A legnagyobb adósokon összesen 27 milliárdot hajtana be a NAV, a rekorder magánszemélyen 1,2 milliárdot, két cégen pedig több mint kétmilliárdot keresnek.

Visszakerült a NAV szégyenlistájára Gáspár Győző: az adóhatóság 24,3 millió forint adóhiányt és 34,1 millió forint bírság- és kamattartozást állapított meg vele szemben – írja a napi.hu.

Gáspár Győző visszakerült a NAV feketelistájára

Az új listán azoknak a magánszemélyeknek és vállalkozásoknak a neve olvasható, akiknél, illetve amelyeknél a NAV jogerős határozatban jelentős összegű adóhiányt állapított meg az idei harmadik negyedévben – ez magánszemélyeknél 10 millió, cégeknél 100 millió forint feletti adótartózást jelent.

Az énekesként és tévéshow-szereplőként ismertté vált Gáspár Győzőt és társait a sajtóhírek szerint 50 milliós költségvetési csalással gyanúsítják. A NAV pénzügyi nyomozói áprilisban tartottak Gáspáréknál házkutatást – salgótarjáni, nógrádmegyeri és budapesti címeken –, amelynek során luxusautót, aranyékszereket és pénzt foglaltak le. Az egyik gyanúsított a család román cégének bankszámlájáról 50 millió forintot költött magára, ezért sikkasztás miatt is felelnie kell – írja a Bors korábbi cikkére hivatkozva a gazdasági online lap.

A NAV nagyadósokat felsoroló listáján 90 cég és magánszemély neve olvasható jelenleg, egy-egy adózó neve akár többször is. Tőlük összesen 13,5 milliárd forint adót követel az adóhivatal, továbbá 14 milliárd forintnyi bírság és kamat megfizetését.

A vállalkozások tevékenysége jól mutatja, hogy mely területek kitettek az adóvisszaéléseknek. Az élbolyban főként nagykereskedelemmel foglalkozó cégeket találni, van köztük fém és érc, gabona, zöldség és gyümölcs, cukor és édesség, számítógép-szoftver és irodagép, valamint vegyes termékkörű ügynöki nagykereskedelmet folytató vállalkozás.

(napi.hu)

Cikk- és címlapkép: Youtube

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
íhogy került le róla, akár egy pillanatra is?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
elnyomott
@colibri: - sajnos, én sem tartom lehetetlennek. :(
wagabund
a nője fenyegetőzik, mert a baltaarcú férjét kitessékelték egy új kávézóból...csak öt ezret akart otthagyni kávézás gyanánt, de az sem kellett a tulajnak...-morfondírozott a nej...de majd ő megmutatja...

az anyátok picsáját...tessék befizetni azt a qurva adót...
Clavigo
" Jaooóóó helyen van az a pénz"...Szakadt volna a nagymutterodba a fejed,,more.
quadrocopter
Há' tezsvírem, ebbű ecce' sittkó lesz!
nezelodo
@bakcsubakka: Igazad lehet, suba subához, guba gubához. Ne csak a Rasi álljon mind a száz lábával az adózók lábán, elfér rajta még ez a dakota is a retyerutyájával is.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.