A volt miniszterelnök az Indexnek adott interjút, amelyben elmondta, hogy jövőre Orbán győzni fog a választásokon, csak a Fidesz többsége a kérdés. 

Medgyessy Péter szerint Orbán sikerének titka, hogy sok mindenre ráérez abból, ami a világban körülöttünk folyik, például a migrációs válság kezelését vagy a közmunka programot jónak tartja a volt kormányfő. Medgyessy elismeréssel illeti, hogy Orbán kerítést épített a határon, ő maga is felhúzta volna a kerítést, ha ő a miniszterelnök. Azt is elmondta, hogy az ellenzék nem nyújt valódi alternatívát, az MSZP-s vezetőket régóta a középszer jellemzi.

Medgyessy Péter szerint csak Szél Bernadett küzdhet meg majd Orbánnal

Fotó: Kovács Attila / MTI

Egyvalakit lát, aki kinőhet, és sikerrel küzdhet meg Orbánnal: ő Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje.

Jó a kisugárzása. Nyitott ember, megnyerő személyiség, és egy új légkört, levegőt tud hozni, mert egy nő másképp látja a világot, és Magyarországra nagyon ráférne, hogy egy nő, egy asszony vezesse. Ez a férfias, macsó hadakozás egy idő után unalmassá válik, és az emberek így el is veszítik a politika iránti érdeklődésüket. Szél Bernadett jót tenne az országnak.

– mondta az LMP-s jelöltről az MSZP egykori miniszterelnöke.

Medgyessy Péter azt is elmondta, hogy ha a baloldal győzni akar, össze kell fognia a Jobbikkal. „Ha van egy közös minimumprogram”, a közös kormányzást is el tudja képzelni.

Forrás: Index.hu

44 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Edmond Dantes
...mondta Medgyessy,majd Szili Katalinnal a karján tovább sétált a következő nyilatkozat helyszínére,az Origóhoz.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
tudode
Az az ARÁNY, amelynek matematikai valóságtartalma nincs, csak a VÁLASZTÓJOGI törvényükbe besuvasztott un. GYŐZTESKOMPENZÁCIÓ eredménye lett az a 2/3-ad, amelynek az eredményét ÉREZZÜK NAPONTA BŐRÜNKÖN:
.
Lássuk csak a szakerek utólagos MEGÍTÉLÉSE szól
.
--- A győzteskompenzáció alkotmányosságáról
arsboni.hu/a-gyozteskompenzacio-alkotmanyossagarol/
.
""" A pozitív töredékszavazatok megítélése az egyenlő választójog tükrében
Mi is az a győzteskompenzáció? Milyen hatással van a választási eredményekre? Milyen érvek szólnak mellette és ellene? Cikkünkben a töredékszavazatok hatásai és az egyenlő választójog elve közti kapcsolatot járjuk körbe.
.
Következtetések:
---- KÜLÖN ÉRDEKESSÉG, HOGYAZ ÁLTALA PÉLDAKÉNT IDÉZETT OLASZ KOMPENZÁCIÓS MECHANIZMUST IDŐKÖZBEN AZ OLASZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG ALKOTMÁNYELLENESNEK MINŐSÍTETTE.
.
--- ITT „SÁNTÍT” ÁDER ÉRVELÉSE, MIVEL ELTEKINT ATTÓL A TÉNYTŐL, HOGY AZ EGYÉNI KÖRZETBEN GYŐZTES MÁR MEGNYERT EGY MANDÁTUMOT PÁRTJA SZÁMÁRA.
.
Félelmetes belegondolni abba amilyen módon meglett vezetve az ország azzal, hogy az ALAPTÖRVÉNYTŐL kezdve a sarkalatos törvényekig semmis lehet egy DEMOKRATIKUS KORMÁNY működésekor, mert cinkelt kártyával hozták össze a 2/3-ot, amellyel úgy játszanak, mint a CICA AZ EGÉRREL.
.
Az előzményekről nem is szólva:
.
--- Kivették az alkotmányból a Horn Gyula négyötödös szabályát
www.vg.hu/kozelet/kivettek-az-alkotmanybol-a-horn-gyula-negyotodos-szabalyat-318855/
.
.Amely összefügghet azzal, hogy
.
2012. március. 07. 20:50 ITTHON
---- Vörös Imre: alkotmányellenes puccsal élnek Orbánék?
hvg.hu/itthon/20120307_voros_imre_essze
.
Így állnak a SAJÁT LÁBUNKON, oszt' jó napot!
tudode
Jav.
.
Lássuk csak a szakemberek utólagos MEGÍTÉLÉSE szerint:
.
Yoda69
Hat, meggyesi, ezert kar volt felszolalnod.
Total rosszul latod a helyzetet, mint altalaban mindig.
A legnagyobb hibad azonban az volt, hogy ME-kent nem szamoltattad el a fideSSt azert amit 98-02-ben tettek. Akkor meg mindig bortonben ulnenek, igy viszont ok bitorolojak az orszagot, amihe most te is lovat adsz.
Katalina62
Medgyessy Pétert úriembernek hittem! Tévedtem! Kicsinyes, gyűlölködő!
nemfideszes
Mit is lehetne mondani egy olyan emberről, aki azoktól kapott és fogadott el állami kitüntetést, akik korábban mindent megtettek azért hogy lejárassák és megbuktassák.
Zeta
Mondott már olyat is, hogy jó a fidesz politikája! Inkább hagyjuk.
Edmond Dantes
...mondta Medgyessy,majd Szili Katalinnal a karján tovább sétált a következő nyilatkozat helyszínére,az Origóhoz.
Eladott Ország
III/II-es, D-209-es kódszámú ügynök SZT-tisztet meg kár, hogy nem Szibériában oldotta meg az idő, egy málenkiíj roboton.
Lóf*szt neked, meg a halántékodra vizes borogatást.
Eladott Ország
Erről is pofázzál, te szarházi: Medgyessyné Csaplár Katalin magánbankszámláján kötött ki annak az 597 ezer eurónak a nagy része, amelyet a Medgyessy Péter korábbi miniszterelnök érdekeltségébe tartozó AssistConsult Kft. 2007-2008-ban tanácsadásért kapott a korrupciós vádakkal illetett Alstom francia járműgyártótól.
peterkelemen
Igaza van? Igen igaza van. Ezt pofázom: totális összefogásra lenne szükség amiben igenis a Jobbik is benne van.
Sámannus
Ez a fószer már saját maga alá trágyázik.
peterkelemen
Medgyessyt totál felesleges összehasonlítgatni másokkal, mert ő egy európai ember míg a többi aljas gazember, akiknek az Iszlám Államban lenne a helye nem Magyarországon. Lopásokat meg emlegetni pláne felesleges, mert annyit amennyit Orbán és bűnbandája csak ezidáig összelopott SOHA nem volt és példa nélküli. Orbán múltja meg mi? KISZ-titkár és besúgó volt.
bencemacska
Szezonja van a III/ akárhányasoknak? Egyre többen bújnak elő valahonnan!
quadrocopter
Szóval mennyit is kaptál ezért Medgyessy?
cikicakk55
@peterkelemen: Az,hogy Orbán lop,még nem mentesíti Medgyessyt az Ő lopásai alól.Nem az a lényeg,hogy melyik mennyit lopott.A nép egyszerű tagját már 100ft-os lopás miatt is meghurcolják.Az sem lényeges,hogy most igaza van vagy nincs.Akkor kellett volna neki okosan gondolkozni és a közvagyon védeni,mikor rajta múlott.Mit tett? Ő is vissza élt a nép bizalmával,ugyan úgy,mint ahogy Orbán vissza él. A jobbik ha úgy is csinálná,mint ahogy mondja,nem lenne rossz,csak nem volt az annyira régen,mikor Vonáék még egész más oldalon voltak. Így viszont hiteltelen épp úgy mint a többi olyan politikus,amelyik a szerint váltogatja a párt függőségét,amelyik jobban fizet,vagy melyiknél többet lehet lopni. A 28 év összes politikusa mehetne Szibériába,
maci0427
A Jobboldal sikere az,hogy a baloldal béna ! Szél -t meg elfújja a szél ! Ki ő egyáltalán? Tolják előre a béna férfiak,azt hiszik,hogy neki jobban hisznek és szimpatikus lesz ! De ez nem társkereső műsor,hanem kőkemény politika !
Béla333
Soha nem gondoltam volna, hogy Medgyessyvel bármiben egyet tudok érteni, de szerintem ezt jól látja: az ország zsákutcából való kilábalására az LMP és egy Szél kormány lehet a megoldás!
peterkelemen
@cikicakk55: Látom nem értetted meg, mert nem is akarod. Medgyessy mondandójának lényege: TOTÁLIS ÖSSZEFOGÁS. Aki ezt ellenzi vagy megkérdőjelezi az egyértelműen Orbán mellett van még akkor is ha ezt nem képes felfogni.
Béla333
Környezetemben egyre többen mondják azt, hogy Szél Bernadett szimpatikus nekik, szívesen látnák 2018 tavaszán nyertesként!
Ha végig nézünk a felhozatalon, szerintem is ő/ők lehetnek a remény a kilábalásra!
idppp
Medgyessynek nem tett jót az idős kor! Lényegesen hülyébb, mint fiatal korában, pedig akkor sem az eszéről volt híres!
Béla333
Milyen elegáns a DK-sok reakciója: ha Medgyessy Szél Bernadettet tartja a legjobb Orbán kihívónak, akkor rögtön lehülyézik, szenilisnek állítják be, de ha Gyurcsányt dícsérné (ami ugye az előzmények miatt kizárt!), akkor rögtön az igazság forrása lehetne.
Szokásos DK-s reakció...
division
Nem is gondoltam hogy ennyire józanul tud gondolkozni ez az ember, le a kalappal!
karma1
Hiaba lenne Szel jo ME jelolt, - o is maximalisan tartja magat a partja velemenyehez (esetleg schiffer utasitasaihoz) - mert meg van kotve a keze, a partja altal is.
Felek, hogy ot azert preferaljak a fatoku ferfiak, hogy legyen, aki elvigye a balhet, ha valami nem jon be, es mivel o no, kisebb vesztesegnek fogjak tartani.
Ne legyen igazam, de botka akarmennyit is kapott, maradt egy vezerbika, mig szegeny Szelt le fogjak irni, ha valami nem ugy sikerul, ahogy az LMP szeretne...
Medgyesire meg raferne egy demencias kezeles, bar mar tul keso...
Sajnos, a Jobbik meg nem adott tul sok bizonyitekot a neppartosodasra, meg mindig meghatarozo bennuk a 64 varmegyes toroczkai, meg a tobbi fanatikus jobbos, meg nem tudnek hinni bennuk, de valoban ossze kellene veluk is fogni, ha VALOBAN orban megdontesere torekednek.
karma1
@peterkelemen: Nalunk most lepett eletbe ujra 9 ev utan a munkasparti kormany, egy 38 eves novel az elen, a holgy hasonlo jokat tuzott ki celul, (2 hettel ezelott iktattak be), tegnap volt az elso parlamenti ules, es mar botrannyal kezdodott a nap.
A volt miniszterelnok - aki most annak ellenere ellenzekbe kenyszerult, hogy 44 %-osan magasan ok gyoztek a valasztasokon -, szepen elmondta az egyperces felszolalasaban, hogy "Bar ma van az elso parlamenti munkanapja az uj kormanynak, de maris sikerult bedonteni a dollart, es 680 millio dollarnak a seggere verni", mert a holgy be ohajtja tartani a valasztasi igereteit. (Amikben tobbek kozott az is szerepelt, hogy az elkovetkezo 10 evben SZAZEZER hazat fog felhuzni, hogy a fiataloknak is legyen azonnal lakhatasuk! Ez olyan irrealis szam, hogy erre mar csak legyinteni lehetett, dehat valamibe ennek a csajnak is bele kell buknia.)
Vasarnap mar jart Ausztraliaban, ahol sikerult azonnal osszevesznie az ME-vel, - szoval, jo egy noi vezeto, de talan nem ebbol a korosztalybol.
Sokkal jobb volt Helen Clark, szinten munkasparti, amde 20 evvel idosebb kiadasban, tobb gyakorlattal,
terlasz
Vicces ez az ember! Azt képzeli, hogy néhány százalékos párt jelöltjéből min. elnök lehetne úgy, hogy senkivel nem hajlandó szövetkezni. Egyértelműen Orbán szekerét tolják. A szóvivőjük, Mariska fia kijelentette, hogy ha nem tudnák legyőzni a fideszt, akkor inkább maradjon a 2010 utáni világ. A báránybőrbe bújt farkast pedig inkább hagyjuk...
Desischado
Kedvelem Széll Bernadette-t, de nem tartom jó alternatívának. Szerintem nagyobb a kabát rajta, mint amit fel tud venni. A jobbikban nem bízom, báránybőrbe bújt farkasok. De kell az összefogás, mert ami most megy, azzal csak orbán szekerét tolják, sajnos.
Pálinkás Pál
@Béla333: Hol mondják neked??? Az LMP pártgyűlésen???Szél egy női orbán klón...elég megnézni az utóbbi időben leadott nyilatkozatait...ugyanúgy az egybiteseknek beszél ,mint a csúti!!! az értelmesebbje csak szánakozik rajtatok..
1magyar
Nagy küzdelem nem lesz, Orbán győz. Egyébként is fiatal.
Veleda
Na úgylátom, összefújta a szél azokat akik összetartoznak.
magyarbakancs
Sajnos tényleg nem való volt miniszter elnöknek Megyessy .
Szeles Bernadett mint miniszterelnök?
Ez maga a megvalósult semmi.
Béla333
Szél a leginkább megfelelő az ország jelenlegi állapotában.
Bízni kell abban, hogy képes lesz megállítani a mérhetetlenül nagy korrupciót, el tudja számoltatni a lopós politikusokat, helyes pályára állítja a gazdaságot és kihúzza az országot abból a katyvaszból, ahová az elmúlt évtizedekben rajtunk uralkodó kormányok lökték.
Persze ez támogatás nélkül nem megy!
relatív
A nagyon elfogult - sértett - emberek véleménye nem szélesíti, hanem éppen szűkíti a vélemények skáláját, és csak félrevezető lehet.

Egy közösség - ország - csak a minél szélesebb kör érdekében hozott döntések mentén működhet elfogadhatóan...

A jelenlegi magyar helyzet pedig a változást igényli elsöprő többségben ( mert a most valamilyen egyéni érdek okán nem érzik ezt sürgetőnek, azok IS egy kellemesebb közéletben éreznék jobban magukat ! ), így annak megvalósítása - a lehető legkisebb döccenővel - a következő választások egyértelmű voksolásával valósítható meg, és nem a széthúzásra törekvő egyéni érdekek megvalósítása során !
Sámannus
Egyedül Bertalan segített neki kimondani, hogy útelágazódáshoz értünk.
kiscsillag66
Eleinte szimpatikus volt, de amióta miniszterelnök jelölt, nagyon megváltozott, máris miniszterelnöknek hiszi magát. Arrogáns lett!
peterkelemen
Orbántól bárki különb és jobb. Aki ezen filozofál az Orbánt és bűnbandáját segíti a további népnyúzásban és milliárdos összegű lopásokban.
Sámannus
@peterkelemen: pontosan így látom, de van aki szeretné őket pótolni, csak ők nem tértek át a latin betűkre sem. Székely rekedésben szenvednek.
evacica
@kiscsillag66: Sajnos ő is azok közül való akik úgy gondolják, hogy a bölcsek köve az ő kezükben van. Nem tetszik,mert ő is pártjával a saját maga és pártja érdekét helyezi előtérbe az országé előtt, s egy jó vezetőnek kompromisszum képesnek kell lennie!
Béla333
Ha az LMP és annak a politikusai a saját önző érdekeit helyezné előtérbe és nem az ország érdekeiért küzdenek, akkor besimult volna az összeborulók közé azért a néhány biztos befutó helyért.
De ők nem ezt tették! Ők elutasítják azokat, akik szétlopták az elmúlt évtizedekben az országot. Nekik az ország érdeke fontosabb, mint amit más pártok vezetőjénél láthatunk: ahol ők saját magukat nyomják előtérbe, a legfontosabb ezeknek az ál demokratáknak az, hogy milyen pozíciót foglalnak el a nem létező húsosfazék környékén.
Kompromisszumot meg azokkal lehet kötni, akikkel alapvetően azonos nézeten vagyunk, max. csak kis dolgokban van nézet különbség. A lopás, a közpénzek lenyúlásának a megítélése nem ilyen "kis dolog"!
Az meg hogy Szél Bernadett határozott véleménnyel rendelkezik: még jó! Ha nem ilyen lenne, akkor nem is lehetne miniszterelnök jelölt!
Hajrá LMP, csak így tovább!
bencemacska
Medgyessy szerint az ellenzéknek “nincs olyan arca, aki mellé oda lehet állni, akitől inkább vennék használt autót, mint Orbántól.”

Értsd: Medgyessy inkább Orbántól venne használt autót, mint az ellenzéktől.
Nemcsak Laknernek nyílik ki a bicska a zsebében!
kiscsillag66
@evacica: Igazad van, ezek az emberek csak saját magukkal törődnek. Jó, ha egyáltalán bekerülnek a Parlamentbe.
vukkocska
Széll Bernadett soha nem lesz miniszterelnök. Szilivel is elhitették, hogy lesz belőle köztársasági elnök, s a sikertelenség után átvonaglott a Fideszhez.
KisGenyo2
- Honnan tudod, hogy egy politikus hazudik?
- ???
-Mozog a szája!
XD

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.