Nemzeti borkincstár programot indított a Földművelésügyi Minisztérium, a tolcsvai muzeális borpincében gyűjtik majd a nedűt. A programra 1,5 milliárd forintot szánnak.

Elindult a Nemzeti borkincstár program, amellyel a magyar borászat történetében egyedülálló értékmegőrzési folyamat kezdődik el – közölte Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter kedden a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tolcsván, sajtótájékoztatón.

A miniszter elmondta, a tolcsvai muzeális borpincében 1860-tól őriznek borokat, az idők folyamán körülbelül 390 ezer palack gyűlt össze a Tokaji Borvidék aszúiból, borkülönlegességeiből. Hozzátette: a kormány most közel másfél milliárd forintot biztosít ennek a világon egyedülálló borászati kincsnek a borszakmai vizsgálatára, kezelésére, valamint a tárolás feltételeinek javítására, a bemutathatóság lehetőségeinek előkészítésére.

Nemzeti borkincstár program indul, másfél milliárdba kerül

Fotó: pixabay.com CCO

Kiss Eliza, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) kiemelt borágazati feladatokért felelős miniszteri biztosa a program részleteinek bemutatása során hangsúlyozta: a huszonnegyedik órában sikerült lépni, a pince nagyon rossz állapotban van, így a pincerekonstrukció elkerülhetetlenné vált. Ezzel együtt elkezdődik a borkészlet állagmegóvásával összefüggő borszakmai feladatok elvégzése, például a leltár, valamint a borkészlet érzékszervi, analitikai vizsgálata – mondta.

A programot az FM az Országos Borszakértő Bizottsággal és helyi borszakértőkkel, borászokkal, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal borászati és alkoholos italok igazgatóságával, valamint a Szent István Egyetem borászati tanszékével összefogva igyekszik sikerre vinni – közölte a miniszteri biztos. Hozzátette: a program 2019. december végéig tart. Közben előkészítik a további lépéseket, például hogyan lehet a borászati kincset turisztikai szempontból hasznosítani – közölte Kiss Eliza.

Hörcsik Richárd, a térség országgyűlési képviselője (Fidesz-KDNP) hozzáfűzte: érdemes megemlékezni Pogácsás Jánosról, aki kezdeményezője volt a muzeális borkészlet létrehozásának még az állami borkombinátban, a hetvenes években.

(MTI)

(Címlapi kép: pixabay.com CCO)

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
@Jozefina: Meg az apjának is a ,,bandzsitó víz,, )))))))))))))))))))))))
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
lampa laz
Agyrém ami megtörténhet ebbe az országba.
Zeta
Az ágazat egyre több pénzt kap!
Sok a hívő köztük!
quadrocopter
Melyik koszos csicska vásárolt mostanában pincészetet?
Jozefina
Van az orbán családnak némi érdekeltsége a környéken!!! Meg gazsinak kell a misebor!!!???
papa.49
@Jozefina: Meg az apjának is a ,,bandzsitó víz,, )))))))))))))))))))))))
CsipkeRózsa
@quadrocopter: Mészáros Lőrinc vásárolt többször is.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.