, fotó: 444.hu

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Equus1
ímé a keresztényi irgalmasság. Én azzal mentem volna be, h a néni tömjénzsóti nagynénje. Akkor isten bizonyára irgalmasabb lett volna.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Equus1
ímé a keresztényi irgalmasság. Én azzal mentem volna be, h a néni tömjénzsóti nagynénje. Akkor isten bizonyára irgalmasabb lett volna.
Pálinkás Pál
Nos..ilyen esetben a kórház igazgatót elsődlegesen pofán rúgni...másodsorban feljelenteni kötelező segítségnyújtás vétsége miat!!!
micfild
@justhpeter: ők az irgalmasrendiek.. keresztények. - vagyis annak mondják magukat.
Equus1
@micfild: justhpeter letette a bizonyságot. Tetsalcoatl is bizonyítja, h nem érti!
bencemacska
@Pálinkás Pál: ma, 16:46
Én egyetértek veled, felháborító!
De tényleg nem köteles ellátni!
Equus1
@bencemacska: ne mááár! Mi a fasz van a hippokratészi esküvel???
bencemacska
És ez a kórház egyházi tulajdonban van!
Igaz, hogy ennek a kórháznak az igazgatóját nem régen ítélték el több évre!!!
Aki éppen tömjénzsóti unokaöccse!!!
Nessy
Mielőtt nagyon kiakadtok.
A kórházban nincs traumatológia, nem tudja megfelelően ellátni.
Valóban mentőt kell hívni.
Ott követték el a hibát, hogy nem ment ki egy sebész, és nem nyújtott ideiglenes ellátást.
És mivel baleset volt, a rendőrséget is kellett hívni.
Equus1
@bencemacska: hát ... van még vmi... a kötelező segítségnyújtás elmaradása, ami ab ovo bűncselekményi kategória
Pálinkás Pál
@bencemacska: Sajnos tudom hogy törvény szerint nem...de azért röhejes a dolog...bár szerintem ez sürgősségi ellátásnak minősül,amit ha jól tudom fogadnia kell!!!
Pálinkás Pál
@Nessy: Értelek,tehát ha nincs külön baleseti sebészet,akkor nyugodtan elvérezhet a kórház előtt???Senki nem műtétről beszél,de azért legalább fertőtleníteni ,bekötözni...
bencemacska
@Equus1: ma, 17:43
Bonyolítja a helyzetet, hogy vasárnap van és csak ügyeletes orvos van a kórházban!
Nem tudhatjuk, hogy szóltak-e egyáltalán neki, vagy valaki túlbuzgó volt és intézkedett az orvos helyett!
Persze illett volna legalább a mentők, rendőrök felhívását nekik intézni!
bencemacska
A HVG.hu szerint csúnyább a helyzet :

"Ott guggoltunk a néni mellett, már visszaindultam a kórházba, hogy miért a késlekedés, mire 1-2 perc múlva KICSOSZOGOTT, zsebre tett kezekkel egy középkorú nő fehér köpenyben" - írta.
"Sürgettem, mire megállt, visszafordult felém és közölte: 'Nyugalom, nyugalom, jön az orvos, jön, itt vagyok' - írta a férfi.
A mentő viszont nem találta címet. Ez sem hihető, mert olyan nincs, hogy nem ismerik a kórházak címét!
advocat
Irgalmasrend? Keresztények? Ha ezt Jézus Krisztus látta volna, biztos megtagadta volna tőlük azt a jogot, hogy magukat kereszténynek nevezzék. Szégyeljék magukat!
Lepényleső
Az irgalmasok nem ismerik Hippokratész esküjét,tehát nem irgalmaznak.
olivetti
Irgalmasrendi halálfasza, munkaundorral. Aljasok.
papa.49
Hányingert érzek, igen erőset legszívesebben leokádnám az egész fütyiszbagázst, mert ez az ő saruk !!!
szaboria1
@bencemacska: Tévedsz baleset esetén köteles.
szaboria1
@bencemacska: Ne keverd nem a Zsoti é hanem Mikoláé.
namihami
Úgy kell neki. Legközelebb majd a Péterfy vagy az István Kórház előtt üttesse el magát.
Ez volt a tanulópénz.
bencemacska
@szaboria1: ma,06:09
Igazad van tömjénzsóti nem Mikola! Köszönöm a helyreigazítást!
Ezt a két szemét alakot sikerült "egyesítenem"!
Ott egyesítettem őket, hogy Mikola jósolta a 20 év biztos kormányzást a határon túliak kettős állampolgársága esetén, tömjénzsóti meg a kettős állampolgárok gyűjtője.
( Valószínűleg Szilin keresztül egyesültek nálam!!!-:))))
bencemacska
@szaboria1: ma, 06:08
De hogy miért nem ők hívtak mentőt azt még mindig nem értem. Akkor egyértelmű lett volna a cím is meg talán a diagnózis is!
És nem is vasárnap történt, hanem még pénteken! Tehát nem csak ügyeletes orvos volt. Olvastam már olyant is, hogy kiment az orvos, de csak messziről nézte meg a balesetest!
szaboria1
@bencemacska: Sajnos ma itt tartunk. Semmi jóra nem számíthatunk.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.