Már csak kevesebb mint egy évük maradt a diploma megszerzésére azoknak a hallgatóknak, akik 2005 előtt kezdték meg felsőoktatási tanulmányaikat, és bár megszerezték az abszolutóriumot, még nem államvizsgáztak le – írja hétfői számában a Magyar Hírlap.

A lap érdeklődésére az Oktatási Hivatal azt közölte, hogy összesen 15 472 olyan hagyományos egyetemi vagy főiskolai képzést tartottak idén október végéig számon, amelyen a hallgatók egykor megszerezték az abszolutóriumot. Az érintetteknek a felsőoktatási törvény 2018. szeptember 1-jéig ad lehetőséget a kimeneti vizsga letételére és az oklevél megszerzésére.

Körmükre ég az államvizsga azoknak, akik 2005 előtt kezdték el az egyetemet

Korábban nem szabták meg, hogy mennyi idő telhet el maximálisan a végbizonyítvány megszerzése és a záróvizsga között. Egy két évvel ezelőtti törvénymódosítás nyomán azonban szigorodtak a szabályok, így most már az abszolutórium után két éven belül meg kell szerezni a diplomát a felsőoktatásban tanulóknak.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: Youtube, illusztráció

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.