Bűncselekmény hiányában minden vádpont alól felmentette Dr. Katona Andreát a Kúria. A nő 2012. december 7-én sodort el egy motort a Kolosy térnél, a motor két utasa közül az egyik belehalt a sérüléseibe.

A Kúria kedden bűncselekmény hiányában felmentette Katonát, akit korábban azért vádoltak meg, mert autójával üldözőbe vett motoros tolvajokat, és közülük az egyik eközben meghalt.

Meglepő ítélet: felmentették a tolvajok üldözése miatt elítélt nőt

Fotó: Mohai Balázs (MTI)

A tényállás szerint a tolvajok 2012 decemberében a fővárosi csúcsforgalomban, a piros lámpánál álló nő autójának ablakát bezúzták és elragadták a táskáját. A nő az autójával üldözőbe vette őket, és eközben a motor felborult, az egyik tolvaj pedig meghalt.

A bíróságok korábban első fokon, majd jogerősen is felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték a nőt közúti veszélyeztetés és rongálás miatt. A Kúria ezzel szemben most kedden azt mondta ki, hogy a vádlott jogos védelmi helyzetben volt, magatartása nem volt veszélyes a társadalomra, nem követett el bűncselekményt, csak alkotmányos jogával élt.

(MTI)

27 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Meglepő??? Az lett volna a felháborító ha elítélik.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Csizmás Kond
Na ebbe az irányba kell haladni tovább is.
herczeg0210
A metilalkohollal öt embert megölő személyt meg haza engedték!!!
herczeg0210
@terlasz: Teljes mértékben egyet értek! Hogy lehet az, hogy az egyik így, a másik meg homlokegyenest ellenkezőleg ítél? Akkor most EZ MÁR BIZTOS vajon?
Fradigege
Nem kell lopni. Ez már súlyosabb. Rablás volt. Ha nem megy utánuk ki tudja még milyen károkat okoztak volna neki. Arról nem is beszélek, hogy ezeket, ha el is fogják mennyi ilyen garázdaságot követnek még el addig. Nem kár azér, amelyik megdöglött.
nezelodo
@Fradigege: Igazad van, tekintsük bűnmegelőzésnek. Több ilyen példa kellene.
kokopelli
@nezelodo: ...máshol azt úgy mondják,hog "Mem csak Isten malmai őrölnek lassan"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.